HIRDETÉS BEZÁRÁS
ÉrdekességekInterneten talált dolgok

18 fotó, ami bizonyítja, hogy a megvásárolt termékeink mennek össze – miközben az áruk mit sem változik

Ezért fogy el minden sokkal hamarabb, mint régen.

    A gyártók sokféleképpen növelhetik a profitjukat. A legkézenfekvőbb persze az általuk gyártott termékek árának növelése, de ezt a piac és a vásárlók nem mindig nézik jó szemmel, arról nem is beszélve, hogy egy bizonyos ár fölött az ember inkább olcsóbb alternatíva után néz. Jól tudják ezt a gyártók is, épp ezért sokszor a termékek árának növelése helyett, azok méretét zsugorítják össze. Ráadásul olyan sunyi módon teszik, hogy a vásárlók ebből legtöbbször semmit sem vesznek észre.

    HIRDETÉS

    Legalábbis addig, amíg valaki olyan „régen és most” képeket nem készít az adott termékekről, mint amiket most gyűjtöttünk össze nektek itt a Liked.hu-n. Így már mi is értjük, hogy miért fogynak el gyorsabban a dolgaink, mint régen.

    1. 1 A családi csomag gabonapehely most ~21%-kal kisebb.


    2. 2 Ennek a gyümölcslének a mérete 1,75 literről 1,53 literre csökkent az évek alatt, miközben az ára változatlan maradt vagy még nőtt is.


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 3 A Dove szappanok zsugorodása:


    4. 4 A bal oldalon az új törlőkendő, a jobb oldalon a régi. Bár kapott egy kis dizájnt, a mérete összement, ráadásul maga a papír is vékonyabb lett.


    5. 5 Az állítólag 75%-kal több mosásra elegendő mosószer 11-el kevesebb adagra elég. Szomorú.


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    6. 6 Az egykoron fél kilós konzervek ma már csak 411 grammosak.


    7. 7 Macskaeledel. A 3,96 kg-os csomag 55 dollárba került, a 3,48 kg-os csomag pedig most 62 dollár.


    8. 8 Pringles zsugorodás. A csomagolások mérete mellett a termékek súlyát érdemes figyelni.


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    9. 9 Ugyanaz az ár, 35%-kal kevesebb termék.


    10. 10 Salátaöntet régen és most.


    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    1. 11 A 320 grammos kávét 4,98 dollárért vették a múlt hónapban, a jobb oldalit tegnap vásárolták: ez már csak 272 gramm, viszont az ára 5,32 dollár lett.


    2. 12 Új (414 ml) és régi (500 ml) fagyi. Ugyanaz az ár.


    3. 13 A régi családi kiszerelésű keksz 487 gramm volt, az új csak 413 gramm, miközben az ára semmit sem változott.


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    4. 14 ,,Négy év után először vettem új Febreze légfrissítőt. Meglepve láttam, hogy az új flakon 37,5%-kal kisebb."


    5. 15 ,,Erre akkor lettem figyelmes, amikor pakolásztam a konyhaszekrényben és megtaláltam a régi visszazárható zacskók dobozát."


    6. 16 Pelenkazsugorodás.


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    7. 17 Régi és új smink. Az ára nem változott.


    8. 18 Végezetül egy rendkívül szomorú zsugorodás: az egy hónapja vásárolt Aldi-s fagyasztott csokis croissant a tegnap vásárolt méretéhez képest. 🙁


      Te vettél már észre olyat, hogy egy termék ára nem változott (vagy még nőtt is), de a mérete lecsökkent?

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.