HIRDETÉS BEZÁRÁS
ÉrdekességekInterneten talált dolgok

10 kellemetlen példa rá, hogyan kezelték régen a mindennapi igényeiket az emberek

Más idők jártak. Nagyon.

    A régi idők mindig sok érdekességet és meglepetést tartogatnak, ezért a Liked.hu-nál úgy döntöttünk, hogy érintünk egy érzékeny témát, és megnézzük, hogyan végezték a mindennapi igényeiket az emberek néhány évszázaddal ezelőtt, amikor még nem állt rendelkezésükre a modern technika. Mit gondolsz, túl tudnád élni a középkorban?

    HIRDETÉS

    Mellékhelyiség

    Mellékhelyiség régen

    • Az ókorban a települések szélén lévő gödrök szolgáltak erre a célra.
    • Az első civilizációk megjelenésekor a mosdók még homokkal töltött gödrök voltak. Az ókori Rómában alakították ki az első valamirevaló vécéket, ahol az emberek olyan kényelmesen érezték magukat, hogy előszeretettel tartottak nagy eszmecseréket a társaikkal, miközben együtt, közösen végezték a dolgukat.
    • A középkorban az emberek hátraarcot vettek a rómaiakhoz képest, és átváltottak a rézből készült edényekre, melyek tartalmát egyszerűen az utcára öntötték. Az arisztokraták porcelán edényeket használtak helyette. Egyébként, néha még most is találkozni ilyen edényekkel az antik boltokban.
    • Szerencsére a reneszánsz idején az európaiak elkezdtek gondolkodni a szennyvízcsatorna létjogosultságáról. 1590-ben aztán megjelentek a ma is használatos vécék és csatornák első prototípusai, onnantól kezdve a dolgok simán mentek.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Fogamzásgátlás

    Fogamzásgátlás

    • 1494-ben Columbus az amerikai expedíciója során váratlan ajándékot hozott Európának – a szifiliszt. Néhány évvel később ezt szinte minden európai ország megszenvedte. Az emberek számos ötlettel igyekeztek megvédeni magukat, ám az óvszer feltalálásának idejét a 17. századra becsülik. Egészen pontosan II. Károly király orvosának köszönhető a csoda: aki olajozott báránybélből készített óvszert a királynak. Innentől kezdve folyamatosan fejlődtek, míg nem elérték a ma is ismert formájukat.

    Magzateltávolítás

    Abortusz kezdetleges

    • Több ezer évig a magzattól való megszabadulás reményében a nők mindent kipróbáltak, ami a kezük ügyébe került: kötőtű, fém fogas, orsó, stb. Korábban még a mérgező gyógynövényeket is felhasználták, vagy különféle anyagokat juttattak be a méhüregbe, például jódot, glicerint, vagy akár higanyt (például Kínában). Természetesen ezek a módszerek nemcsak a magzattól szabadultak meg, hanem a nőktől is.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

21 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • Rohadtul idegesítőek az ilyen "semmi meglepő, csak.." "semmi különös, csak..." dumák! Ha semmi különös szerinted, akkor ne rakd ki!
    • 10 izgalmas történet, de te mégis csak 1 rosszat tudsz mondani.... Mennyire fos lehet a lelkivilágod... 
      • Én nem olvasom, csak bekenem kakival a képernyőt!
    • 9,109
      Létrejött!BeszélgetésindítóElső hozzászólás20 hozzászólásÖregmotorosElső reakció
      Adom! Teljesen igaz!
  • Már nem azért de igeneis hasznos információk / érdekes tények azoknak akik  művészet történelmet tanulnak( ilyen például a fodrászat kozmetika) ahol azért érettségi tantárgy ha valaki szakgimnáziumban jár
    • érdekesnek lehet érdekes de hogy művészettörténethez semmi köze az fix 
      • Miért ne lenne? Használati tárgyakról beszélünk, aminek van esztétikája, formailag tervezettek, díszítő elemeket tartalmaznak. Tárgyi kultúra. Mai szóval formatervezés. Az pedig művészet.
    • Hát nem lehet, hogy elhozta, de rájött, hogy nem pont ilyenre gondolt, és visszavitte? :-))) Csak hogy a kecske is meg a káposzta is - tudjátok! :-)))
  • Az eldobható ''modern'' pelenkának az eredménye az lett, hogy nehezebb a gyerkőcnek éjszakai pisilést érzékelni. Ruha pelenka add az agynak jelzést, hogy nedvesség van. Viszont az eldobható pelus ezt kizárja. Más: miért veszekszünk itt? Az élet rövid! Na és a közönséges szavak amik itt röpködnek... NAHÁT  AZ MEG MIRE JÓ? ??
    • Csak annyi lett az eredménye az eldobható pelenkának?Meg talán az is, hogy több ezer év, mire lebomlik. 

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.