18 brutális kínzási technika a múltból, avagy az emberiség sötét titkai

Ebbe a dézsaszerű kádba annyi vizet öntöttek, hogy a kínozni kívánt személy felsőteste kilátszódjon. A kilátszódó testrészt bekenték vastagon mézzel, illetve tejjel. Ez eddig még nem is lenne borzalmas, azonban ezeknek az embereknek napokat kellett tölteni ebben a kádban, amelybe előbb-utóbb beleengedték a vizeletüket és az ürüléküket is. Erre később megjelentek a legyek, amelyek beköpték az embereket, így szépen lassan elevenen falták fel azokat a férgek.

Ez a bika szobor vasból készült, és belül üreges volt. Pont akkora méretű volt, hogy egy felnőtt személy kényelmesen beleférjen. Miután belerakták az embert, a szobor alatt tüzet gyújtottak – és tulajdonképpen megsütötték benne az embert. Érdekesség, hogy direkt csináltak a bikának egy szájat, amelyet úgy alakítottak ki, hogy eltorzítsa a bennlévő ember kiáltását, így furcsa ,,szörny hangon” szólt a szobor, miközben gyomrában épp egy ember sült. A Bika szobor feltalálóját egyébként a találmánya gyomrában kínozták halálra. Micsoda irónia.

A karóbahúzást többnyire úgy hajtották végre, hogy lassú, nagy szenvedéssel járó halált okozzon, az alkalmazott módszertől függően a halálraítélt 2-3, de akár 6-8 napig is élhetett utána.

A karóbahúzás során egy kihegyezett lezsírozott karót vezettek a kivégzendő személy testébe, többnyire a végbélbe vagy női áldozatok esetében a hüvelybe. A kivégzőkarót a gerincoszlop mellett vezették el, lehetőleg úgy, hogy a létfontosságú belső szerveket ne sértse meg. A karót a nyak és lapocka között vezették ki a testből, majd a karót a ráhúzott emberrel együtt felállították. A nagy karóba húzó egyébként Drakula gróf volt, egyes becslések szerint 20 ezer emberrel végzett így, miközben a haláltusájukat nézte étkezés közben.

Egy olyan speciálisan kialakított villáról van szó, amelynek mindkét végén kihegyezett él volt. Ennek az volt a lényege, hogy a kínzott személy nem alhatott el, mert ha ez megtörtént, akkor a villa átszúrta a mellkasát, vagy a torkát, de az is lehet, hogy egyszerre a kettőt.

Ez az eszköz az eretnek villához hasonlóan szintén arra szolgált, hogy miközben a viselője egész nap a nyakán hordja, ne tudjon tőle aludni. Ez veszélyesebb volt az eretnek villától, mert ha a kínzott elaludt, akár a nyaki artériáját is átszúrhatta valamelyik a tüske.

A történelem talán leghíresebb kínzó és kivégző eszköze. Lényege az volt, hogy az embert a lábánál és csuklójánál fogva rögzítették a keresztfára.

Hogy miként, arról sok vita van: ha ugyanis szögelték, akkor az ember szépen lassan kivérzett, míg ha ennél humánusabb módon rögzítették is esetleg, ebben a testhelyzetben akkor is pár órán belül beállt a tüdő ödéma. A tüdő megtelt vízzel és a kínzott megfulladt.

Az áruló embereknél alkalmazták ezt az eszközt. A kínozni kívánt ember kötelekkel volt felfüggesztve, és ezek segítségével engedték rá a fenekét egy hihetetlenül éles piramisra. Így az ember saját súlya, illetve amiatt, hogy kötéllel össze vissza rángatták, végül szinte teljesen szétszakadt az áldozat.

A képen látható szekrénybe zárták be a kínzásra ítélt személyt. Állva kellett maradnia ahhoz, hogy ne sérüljön meg jobban – ellenkező esetben több irányból is szétvágták az enyhén tompa tüskék.

Azért használtak tompább tüskéket, hogy az ember ne halhasson meg túl hamar.

A guillotine-ként is ismert nyaktiló a francia forradalom jelképévé vált lefejező gépezet. Sokat nem kell mesélni róla, hiszen mindenki ismeri, ám azt az érdekességet mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy 1977-ben, a Csillagok háborúja IV. részének megjelenésekor Franciaországban még közkedvelt kivégzési eszköz volt.

A kínozni kívánt személyeket a képen láthatóhoz hasonló vas ketrecbe zárták, mely olykor annyira szoros volt, hogy mozdulni sem bírt. Az embert ezután kiakasztották valahova a szabadba, majd szépen lassan hagyták, hogy a madarak darabjaikra tépték őket.

Eleinte csak ujjak összezúzásához használták, ám később egy nagyobb változatot is létrehoztak belőle, melyek már a térdek, könyökök összezúzásához is alkalmas volt. A szerkezetet egyszerűen addig csavarták, míg az áldozat csontjai ripityára nem törtek.

Az egyik legközkedveltebb kínzási és kivégzési forma, melynek lényege az volt, hogy az áldozatot az összekötött kezénél és lábánál fogva csigák segítségével gyakorlatilag végtagszakadásig nyújtották.

Ezt a leginkább egy túlméretes ollóhoz hasonló eszközt úgy alakították ki, hogy könnyedén fel lehessen feszíteni egy ember száját, majd a nyelvére jó erősen ráfogatva, tőből téphessék ki azt. Brutális és kegyetlen kínzási mód volt, melynek következtében az áldozatra lassú és fájdalmas halál várt.

A gyakran Júdás székeként is emlegetett szerkezet alapját egy szék adja, melyet körülbelül 500-1500 hegyes tüskével láttak el. Bár nem volt kellemes annak aki ráült, gyakran csak megfélemlítésként használták, illetve a kínzásra váró személynek ebben ülve kellett végignéznie a másik megkínzott személy haláltusáját.

A betoncipő fogalmát az amerikai maffia hozta köztudatba, ők használták ugyanis előszeretettel, amikor kémeket és árulókat buktattak le.

A kivégezni kívánt személyek lábát egy betonnal töltött kockába tették, majd mikor az anyag megkötött és mozdulni sem bírtak, egyszerűen a folyóba dobták őket.

Ezzel a körte formájú eszközzel az olyan nőket büntették, akiket házasságtöréssel, magzatuk elhajtásával vádoltak. A körtét a vaginájukba helyezték, majd a négy fémlap lassan elvált egymástól és “kinyílt”, ahogy a hóhér forgatta a másik végén lévő csavart. Homoszexuálisokat is kínoztak vele, esetükben a végbélbe helyezték az eszközt.

A látványos kivégzést főleg rabokon végezték el, méghozzá úgy, hogy egy nagy kerékre eszkábálták az áldozatot, és a végtagjaikat dorongokkal vagy vasrudakkal pedig darabokra törték.

Ez a fajta kínzás nem volt rögtön halálos, ám az áldozat ha nem is azonnal, de napokkal vagy hetekkel később szinte biztos, hogy belehalt a sérülésekbe.

A spanyol szamár tulajdonképpen egy élével felfelé fordított, háromszög alakú fa szerkezet, melyre egyszerűen ráültették a kínozni kívánt személy, majd pedig addig aggattak súlyokat a lábaira, amíg a háromszög éle szép lassan félbe nem vágta az áldozatot.