A bangladesi élet 10+ olyan jellemzője, amit nem mindenki tudna elviselni

Pár évtizeddel ezelőttig a legtöbb helyi nő egyáltalán nem hordott bugyit. Most némileg más a helyzet: sok hölgy ugyanis elkezdte elfogadni és átvenni a nyugati életmódot, és annak kulturális velejáróit, mint például a bugyiviselést, de akárcsak mi, a melltartót, úgy ők a bugyit azonnal ledobják, amikor hazaérnek.

A szülők azonban még mindig nem vásárolnak fehérneműt a lányoknak, így azok maximum akkor tudnak ilyeneket hordani, amikor már saját keresetük van, és meg tudják vásárolni őket maguknak.

A bangladesi lányok beszámolója szerint a menstruáció alatt sokan speciális, hevederrel rögzített betéteket használnak. Ez számunkra kissé vadnak tűnhet, de a helyi kultúra ilyen.

Banglades egy nagyon konzervatív ország, a helyiek többsége pedig muszlim. Ráadásul itt nincsenek nagyon turisták, akik hatására esetleg változna a kultúra, ezért a helyiek bizonyos szigorú szabályai az évek múltán sem változtak. Ilyen például a fürdőruhákhoz való hozzáállás: az ilyen ruhadarabok ugyanis elfogadhatatlanok a strandokon. A férfiak és a nők egyaránt ruhában úsznak.

Az egyetlen hely, ahol elfogadható a bikini, az maximum a szállodák területén található medencék és azok közvetlen környezete.

A férfiak egyébként ebben az országban nem hordanak rövidnadrágot. Nem azért, mert szégyenlősek megmutatni a lábaikat, hanem mert a rövidnadrágokra gyermekruhaként tekintenek, és véleményük szerint egy érett felnőttnek mindig hosszúnadrágot kell viselnie.

Mivel az ország turizmusa nem különösebben fejlett, ezért a bangladesiek ritkán látnak európai vagy amerikai állampolgárokat. Ez az egyik oka annak, hogy a helyiek ilyen barátságosak és vendégszeretők, mivel mindenki beszélgetni akar a külföldiekkel, megtudni, hogy mit csinál és hogy milyen az élet ott, ahonnan ő jött.

Ha esetleg tehát ebben az országban jársz, bátran fordulj segítségért a helyiekhez, akik biztosan szívesen útbaigazítanak majd vagy választ adnak a kérdéseidre. Igaz, hogy nem mindenki beszél angolul, de mutogatással is sokra vihetjük.

Mivel nagyon ritkán találkoznak külföldiekkel, ezért azon ritka alkalmakkor, amikor mégis, akkor hatalmas figyelmet szentelnek neki. Ha meglátják, hogy valaki nem odavalósi, azonnal odamennek hozzá, és megkérdezik: "Szelfi?" - mivel mindenki szeretne képet készíteni a külföldiekkel, különösen a nagyon fehér bőrű, esetleg szőke hajú emberekkel.

Ha valakivel fényképet akarsz készíteni, akkor készülj fel rá, hogy a helyiek nem fognak mosolyogni a kamerába, és nem azért mert boldogtalanok vagy mérgesek, csak a széles mosolyt itt szintén gyerekesnek találják.

Ha erre járunk, fel kell készülnünk arra, hogy a helyiek minden lépésünket figyelni fogják majd. Ez nem durvaság vagy illetlenség, csak egyszerűen kíváncsiak.

Egyrészt a turisták hiánya miatt nincs turizmusra szakosodott kereskedelmi szféra, másrészt ugyanebből az okból kifolyólag a közlekedés sem túl fejlett. Ennek köszönhetően pedig például elég problematikus eljutni az ország egyik végéből a másikba.

Az utak általában kátyúsak, már ahol egyáltalán van burkolat. A tömegközlekedés mindig zsúfolt, ezért fel kell készülni rá, hogy ha például Dakkából Dinajpurba (az ország egyik legnagyobb városa) szeretnénk menni, akkor az busszal körülbelül 9 órába fog telni, autóval pedig nagyjából 7,5 órába a rossz utak miatt, holott a két város közötti távolság csak 330 km.

Alternatív megoldás lehet felkapaszkodni egy helyi vonatra, ám ezt valószínűleg csak a legőrültebbek mernék bevállalni. Mi mindenesetre nem tanácsolnánk.