HIRDETÉS BEZÁRÁS
Érdekességek

16 érdekes tény Indiáról, amiért biztosan sajnálod majd, ha még sosem jártál ebben az országban

Az embereknek általában az egészségtelen körülmények, a kosz és a szegénység az első, ami eszükbe jut India hallatán, ami nagyon nagy kár. Ez az ország ugyanis az évszázados bölcsesség, a fenséges óceán, az ősi romok, a keleti fűszerek és a színes élővilág hazája. India adta például a világnak a sakkot, a tollaslabdát, az ájurvédát, és sok más olyan dolgot, ami a mai civilizált kultúra alap pillérének számít. Ez az ország még a legtapasztaltabb utazókat is képes lenyűgözni a sokszínűségével.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál most olyan érdekes tényeket gyűjtöttünk össze erről a különleges országról, ami után remélhetőleg benned is vágy ébred majd arra, hogy személyesen is meglátogasd ezt a kivételes kultúrát.

    1. 1 Helyi sokszínűség

      58fdd95f95bec7f1f48053dafb

      India egy multinacionális ország, ahol több mint 400 etnikai csoport él együtt, békésen. Sok a fiatal. A lakosság fele 25 évnél fiatalabb fiúkból és lányokból áll, az ország kétharmada pedig 35 év alatti. Az ország alkotmányában 21 nyelvet rögzítettek, de több mint 1600 van jelen az országban a különféle nyelvjárásokkal együtt.

      A nők szárit, a fiatalok pedig farmert és pólót hordanak. Az idősebb emberek általában a régi, hagyományőrző ruhákat részesítik előnyben. Az itt élő emberek kedvesek, nyílt gondolkodásúak, nagylelkűek, és imádják a turistákat.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    2. 2 Egyedi növény- és állatvilág

      c801f45d47ae9a163d5a6967ec

      Indiába érve az emberek sokszor remélik, hogy találkozhatnak elefántokkal, de ezek nagyon drága állatok, és csak a leggazdagabb emberek engedhetik meg maguknak. A tevék viszont annál gyakoribbak.

      A tehenek itt nagy tiszteletnek örvendenek: nyugodtan sétálnak még az olyan nagyvárosok központjában is, mint például Újdelhi. A legtöbb államban bűncselekménynek számít a tehenek megölése, Harijána államban például 10 év börtönnel büntetik.

      A ritka állat és növényvilág tulajdonképpen az ország védjegye. A növényvilág egyharmada például teljesen egyedi: a bolygón sehol máshol nem találkozhatunk ilyenekkel.

    3. 3 Utazás

      India kozlekedes

      Indiába érve nem árt vigyázni az utakon, mivel nincsenek közlekedési szabályok. Ha azt akarod, hogy valaki figyeljen rád, egyszerűen dudálnod kell, ezért ne csodálkozz azon, ha dudálás után valaki hajmeresztő manővert hajt végre előtted vagy mögötted. Az ország egyik jellegzetes közlekedési eszköze a tuk-tuk, ami tulajdonképpen egy háromkerekű kis kocsi.

      A tömegközlekedés költsége nagyban függ az utazás színvonalától. A másodosztályon, ahol az ország legszegényebb lakói utaznak, az utasok gyakran a földön ülve vagy a csomagtartó részbe feküdve utaznak. Ha mélyebben a zsebünkbe nyúlunk, már kényelmes, légkondicionált kocsikban is utazhatunk.

      Ha pedig igazi luxusra vágyunk, érdemes felkeresni a Maharaja Expresszt, ami kényelmes, 5 csillagos kocsikból áll. Ez Ázsia leghíresebb luxusvonata.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    4. 4 Látnivalók

      Belvaros es kulvaros

      Mumbai egyszerre a legszegényebb és leggazdagabb városa Indiában: a fényűző felhőkarcolók és a nyomornegyedek furcsa kombinációja. Jaipurban található például a világ legnagyobb napórája.

      A templomok szerelmeseinek tökéletes úti cél lehet India: Tirumala Venkateswara, Ellora, Somnath, Kashi Vishwanath, Jagannath, Meenakshi, Lotus és sok más barlangtemplom található itt. Akárcsak mecset: mecsetből több mint 300 ezer található az országban.

      India egyik fő látványosságát, a Taj Mahalt körülbelül 20 ezer munkás építette, és még nekik is majdnem 30 évbe telt, mire felépült.

    5. 5 Ételek

      a9b9575d5db264da26b5c245c6

      India népe a nagyon fűszeres ételeket kedveli. Hiába kéred, hogy ne tegyenek annyi paprikát az ételedre, biztos, hogy utána kapsz majd egy olyan fogást, ami még így is tele van paprikával és minden más fűszerrel, például zirával, köménnyel vagy mondjuk garam masala-val.

      Az ország jelentős része vegetáriánus, ezért sok zöldségpiac található. Indiában vastag-vékony, kicsi-nagy, piros-sárga-zöld banánnak is találkozhatunk. Jó hír a mangó szerelmeseinek: Újdelhiben minden évben mangófesztivált tartanak.

      Az ételek mellett az étkészletek is elég különlegesek: gyakran agyagból és levelekből készítik a tálakat, amik kb. egy hét alatt teljesen tönkremennek a mosástól. Ennek oka egyáltalán nem a természet iránti aggódás, hanem az olcsóság: olcsóbb ilyen étkészleteket vásárolni a kézműves emberektől, mint műanyag vagy papírpoharakat a boltban. Az ország déli részén banánleveleket használnak tányérként.

    6. 6 Mi a helyzet az italokkal?

      e81cce5dc6a62a05debed3dfd5

      A palackozott víz mindenhol rendelkezésre áll, ám alkohollal például már sokkal nehezebb találkozni. Nem tilos ugyan az alkoholos italok értékesítése, de nem is elterjedt. Egyes államokban ugyanakkor az alkoholfogyasztást törvény tiltja, itt maximum "pult alól" vásárolhatunk magunknak alkoholt a különféle éttermekben és szállodákban.

      Ha itt járunk, feltétlenül kóstoljuk meg a masala teát, ami egy aromás, ízesített ital, nagyon enyhe, de mégis finom ízzel.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    7. 7 Orvoslás

      Ajurveda

      India az ájurvéda szülőhazája. Ez nem csak egyszerűen egy kezelési módszer, hanem egy komplett tudomány és filozófia. Sok turista éppen ezért látogat ebbe az országba, hogy gyógyuljon, és megszabaduljon azoktól a problémáktól, amiktől a hagyományos orvoslás nem képes megszabadítani őt.

      A wellness programok általában magukban foglalják a gyógyító olajokkal, gyógynövényekkel, gyümölcslevekkel, masszázzsal és gyógynövénytablettákkal történő kezelést. Még ha semmi bajunk sincs, ez a módszer akkor is kapóra jöhet például a betegségek megelőzése, vagy az öregedés jeleinek eltüntetésére. Az indiai nők haja és rugalmas bőre minden szónál jobban bizonyítja a kezelés hatékonyságát.

    8. 8 Tánc

      2f815d5ad2a0de59c11f279cd6

      A táncok bármit képviselhetnek: embereket, állatokat, növényeket, természeti jelenségeket, vagy akár érzelmeket is. Minden gesztusnak szimbolikus jelentése van, és a sorrend is nagyon fontos. A legősibb tánca a bharatanatyam - ez több, mint 5 ezer éves. A kathákali-félet táncdrámát hatalmas jelmezekben, méretes fejdíszekben és összetett sminkben adják elő. Északkelet-Indiában nagyon népszerű táncforma továbbá a manipuri.

    9. 9 Találd meg az élet értelmét

      Elet ertelme

      India egy tipikusan olyan hely a Földön, ahová az emberek a megvilágosodásért, a jelentések megértéséért mennek. Több ezer év után itt még mindig harmóniában élhetünk a természettel és önmagunkkal.

      Ha a lelki megvilágosodás miatt érkezünk, akkor mindenképpen keressük vel az ásramokat - ezek spirituális gyakorlatokra szakosodott helyek, ahol spirituális guru vezetésével könnyíthetjük meg az utazásunkat. Az ország területén több ezer ilyen ásram található. Az itt nyújtott programok magukba foglalják a meditációkat, a mantrák kántálását, az előadásokat, a tanárokkal közös találkozókat és a fizikai gyakorlatokat.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    10. 10 Szigetek és elsüllyedt hajók világa

      Viz felett es alatt

      Goa partjainál 8 sziget is található, melyek a világ minden tájáról vonzzák a búvárokat. India hosszú történelme során hihetetlenül sok hajótörés történt itt, ezért arab és portugál hajók százai díszítik a tenger fenekét. A balesetek nagy részét máig nem tárták fel.

      India a lustálkodó tengerparti nyaralások szerelmeseinek is tetszeni fog. Az ország tengerpartja vetekszik Rio, Ibiza és Ausztrália népszerű üdülőhelyeivel. A víz hőmérséklete egész évben 25 °C körül mozog. Fehér, meleg homok, tiszta víz, kókuszfák és nyugodt légkör - nem meglepő, hogy az országot gyakori úti cél a nászutakon.

    11. 11 Az ősi civilizációk maradványai

      Osi maradvanyok

      Indiát valószínűleg azok fogják leginkább értékelni, akik szerelmesek a történelembe, és arról álmodoznak, hogy megismerik az ókori világ titkait.

      Hampiban találhatók a legrégebbi paloták, templomok és más, különféle stílusban készült épületek maradványai: ezek tartalmazzák az emberiség szinte teljes történetét. Ez nem csak Indiában, hanem az egész világon az egyik legősibb település, ezért itt mindig sok a turista. A település első említése egészen az 1. századig nyúlik vissza.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    12. 12 A nem azt jelenti, hogy igen - és egyéb furcsaságok

      Indiaban etkezes

      • Ha a kérdésedre a helyiek csóválni kezdik a fejüket, akkor az nem azt jelenti, hogy nem akarnak vagy tudnak válaszolni - Indiában épp ellenkezőleg, ez a gesztus az egyetértést és beleegyezést jelenti.
      • Az indiai emberek általában korán kelnek: reggel 5-6 órakor. Ez főként annak köszönhető, hogy minél korábban akarják kezdeni a munkát, mivel a tűző napon egyszerűen lehetetlen dolgozni.
      • Az ország északi részén még a gazdag családokban is szokás a padlón enni. Érdekes módon egyébként itt is vannak székek és asztalok, de azokat nem arra használják, mint mi, hanem a holmik tárolására.
      • Csak a jobb kezet használhatjuk üdvözlésre vagy fizetéshez - a bal kezet tisztátalannak tartják, és ezzel mélyen megsérthetjük a helyieket.
      • Ne lepődj meg, ha megérintenek az utcán: ez annak a hitnek köszönhető, hogy az emberek úgy vélik, egy ilyen cselekedet után fehér emberként születnek majd újjá a következő életükben.
      • Még a szegény emberek is nagyon rongyrázó esküvőket szoktak tartani. A fiatalok nemcsak barátokat és rokonokat, hanem alig ismert embereket, de még akár turistákat is meg szoktak hívni a lagzira, ahol a vendégek száma sokszor 300 és 1500 között van.
    13. 13 Kontrasztok országa

      Utca es kert tisztasaga india

      Indiában nincs központi meleg víz-ellátás. A 3 csillagos, vagy annál magasabb kategóriájú szállodákban bojlerekkel oldják meg a meleg víz ellátást. Sok helyen nincs vécépapír, itt ehelyett a WC mellé kihelyezett higiéniai zuhanyt szokás használni. Az olcsóbb helyeken erre vödröt és szappant használnak, de a szállodákban azért mindig vécépapírral várják a turistákat.

      Az utcákon látható kosz és az egészségtelen állapotok ellenére az indiai emberek házai mindig tiszták és rendezettek. Nincs folyóvizük vagy szennyvízcsatornájuk. A turisztikai helyeken azonban minden jól ki van alakítva, így turistaként nem fogunk ilyen problémákkal találkozni, hacsak nem tévedünk be szándékosan valamelyik nyomornegyedbe.

      A legfontosabb, hogy ne felejtsük el: India a kontrasztok országa, ezért itt minden régió különleges. Amit egy kis faluban látunk, az legtöbbször radikálisan eltér a metropoliszokban látott élettől.

    14. 14 Ne felejts el köszönetet mondani.

      f03e285163a5160ef50a556fb3

      A vendéglátóhelyeken szokás borravalót hagyni, ami általában kicsi - a rendelés összegének kb. 3-10%-a. Hasonló köszönetet várnak el a takarításért és a dolgok cipeléséért is.

      A kávézók és éttermek személyzete gyakran nem tűnik elég barátságosnak a turisták számára, de ez csak annak a ténynek köszönhető, hogy nagyon keményen kell dolgozniuk, és ez a hangulatukra is kihat sajnos.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    15. 15 Kultúra

      Bollywood india

      Az indiaiak nagyon tehetséges emberek. Évente körülbelül 1600 film jelenik meg itt, ám többségük inkább musical.

      ha az éves filmgyártásról beszélünk, akkor az ország a világ első helyén áll, Hollywoodot és Kínát is maga mögé utasítva. Az indiai filmeket a világ több mint 90 országában mutatják be.

    16. 16 Még néhány apróság

      India es mas orszagok

      Indiában nagyon olcsók a telefonok és a mobilinternet. Minden más szintén nagyon megfizethető, egy csirkés vagy halas ebéd általában 500 forint alatt van, egy tea ára pedig 80 forint környékén, a gyümölcsök pedig még ennél is olcsóbbak. Az élelmiszerek és egyéb áruk árai kivétel nélkül alacsonyabbak, mint Magyarországon, vagy mondjuk Törökország és Görögország hasonló üdülőhelyein.

      A beszéddel sem lesz gond: az Egyesült Államok után Indiában él a legtöbb angolul beszélő ember a Földön.


      Hová utazzunk?

      Az úti cél megválasztása kizárólag attól függ, hogy mit szeretnénk csinálni:

      • búvárkodás, úszás, horgászat - St. George sziget
      • búvárkodás tapasztalt sportolóknak, elsüllyedt hajók - Ilha Grande sziget
      • gazdag vízi élővilág - Netrani-sziget
      • gyógyulás, ájurvéda - Kerala állam
      • fürdés és strandolás - Goától délre
      • partik, klubok - Goától északra
      • a legjobb tengerpart Indiában - Goa
      • történelmi látnivalók - delhi

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

11 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • Mekkora porhintés!Az egész bűzös hazudozást jól leplezi le a tény, hogy az a bizonyos Bálivúd kizárólag nézhetetlen szart okád magából. Persze a cikk szerzője nyugodtan bámulhatja a bárgyúbbnál bárgyúbb filmnek épp nem nevezhető tehetségtelenségeket (na! ez inkább pontos, mint az, hogy "az indiaiak nagyon tehetséges emberek"), de már megbocsásson, ha mindenki más látja, hogy az ő királya bizony mezítelen.Ami fontos Indiával kapcsolatban?Hogy ne menj oda! Kivételt képez persze, ha meg akarod tudni, hogy milyen az az igazi hasmenés, amitől legalább két hétig kórházban kell kezelni Téged. A cikkben legendásra sikerült "tisztaság" ugyanis nem jellemző az indiaiakra. Inkább az, hogy annyira harmóniában élnek a természettel, hogy szarás után nem mosnak kezet. Máris érthető, ha rajtuk kívül mindenki más szégyenletes fertőzéseket szed össze náluk.A békés együttélés sem épp jellemző. Persze a prospektusokban és a filmekben (nem bálivúd szarjaiban) igyekeznek úgy beállítani, mintha ez a világ legbékésebb népe lenne, de tudnának mesélni az ott élő kisebbségek és a pakisztániak. Maradjunk annyiban, hogy a magyar rasszizmusa Indiában is fellelhető, csak kicsit máshogy tálalják. OK, az arab kisebbségek is kitesznek magukért, de akkor legalább nem kell a süketelés, hogy milyen békében is élnek itt egymás mellett az emberek - vagy állatok. Nézőpont kérdése.Egyelőre ennyi elég, majd ha kíváncsi valaki, akkor még kitakarjuk kicsit azt a fotót erről a "hihetetlen" Indiáról.
    • Voltál ott? Csak a tipikus mélymagyar hozzá állás. Felsoroltak pár pozitív dolgot is. De te azt várnád hogy halál nyomor szenvedés hasmenés stb. Neked úgy lenne jó a világ ha magyarorszagon kívűl mindenhol csak nyomor lenne, mert akkor végre érne valamit a magyarságod. 
      • Miért, te voltál? Vagy itt élsz olyan színvonalon, mint az indiaiak? Angol vécét láttál már legalább? Mert ők nem...
      • "Ők"? Mármint szerinted egyetlen indiai sem látott még angol wc-t? Vicces :D Elárulom, vannak közöttük olyan gazdagok is, hogy Te azt (és ezt így látatlanban megmondom) el sem tudod képzelni. Rengeteg az olyan betegség, ami nálunk szerencsére jószerével ismeretlen, nagyon durvák a nyomornegyedek (és a falvak), de képzeld, még "középosztály" is van - irodisták, boltosok, hivatalnokok, tanárok, nem gazdagok, de nem is szegények. Sőt panelházak angol wc-s lakásokkal is, bevásárlóközpontok, iskolák, mozi meg minden. Te melyik részén jártál Indiának, hogy nem láttál egy angol wc-t sem? 
      • Annyit fűzök ehhez az egészhez hogy itt is vannak azért durva helyek nem csak Indiában.... Meg amúgy elárulom hogy egy Indiai ember sokkal tanultabb mint pl te :D
    • Látszik, hogy még nem jártál Indiában..  miért commentelsz arról amirôl semmit sem tudsz?
    • előre leszögezem senkit nem támadok vagy védek ,de amit írtál az teljesen igaz ,a kosz a bűz, a higiénia teljes hiánya jellemző majdnem az egész országra, a vírusokról annyit ,hogy még az otthon beadatott injekció  sem tudja leküzdeni azt a sok szart ami ott ráragad az emberre !Folyamatos antibiotikumos kezelésen voltam 3 hétig...nesze neked tajmahal☹😟
  • Sokan eladják a gyerekeiket prostinak hogy meg tudjanak élni... Iszonyú nyomor van abban az országban. De a mézes csirke finom. 
  • "nyílt gondolkodásúak"Ja, amelyik kasztba születtél, abból nem tudsz kitörni.

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.