HIRDETÉS

40+ ember névtelenül titkokat árult el a munkájáról, és most nem tudjuk, hogy szeressük vagy utáljuk őket ezért

    Minden nap találkozunk különféle szakmákban dolgozó emberekkel, a buszvezetőktől a postásokon át egészen az orvosokig vagy a pincérekig. Leggyakrabban azonban elég felületes választ kapunk tőlük, ha arról kérdezzük őket, hogy milyen a munkájuk. A valóságban azonban minden munkának megvannak a maga sajátosságai és ennek megfelelően azok a dolgai is, melyeket nem szívesen osztanának meg a szakmán kívüli emberekkel.

    HIRDETÉS

    Külön köszönet illeti tehát a most következő dolgozókat, akik névtelenül, az internetes közösségi oldalakon keresztül osztották meg szakmájuk azon titkait, melyekről szerintük mindenkinek tudnia kellene.

    Halbolt piac

    • Halárus. Például tengeri süllő vásárlásakor légy óvatos, ugyanis az bármilyen más hal is lehet. Az üzletek gyakran így verik át a vásárlókat, mert kevés ember tud különbséget tenni a különféle halfajták között. © brokendownandbusted / Reddit
    • Pincérnő. Egy drága indiai étteremben dolgozom. A látogatók nagyon gyorsan követik egymást, ezért ha nincs túl nagy rendetlenség, néha még az asztalokat sem töröljük le. © Connie Mills / Quora
    • Szupermarket alkalmazott. Felesleges megkérdezni az üzletek alkalmazottjait arról, hogy „ők mit ajánlanak”. Nem mindig van kellő kompetenciájuk a témában, viszont sosem fogják azt mondani, hogy “nem tudom”. Mindig fognak valamit ajánlani, mert ez a kötelességük, és a vásárló számára ez ad extra löketet a vásárláshoz. Ettől függetlenül még egyáltalán nem biztos, hogy például az a hangszóró a legjobb az összes közül, amit a bolt alkalmazottja ajánlott. Inkább legyél felkészült, és tájékozódj előre például az interneten. © ExFanta / Pikabu
    • Éttermi dolgozó. Életem során 4 különböző étteremben is dolgoztam, és elmondhatom, hogy a citrom és a jég a legkoszosabb dolog, amit csak felszolgálunk a vendégeknek. © hardshell1919 / Reddit
    • Pizzéria alkalmazott. Minél több különböző feltétet választasz egy pizzára, annál kevesebbet fogsz kapni mindegyikből. Így spórolnak a pizzériák. © only_male_flutist / Reddit

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Hentes

    • Húspultos. Remélem, hogy azóta változott a helyzet, de nekünk a menedzserünk ragaszkodott hozzá, hogy a lejárt hústermékekből hamburger pogácsát készítsünk, amiket így aztán további két hétig tudtunk árulni a boltban. © sorrythankyouno / Reddit
    • Állatorvos. A kutyád vagy a macskád sokkal jobban érzi magát, ha Te is ott vagy mellette, amikor elaltatjuk. Nagyon rossz, amikor az emberek azt mondják, hogy „túl nehéz ez nekem”, és inkább elmennek, egyedül hagyva az állatukat. Az állatok sokszor még egyszer utoljára felkelnek és körülnéznek, a gazdájukat keresve. © leilunatic / Reddit
    • Éttermi alkalmazott. Ne menj be egy étterembe zárás előtt 30 perccel. A szakácsok ilyenkor már összetakarítanak, és várják a hazamenetelt. Jobb esetben csak maradékokat kapsz majd, rosszabb esetben haraggal főznek. © Tkpf18 / Reddit
    • Gazda. Amikor azt mondják, hogy a termékeket alaposan mosd meg, mielőtt megeszed, az nem vicc. © me878 / Reddit
    • Pultos egy kocsmában. Minden étel fagyasztott formában érkezik hozzánk: kenyér, zsemle, leves, hús, hal, stb. Ha rendelsz valami harapnivalót a söröd mellé, akkor ne gondold azt, hogy ez egy étterem, és hátul egy profi szakács készíti el az ételed. Csak megmikrózzuk, és kész. © Dannyboi93 / Reddit

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    • Ikea alkalmazott. Az üzletünkben minden termékhez vannak kiállítási darabok. Sokan ennek ellenére mégis kinyitják például a becsomagolt díszpárnát, mert „meg kell nézniük, hogy milyen”, mielőtt megveszik. Ilyenkor kénytelenek vagyunk egy kupacba dobálni a kinyitott termékeket, és így árulni őket tovább. © 59Block / Pikabu
    • Telefonszolgálatos. Az ügyfélszolgálatosoknak külön némító gombjuk van arra az esetre, hogy ha hangosan nevetnek, vagy segítséget kérnek valakitől, miközben az ügyféllel beszélgetnek. © Acicin / Reddit
    • Idegenvezető. A turnusok lebonyolítása nem bonyolult, általában a hozzá szükséges az emberek összeszedése az igazán komoly feladat. A turnusok közben egyébként az emberek 70%-a nem is figyel arra, amit mondunk. © zybykon / Twitter
    • IT-s szakember. Nem mindig tudjuk, hogy miért működött a javítás, és nem is érdekel minket. Ja, és nincs olyan, hogy „felhő”. Az csak valaki másnak a számítógépe. © ITworksGuys / Reddit
    • Egy fodrász férje. A feleségem utálja, amikor azt mondják neki, hogy „csinálja, ahogy jónak látja”. Nem biztos, hogy egyezik az ízlésük, amikor egy kedves, idős hölgy ül előtte, a feleségemnek pedig tetoválásai vannak és piercingek az arcán. © vikingcock / Reddit
    • Társkereső oldal moderátora. A férfiak hazudnak a méreteikről, a külsejükről, és a munkájukról. A nők tulajdonképpen bármiről tudnak hazudni. A leggyakoribb probléma, ami miatt a segítségünket kérik, hogy hogyan lehet törölni a profiljukat az oldalról. A felhasználói fiók törlése funkció ugyanis a profilok számának növelése érdekében gondosan el van rejtve az egyik menüpont mélyén. © DeltaInsane / Twitter
    • Tanár. Amikor behívom egy gyerek szüleit, az esetek 90%-ban arra gondolok: „na, az alma nem esett messze a fájától”. © estrogyn / Reddit
    • Weboldalszerkesztő. Az utazási weboldalak „ma 3 ember foglalt már itt” vagy az internetes áruházak „jelenleg 4 ember nézi még rajtad kívül ezt a terméket” feliratai totális hazugságok. Ezek teljesen statikus, előre kiépített funkciók. Semmi közük a valósághoz. © jyt4167 / Reddit

    A bejegyzés a hirdetés alatti gombbal folytatódik

    Zenész

    • Zenész. Mesterkurzust végeztem a Berkeley Music College-n, ahol az egyik Grammy-díjas zeneszerző elmondta nekem, hogy amikor egy feltörekvő fiatal „csodával határos módon berobban” a SoundCloud-on vagy a YouTube-on, az nem csak az ő érdeme. A zenészek ilyenkor titokban komoly szerződéseket kötnek a kiadóvállalatokkal, és ők intézik számukra a hatalmas számú megtekintéseket és a marketinget. © ben_levy2 / Reddit
    • Televíziós munkatárs. Valószínűleg sokan tudják, hogy amikor egy sorozatot televízióba raknak, néhány jelentet kivágnak belőle annak érdekében, hogy több reklámot tudjanak közben sugározni, és még mindig műsoridőben maradjanak. Arról azonban már kevesebben tudnak, hogy néha kicsit fel is gyorsítjuk a lejátszási sebességet, ezzel ugyanis tovább növelhető a reklámokra szánt idő. © borkencode / Reddit
    • Orvos. Valójában nem tudjuk, hogyan működik a helyi érzéstelenítés molekuláris szinten. Vannak rá elméletek, de semmi konkrét. © linkin06 / Reddit
    • Reklámügynökség alkalmazottja. A kanapéhirdetésekben direkt alacsony embereket ültetünk rájuk, hogy a bútorok nagyobbnak tűnjenek. © YammothyTimbers / Reddit
    • Filmipari munkás. Ha a film előzetesében olyan jeleneteket látunk, amik később nem kerültek be a filmbe, az azért van, mert az előzetes alapján készített közvéleménykutatás olyan rossz eredményt mutatott, hogy inkább kivágták azt a jelenetet a film végső változatából. © [törölve] / Reddit
    • Rádiós alkalmazott. Szinte mindenki, aki betelefonál a rádióba, az vagy gyakornok, vagy a stúdióhoz közeli személy, esetleg annak rokona. Az egész egy átverés. © Puff_puff_ass / Reddit
    • DJ. A legtöbb DJ előre elkészített szetteket játszik le, és semmit sem mixel ott, élőben. Csak esetleg effekteket tesznek a lejátszott mixre, miközben úgy tesznek, mintha hevesen kevernék egyik zenét a másikra. © braqass / Reddit

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Szállodai alkalmazott

    • Szállodai alkalmazott. Egyes szállodákban a szobalányok csak lesöprik a port és a morzsákat az ágyról, majd beágyazzák azt, hogy úgy nézzen ki, mintha teljesen újrahúzták volna őket az előző vendégek után. Ez attól függ, hogy mennyire koszolta össze az ágyneműt az előző vendég. © boogiemange / Reddit
    • Szobalány. Szállodában dolgoztam, és bár minden vendég után kimostuk a lepedőt és a huzatokat, magukat a takarókat és a párnákat csak évente kb. kétszer cseréljük: ősszel és tavasszal. © [törölve] / Reddit
    • Szállodai alkalmazott. Nyilvántartjuk a szálloda minibárjában található palackok jövedéki bélyegzőjén látható sorszámokat. Volt egyszer egy vendég, aki megitta az üveget, majd vett egy ugyanolyat és visszarakta, mintha mi sem történt volna, majd nagyon meglepődött, amikor mégis kifizettették vele az elfogyasztott alkoholos italt. © Roslagen / Reddit
    • Tanár. Természetesen vannak kedvenc diákjaim, és vannak olyanok, akik miatt köszönetet mondok a mennynek, hogy soha többé nem látom őket, miután leérettségiznek. © sodabrothel / Reddit
    • Banki alkalmazott. Ha kíváncsi vagy rá, hogy miért tart olyan sokáig a hitelkérelmed elbírálása, akkor segítek: mert elfelejtettem, vagy mert nem volt hozzá kedvem. © Honest_Banker / Reddit
    • Óvónő: A gyerekeid szinte mindent elmondanak nekünk, ami otthon történik. © gingerjedi3 / Reddit
    • Sebész. Időnként a Google-ban keresgéljük, hogy mit kell csinálni, közvetlenül a műtét közben. © mechaoprah / Reddit

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Orvosi vizsgálat

    • Orvos. Ha hosszú ideig kell várakoznod a vizsgálatra vagy az eredményedre, az valószínűleg jót jelent. Első körben ugyanis a súlyos egészségügyi problémával jelentkező emberekkel foglalkozunk. © pause_and_consider / Reddit
    • Tanár. Időnként jobb jegyet adunk a diákoknak, mint amit érdemelnek, mert kedveljük őket. Ugyanebből az okból pedig rosszabb jegyet adunk azoknak a diákoknak, akiket nem kedvelünk. © anfminus / Reddit
    • Esküvői szalon asszisztense. Volt egy kliensem, aki 2 ruház próbált. Az egyik 900 dolláros volt, abban kövérnek tűnt, a másik pedig 500 dolláros, ami gyönyörűen állt. A lány megkérdezte a véleményem, és én elmondtam neki az igazat. A főnököm a közelemben állt, és még aznap kirúgott, amiért „elvesztettem a pénzét”. © [törölve] / Reddit
    • Ikea alkalmazott. Az Ikeában árult kihúzható kanapék egyikét sem tervezték mindennapi alvásra, de ezt sehol nem reklámozzák, mivel nagyot rontana az eladásaikon. Ezért jól gondold meg, hogy kihúzható kanapét vagy rendes ágyat veszel inkább a hálószobádba. © ArXangelS / Pikabu
    • HR-es egy népszerű ruhaboltban. Azt mondták nekünk, hogy nem szabad embereket felvennünk pusztán a megjelenésük alapján. Ennek ellenére bajba kerülünk, ha a egy csúnya embert veszünk fel. © ayohriver / Reddit
    • Kozmetikus. Egyik kozmetikai termék előállítása sem haladja meg a 2 dollárt, mégis 20 és 150 dollár közötti áron adjuk el őket. © DWeb338 / Reddit
    • Árumozgató. A „törékeny” és „ne pakolja egymásra” feliratok semmit sem jelentenek számunkra, ezért mindig gondosan csomagold be a csomagjaidat. © Kevoguy / Reddit
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    légiutaskíséről

    • Légiutaskísérő. A légiutaskísérőknek és a pilótáknak nem jár több fizetés a késések esetén. Tehát, amikor mérges vagy, hogy várni kell az indulásra, akkor nyugodj meg, mi is azok vagyunk, mert nem kapunk több pénzt azért, amiért ott vagyunk veled. © boozeandarrows / Reddit
    • Taxisofőr. Olyan taxis vagyok, aki nem szeret beszélgetni másokkal, de ezt az emberek nem mindig veszik jó néven, ezért a következő cselhez folyamodtam: egy A4-es papírra kinyomtattam, hogy a sofőr süket-néma, ezért csak zenét játszik neked utazás közben. Tudomásom szerint sokan mások is csinálnak hasonlót. © RedMan86 / Pikabu
    • Buszsofőr. Ha egyedül állsz egy olyan megállóban, ahol több buszjárat is közlekedik, és látod, hogy az én buszom nem az, ami neked kell, akkor adj nekem jelzést azzal, hogy egy lépést hátra lépsz vagy fordulj el, rázd a fejed vagy valami. Nagyon bosszantó, amikor megállunk, majd nem száll fel senki. © susitucker / Reddit
    • Idős otthonban dolgozó alkalmazott. Az egyik ápoltam egy pilóta, aki azért hagyta abba a repülést, mert a demenciája olyan méreteket öltött, hogy repülés közben elfelejtette, hova tart. Most ezt csak azért mondom, mert ezek szerint simán engedik utasszállító repülőgéppel közlekedni a demenciában szenvedő pilótákat. © Giftofnarwhals / Reddit
    • Repülési újságíró. Ha ételt választasz, válassz kóser menüt: ezt az ételt legalább biztos, hogy aznap készítették. © penguinopusredux / Reddit
    • Pilóta. Észrevettem, hogy az olcsó légitársaságok a kabinok légkondicionálójának páratartalmát a megengedett minimumra állították csak azért, hogy az utasok minél több italt fogyasszanak repülés közben. © Wings_008 / Reddit
    • Tehervonat vezető. Meg kell húznunk a kürtöt minden utcai kereszteződés előtt, tehát amikor éjjel 3-kor hangosan dudálunk, az nem azért van, mert s*ggfejek vagyunk. © FrankZx14 / Reddit

    A bejegyzés a hirdetés alatti gombbal folytatódik

Másolás
30
14 hozzászólás, 30 pont

SZÓLJ HOZZÁ!

  • Tök jó ez az új rendszer! SokkalJobb egy gombot megnyomni és máris előjön a cikk következő részlete, mint hogy várjunk, míg hosszú idő alatt betöltődik egy új oldal!
  • Ügyfélszolga: ja, valóban ott a némító gomb, csak nem szabad elfelejteni használni. Volt egy kolléganőm, aki gyakran használta, hogy kipöfögje a feszültségét, de egyszer elfelejtette, és fennhangon közölte velünk az ügyfélről, hogy "Ez mekkora idióta!" :)Sorozatok: ja, akkor ezért tűnik fel egy letöltött sorinál, mikor egyszercsak mélyebb egy árnyalattal minden szereplő addig megszokott hangja. Ezek szerint az az eredeti sebesség.Busz: elképzeltem, ahogy egyedül állok egy ilyen megállóban, és épp akkor helyezem át a súlypontomat, mikor jön a buszom, az meg simán otthagy, mert "hátraléptem".
  • Buszsofőr- Ezért remek dolog Angliában, hogy ha fel akarsz szállni a neked tetsző járatra azt le kell inteni.Az idősotthonos pilótás sztori viszont egy totális baromság. Nagyon szigorú orvosi (fizikai/szellemi) tesztekhez kötik a PPL-t a demencia vagy hasonlók legkisebb gyanújára azonnal visszavonják, márpedig ezek korai stádiumban már kiszűrhetőek.
  • Ikea. Azért nyitják ki sokszor az emberek mert nem egyszer előfordult már az hogy nem az volt a dobozban aminek kellett volna (saját tapasztalat) 
  • Fodrász. Igen. Tényleg mindenkinek más az ízlése, de egy jó fodrásznak tudnia kell hogy kinek mi állna jól. Azért kérik az emberek, hogy csinálja úgy ahogy jónak látja, mert tudják hogy a fodrász sok frizurát látott már és tudja mi állna a vendégnek jól. Ha egy fodrász erre nem képes akkor ne panaszkodjon, mert részben ez a munkája.
  • "Minél több különböző feltétet választasz egy pizzára, annál kevesebbet fogsz kapni mindegyikből. " - szerintem ez teljesen logikus, és nem "átverés".
Mit készítsünk?!
Kép
Fotó vagy GIF.
GIF
GIF képek vagy MP4 formátumú videók.
Videó
Youtube, Vimeo vagy Vine.
Szöveg
Szöveg-orientált bejegyzés, beágyazásokkal, videókkal és képekkel.
Lista
Klasszikus internetes lista, számozással.
Szavazás
Véleménynyilvánítás az előre megadott kérdésekre.
Visszaszámlálás
Ugyanaz, mint a sima lista, csak fordított számozással.
Személyiség teszt
Egy sor kérdés, melyek végül lelepleznek valamit rólunk.
Kvíz
Tudáspróba, melyekre csak jó vagy rossz válasz van.
Nyílt lista
Egy lista, melyet a látogatók szabadon bővíthetnek.
Ranglista
Egy lista, melynek elemeire a látogatók szavazhatnak.

Küldd el egy barátodnak!