- A 80-as évek elején az ország hatóságai bezárták az összes mozit, ezért a gazdagabb lakosok a szomszédos Bahreinbe vagy Dubajba kell menniük, ha kíváncsiak a legújabb hollywoodi mozifilmekre.
- Tavaly a tilalmat megszüntették, és egy luxus mozit építettek, amiben a Fekete Párduc című filmet vetítették először. Igaz, a szigorú cenzúra miatt alaposan átalakították a filmet – például az összes csókjelenetet kivágták.
- A mozifilmek szerelmeseinek azonban jócskán a zsebükbe kell nyúlniuk, ha mozizni akarnak, egy mozijegy 130 szaúdi riyalba kerül, vagyis átszámítva körülbelül 12 ezer forintba.
- Szaúd-Arábia fő vonzereje a hatalmas bevásárlóközpontok, ahol több száz üzlet és kávézó található egy helyen. Itt kóborolhatunk a butikok között, cseveghetünk a barátainkkal és élvezhetjük a kellemes időtöltést. Az átlagos nyári hőmérséklet 39-45°C között van, tehát az utcán sétálgatva városnézés felejtős.
- Szaúd-Arábiában minden híres világmárka ruhái megtalálhatók, azonban vagy egy érdekesség: a ruhaboltokban nincsenek próbafülkék. (kivéve a legnagyobb nyugati márkák butikjait) A nők szemre vásárolják a ruhákat, amiket aztán csak hazaérve, otthon tudnak felpróbálni.
- Az éttermek és kávézók két külön teremre vannak osztva, az egyedülálló férfiak és a családos férfiak számára. A házastársak és a nem házas nők is tartózkodhatnak a családi teremben, de az egyedülálló férfiak termébe a férfiakon kívül senkit nem engednek be.
- Minden kirándulást úgy kell megtervezni, hogy figyelembe kell venni az ima idejét. Naponta ötször ugyanis az ország kötelező ima szünetet tart. Ilyenkor az üzletek, benzinkutak és kávézók nem működnek.
- Pár évvel ezelőttig minden könyvön, magazinon, csomagoláson, CD-borítón, stb. látható csupasz testrészt átfestettek. A karok, a vállak, de néha még a női arcok mutatása is tilos volt. Ma ez az erős cenzúra egyre ritkább.
- Tavaly szeptemberig a turistákat nem engedték be az országba. Kivételt ez alól csak a Mekkába és Medinába érkező munkások és zarándokok jelentettek.
- Most már bárki igényelhet turisztikai vízumot és megnézheti ennek az ókori országnak a nevezetességeit. A női turisták számára számos engedményt hoztak – például egyedül is foglalhatnak hotelszobákat, és abaya nélkül is sétálhatnak az utcákon. (ez az a laza ruha, ami elrejti az alakot)
- A közelmúltig a nőknek minden nyilvános helyen fekete abayát kellett viselniük, illetve elrejteni a kezüket és az arcukat niqāb-bal takarni. Tilos volt a feketétől eltérő színű ruhák viselése. Manapság ezt a szigort jelentősen enyhítették, a szaúdi nőknek nem kell eltakarniuk az arcukat, elég csak sálat viselni a fejükön.
- Az országnak egy speciális vallási rendőrsége van, amit Mutavviún-nak hívnak. Valójában hivatalosan ezek nem is rendőrök, hanem sokkal inkább harcosok. A Mutavviún tagjainak a feladata, hogy megakadályozzák az illegális anyagokkal történő kereskedelmet, gondoskodjanak arról, hogy az emberek ne öltözzenek túl lengén, és megakadályozzák például a szerelmespárok nyilvános helyen történő „tisztességtelen” viselkedését – például, ha megfogják egymás kezét.
- Korábban az erkölcsi normák megsértéséért botozást vagy börtönbüntetést kaptak a vétkesek, de ma már először csak szóban figyelmeztetik az embereket.
- 2018-ig Szaúd-Arábia volt az egyetlen ország a világon, ahol a nőknek az egészségük biztonsága érdekében tilos volt gépjárművet vezetniük.
- Alig néhány évvel ezelőttig minden nőnek volt egy férfi gyámja. Az ilyen gyámok nélkül nem beszélgethettek hivatalos személyekkel, és nem intézhettek bürokratikus ügyeket. A dolgozó nők még az üzleti utak végett is csak a férfi testvérük vagy a férjük kíséretében ülhettek repülőre.
Szaúd-Arábia a világ egyik legzárkózottabb országa. Hercegek és hercegnők százai élnek itt, nyáron pusztító meleg van, a helyiek pedig szépségversenyeket rendeznek a tevéknek. Elöljáróban ennyit.
HIRDETÉS
A Liked.hu-nál nagyon szeretünk utazni a világban, mind fizikailag, mind pedig virtuálisan. Mivel valószínűleg sosem lesz alkalmunk személyesen elutazni ebbe az országba, ezért összegyűjtöttünk néhány titkos érdekességet erről a rejtélyes helyről, amit valószínűleg egyetlen utazási magazinban sem fogunk megtalálni.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
57 hozzászólás