HIRDETÉS BEZÁRÁS
Érdekességek

11 meglepő tény Chiléről, amik a helyi embereken kívül mindenkit egyformán összezavarnak

    Chile a világ egyik legkülönlegesebb országa, és nemcsak a szokatlan földrajzi jellemzői miatt. Csakúgy, mint minden más országban, az itt élő embereknek is megvannak a maguk kulturális jellegzetességeik, melyek általában nagy meglepetésként szokták érni az ide látogató turistákat. Némely szokásuk annyira szokatlan, hogy még a legtapasztaltabb utazókat is könnyedén összezavarják.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál úgy döntöttünk, hogy fejest ugrunk Chilébe, és összegyűjtünk 11 olyan váratlan tényt erről a különleges országról, ami a legnagyobb meglepetést szokta okozni az ide költöző emberek számára.

    1. 11 A helyi emberek jól érzik magukat túlsúlyosan.

      Chilei szepseg

      Chilében az átlagos testalkatú és a túlsúlyos hölgyeket épp ugyanolyan nagy becsben tartják. Köszönhető ez annak a ténynek, hogy a legtöbb chilei férfi számára tulajdonképpen mindegy, hogyan néz ki egy lány, sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy például jó háziasszony legyen: tudjon főzni és tisztán tudja tartani a házat. 

    2. 10 A péntek 13-a itt rendes nap.

      08ed8a5ed999126604e6696700

      Chilében senki nem fél péntek 13-ától, ezen a napon itt nem kerülgetik a fekete macskákat, ahogy az egyéb bajoktól sem félnek. Ugyanez azonban nem mondható el kedd 13-áról, a helyiek ugyanis ettől félnek, és ilyenkor igyekeznek elkerülni minden bajt és kudarcot.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 9 A nők férfi munkát végeznek.

      Noi munka

      A chilei nők épp ugyanolyan ügyesen bánnak a körömfestékkel, mint mondjuk egy ütvefúróval munka közben. A helyi férfiak számára egyáltalán nem meglepő, ha az építkezésen például női kollégáik vannak, és aktívan támogatják a feminizmust, mivel sok helyen a nők még mindig kevesebb pénzt kapnak ugyanazért a munkáért, mint a férfiak.

    4. 8 A chileiek kabátban és csizmában járják a házat.

      Otthoni ruha

      A tévhitekkel ellentétben Chilében sincs mindig nyár. Sőt, igazából 4-5 olyan hónap is van az évben, amikor a hőmérséklet akár 0 fok vagy az alá is csökkenhet. A chilei otthonok fűtése azonban enyhén szólva is problémás, ezért sok esetben kénytelenek kabátban vagy csizmában járni a házban.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    5. 7 A chileiek naponta akár háromszor is zuhanyoznak.

      18c25e50f5aa0558f1105adf17

      A chileiek nagyon érzékenyek a személyes higiéniára. Legtöbbjük irodájában a fogkefe és fogkrém alap kelléknek számít, és minden étkezés vagy kávézás után használják is őket. A helyi emberek naponta általában háromszor zuhanyoznak, ami meglepő, hiszen a tisztaság iránti szeretetük ellenére például imádnak utcai cipőben sétálni a házban.

    6. 6 A chileiek alig esznek valamit vacsorára.

      Chile vacsora

      A chileiek szerint a vacsora csak egy kiegészítő étkezés, ezért általában ilyenkor csak salátákat vagy egyéb apró harapnivalókat fogyasztanak. Míg idehaza például a vacsora a nap egyik legfontosabb étkezése, Chilében ilyenkor csak teáznak vagy szendvicset esznek az emberek.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    1. 5 Chilében jobb, ha nem mondod, hogy rossz napod volt.

      48af7251d8b7957eeacd7b43dd

      Számunkra teljesen természetes, hogy a rossz hangulatunkról vagy a munkahelyi problémáinkról panaszkodjunk a barátainknak, de ebben az országban nem szokás az ilyesmi. A chileiek nem osztják meg az ilyet, mivel igyekeznek kerülni minden negatív hozzáállást és érzelmet.

    2. 4 Sokan meglepően melegen öltöznek.

      Chilei oltozkodes

      Amikor a hőmérséklet eléri a 30 °C-ot, akkor idehaza általában már csak a legszükségesebb ruhadarabokat húzzuk magunkra, a chileiek azonban másképp állnak ehhez hozzá. Ők ilyenkor is gyakran farmernadrágokban vagy lenge pulóverekben járnak, és teljesen természetes számukra az ilyesmi.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 3 Nem használnak paplanhuzatot.

      fb7aa65b61ae8e012b28214eb8

      Helyett egyszerűen egy lepedővel takarják le például a takarót, és még a leghidegebb hónapokban sem húznak huzatot az egyébként olykor nyirkos és hideg párnákra és paplanokra, mivel zavarónak és feleslegesnek tartják.

    4. 2 A férfiakkal ellentétben a nők nem tartják be az irodai öltözködés szabályait.

      Irodai oltozkodes

      Az irodai öltözködési szabályok sokkal inkább a férfiakra, mintsem a nőkre vonatkoznak. Amíg a férfiaknak szigorúan öltönyben kell megjelenniük a munkahelyükön, addig a nők szabadon öltözködhetnek, és teljesen természetesnek veszik például a nyitott felsők vagy cipők viselését.

    5. 1 A chileiek vécépapírtartóban tartják az extra tekercseket.

      WCpapir tarto

      Sok más országhoz hasonlóan Chilében sem szokás lehúzni a papírt a vécén - erre mindig van egy külön szemetes. A másik dolog, ami azonnal szemet szúrhat egy chilei vécében, az a speciális vécépapírtartó, ők ilyenben tárolják a gurigágak.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

A Liked.hu szerkesztője vagyok, már az idők kezdete óta. Szabadidőmben Jedi lovag és Pokémester. Puszilom édesanyámat.

Mi a reakciód?

6 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • Hmm... szóval kalapáccsal beverni egy szöget, az férfi munka? A szendvicskészítés meg női munka? :D Melyik évszázadban tetszett születni, kedves cikkíró? Max. a 18-ra tippelek, ennél már Viktória királynő is felvilágosultabb volt...
      • Épp azért írtam, hogy kb. egy évszázaddal lehetett előtte :)
  • Elhiszem, hogy nagyobb becsben tartják azt a nőt, aki takarít, ha csizmában csattog a házban. Értem én, hogy hideg van, de van bundás papucs is 

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.