HIRDETÉS BEZÁRÁS
Érdekességek

9+ rejtélyes fotó a múltból, amire máig sem sikerült magyarázatot találni

Évtizedek óta próbálják őket megfejteni az emberek.

    Vannak pillanatok, amikor szeretnénk elhinni, hogy időutazók mászkálnak közöttünk, szellemek rejtőznek az ágy alatt és azonosítatlan űrhajók repkednek a fejünk felett. Amíg azonban a legtöbben csak álmodozunk arról, hogy sikerül például lefotóznunk a Loch Ness-i szörnyeteget, addig vannak olyanok, akiknek sikerül lencsevégre kapniuk valami olyan furcsa és megmagyarázhatatlan dolgot, ami még a legnagyobb szkeptikusokat is összezavarja és megrémiszti.

    HIRDETÉS

    Liked.hu-nál biztosak vagyunk benne, hogy sok ismeretlen, felfedezésre váró dolog létezik a világon, mai gyűjteményünkben pedig ezek közül mutatunk most néhányat.

      1. 9 A lubbock-i fények

        1951. augusztusától szeptemberig égő fények jelentek meg az égen Texas és Új-Mexikó felett. Albuquerque külvárosában egy házaspár repülőgépszárnyra emlékeztető tárgyat figyelt meg a házuk felett. 20 perc elteltével Lubbock lakói kékes-zöld fényláncot láttak az égen, és a radarok is rögzítették a mozgó tárgyakat. Edward Ruppelt, az Egyesült Államok Légierőjének Kék Könyv Projekt vezetőjét bízták meg az eset kivizsgálásával.

        Máig nem ismert, hogy mik voltak pontosan ezek a különös fények. Egyesek úgy gondolják, hogy a vándorló madarak tollának visszatükröződése okozta a jelenséget, mások egyértelműen UFO-jelenségnek tartják. 2019-ben a History Channel „A kék könyv-projekt” című sorozatában mutatta be az eset hátterét és magát a vizsgálatot.

      2. 8 A fekete lovag

        e914a457b58e3a7af942c5c283
        © nasa / wikipédia

        1960-ban egy szokatlan fekete színű repülő tárgyat láttak a Föld körül keringeni. Az amerikai hadsereg úgy vélte, hogy kém műholdról van szó, de ezt nem tudták megerősíteni. A Fekete lovagot azóta többször is látták. Időnként megjelenik, majd eltűnik. Az ismeretlen tárgy rajongói úgy vélik, hogy ez egy ezer éves földönkívüli eredetű műhold. A földhözragadtabb teóriák szerint csak egyszerű űrszemét.

        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      3. 7 Fantomlány Krasznojarszkból

        362823511099b69bd758af741b
        © Krasznojarszki Helyismereti Múzeum / commons.wikimedia

        Az egyik krasznojarszki vállalat kreatív igazgatója a helyi múzeumhoz fordult, hogy régi fényképeket keressen a városról az egyik projektje számára. Meglepő módon több mint két tucat olyan fényképet találtak a múzeum dolgozói, amiken egy rejtélyes kalapos lány látható, hosszú hajjal és esernyővel a kezében.

        Teljesen véletlenszerűen tűnik fel a képeken, néha alig észrevehető módon. A lány és a fényképek szerzője egyaránt ismeretlen. Néhány fényképen az „F.E.A.” kezdőbetűk olvashatók, de egyetlen fotós sem élt a városban soha ilyen monogrammal.

      4. 6 Freddie Jackson szelleme

        3de27a5de19919393d28619ed6
        © Ismeretlen / commons.wikimedia

        Freddie Jackson az RAF repülőgép-szerelője volt az első világháború idején. A férfi tragikus körülmények között hunyt el 1919-ben. A temetése ugyanazon a napon volt, amikor ez a fénykép készült. Jackson barátai úgy vélik, hogy így akart elbúcsúzni a férfi a csapatuktól.

        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      5. 5 Luther McCarty ökölvívó lelke

        d0bf41541b87593d0023e028f5
        © cyberboxingzone.com

        1913. május 24-én hatalmas küzdelem zajlott Luther McCarthy és Arthur Pelky között. 2 perccel a boksz meccs kezdete után McCarthy összeesett az ellenfele egyik gyengébb ütésétől. Amíg a bíró a 10 másodpercet számlálta vissza, egy fényoszlop jelent meg, mely közvetlenül a földön fekvő bokszoló testére világított. 8 perccel később az orvosok megállapították, hogy McCarthy agya bevérzett és elhunyt. Másnap az aréna, ahol a meccs zajlott, porig égett.

      6. 4 Dyatlov-rejtély

        Gyatlov csapat
        © dyatlovpass.com

        A Dyatlov túracsapat halálának története a 20. század egyik legnagyobb rejtélye. 1959. február 2-án éjjel az Igor Dyatlov vezette 9 fős túracsapat rejtélyes körülmények között hunyt el. A sátraikat széttépték, a holttestek pedig több kilométerre a tábortól hevertek. Számtalan teória létezik a szörnyű tragédiára: egyesek szerint lavina történt, mások szerint az orosz titkos katonai erők műve volt.

        Dyatlov az egész túráról naplót vezetett és nagyon sok fényképet készített. A portrék és tájképek között volt egy furcsa kép, amin a fekete égen izzó golyók láthatók, melyek olyanok, mintha egy mechanizmus részét képeznék. Egyesek szerint ez csak a Hold, mások UFO-nak vagy a KGB titkos projektjének gondolják.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

A Liked.hu szerkesztője vagyok, már az idők kezdete óta. Szabadidőmben Jedi lovag és Pokémester. Puszilom édesanyámat.

Mi a reakciód?

2 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • 9,814
    Rendszeres látogatóKommentkirályTörzsvendégBeszélgetésindító10 hozzászólás
    A 7 szobás lakását a mennyezettől a padlóig furcsa feliratok borították, beleértve a padlót, a bútorokat és még a mennyezetet is.  ---  kedves Viktor, fogalmazás elégtelen, leülhetsz. (vagy olvasd át a fordítást)
    • Plusz a 80-as években Harkovban "átlagos polgári élet" nem 7 szobás lakást jelentett... pláne nem egyetlen embernek.

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.