Pedig több mint 40 országban jártam már. Mindenfélében. Ázsiában, Európában, Ausztráliában és az USA-ban is. De az kétségtelen, hogy Kuba képes meglepetést okozni és heves érzelmeket kiváltani.
Már nagyon régóta el akartam jutni a Szabadság szigetére, de a hosszú repülőút visszatartott. Mindig is valami mesébe illő helynek tűnt számomra.
Amikor megvettem a repjegyeket, gyakorlatilag nem néztem utána semminek. Oké, régi autók járnak az utakon, áruhiány van a boltokban. Igen, mindent, amire szükség lehet, vinni kell itthonról.
Elvárás és valóság
Talán ez a legfontosabb: az árak és a látvány közötti teljes ellentmondás. És ez valahogy a tisztességtelenség érzetét kelti az emberben. Figyelj csak! A taxi a reptérről a szállodába nagyjából 40 dollárba kerül. Ez egy magasan képzett kubai szakember havi fizetése. Hasonló a helyzet az éttermi árakkal is. Egy fogás 10 dollár.
Mit gondolsz, egy átlagos kubai család hányszor tud étterembe menni egy évben? És a meglehetősen magas árak ellenére az ételek nem túl változatosak: rizs, csirke, a turistáknak esetleg még homárt is készítenek.
Eközben a helyiek többsége romhalmazokban és viskókban él. A turistáknak viszont „luxust” ígérnek a szigeten. Szándékosan tettem idézőjelbe ezt a szót.
Azt hiszed, ha kifizetsz éjszakánként 200 dollárt a szállodáért, királynak fogod érezni magad? Hát nagyon nem. Könnyen megeshet, hogy a szoba koszos lesz, nem lesz elég törölköző, a svédasztalos reggelinél pedig savanyú rizst szolgálnak fel. És magasról tesznek rá, hogy te annyit fizettél, amiből több kubai család egy évi fizetése is kijönne. Vagyis a nem kevés pénzedért cserébe nagyjából a semmit kapod. De cserébe rengeteg a „helyi íz”.
És ez nagyjából mindenre igaz.
A nemtörődömség légköre és az örök „mañana”
Nem tudom, hogyan lehetne ezt jól megfogalmazni, de valamiért a thaiföldiek lazasága egyáltalán nem idegesítő, sőt, inkább jólesik. Ha rájuk nézel, te is könnyedebben akarod venni a dolgokat, és nem akarsz apróságokon stresszelni. Ugyanakkor, ha kell, a thaiföldiek kiválóan tudnak dolgozni.
Ezzel szemben az, hogy a kubaiak egyáltalán nem akarnak tenni semmit azért, hogy megdolgozzanak a pénzért, hanem csak úgy meg akarják kapni, néha kihozott a sodromból. A szobalány például nem takarítja ki először tökéletesen a szobát, a későbbi borravaló reményében – náluk pont fordítva működik. Ha adsz borravalót, talán feltörli a padlót (de a portörlést elfelejti). Ha viszont nem adsz, akkor sértődötten néz rád, amikor találkoztok, és minden kérésedet figyelmen kívül hagyja. Sőt, még a barátnőinek is elmondja, hogy ők is megvetően méregethessenek.
Mindenki pénzt vár tőled
A taxisok a turisták láttán a reális ár többszörösét kérik el, az idegenvezető pedig a „saját” szállodájába akar vinni, és megsértődik, ha nemet mondasz. Ha pedig nem abban a boltban veszel szivart, amit ő Havanna legjobbjának állított be, és megkéred, hogy vigyen egy másikba, akkor mindenféle kifogást talál ki, csak hogy minden az ő tervei szerint alakuljon.
Havanna utcáin mindenki pénzt akar: a zenészek, akik „véletlenül” pont ott teremtek, a hamis szivart árulók, a népviseletbe öltözött lányok. Folyamatosan résen kell lenned. Semmi lazítás.
Egyfelől megértem: mindenki enni akar, és az emberek bármi áron próbálnak pénzt szerezni. De miért kellene nekem ezt elszenvednem? Más országokban miért nem érzem magam két lábon járó pénztárcának?
Még a méregdrága hotelekben sincs kiszolgálás
Ez maga a siralomvölgy. A szállodák többsége „lelakott”: penész, törött csempék, kifeküdt ágyak és foltos kanapék. Kuba rajongói az ilyen panaszokra előszeretettel vágják rá: „Hát mit vártál, gondolkodhattál volna, hova utazol. Ez Kuba!”
Szerintem viszont logikus lenne, hogy ha már a turizmusból éltek, akkor nyújtsátok is az elvárt 5 csillagos színvonalat. Vagy akkor ne rajzoljatok ki csillagokat csak úgy, és ne ígérjetek paradicsomi nyaralást. De itt óriási gondok vannak. Az étel ízetlen, állandó az áruhiány, a gyümölcskínálat pedig egyenesen katasztrófa.
Röviden: arra jutottam, hogy Kubába csak a régi autók, a koloniális építészet és a helyi hangulat miatt érdemes elutazni. De ez éppen elég is egyszer. Ugyanilyen szép óceánt (vagy tengert) máshol is találni. A természet sem valami kiemelkedő – dzsungel, dzsungel, semmi extra. Csak éppen Thaiföldön vagy a Fülöp-szigeteken nem lesz gondod az étellel és a kiszolgálással. A kubai gazdaságot támogatni úgy, hogy cserébe alig kapsz valamit – hát, nem egy nagy élmény.
Szívesen olvasnám kommentben az ellenvéleményeket (persze érvekkel alátámasztva) azoktól, akik újra és újra visszajárnak a „Szabadság-szigetére”.
