Miért nem hívok vendégeket az otthonomba, és ez nem a spórolásról szól

Bulik, móka, az ajtó szinte sosem csukódik be, minden este vendégek jönnek teázni, a szülinapokat 2 napig ünnepeljük, a karácsonyt egy hétig – na, ez mind nem az én világom, nem szeretem az ilyen rendezvényeket.

Nagyon elfáradok az ünnepektől és a vendégektől. Mert ez takarítást jelent előtte, főzést, tálalást, utána megint takarítást. Közben meg mérges vagyok, mert mindenki más pihen, ül az asztalnál, történeteket mesél és fotózkodnak, én meg kénytelen vagyok az egész napot a konyhában tölteni, ugrálni a vendégek körül: hozzam ezt, vigyem azt, szedjem le a szemetet az asztalról, tegyem az ételt az asztalra, szedjem le a koszos tányérokat, tegyek tisztákat, hozzak kanalat, villát.

A vendégek nem igazán égnek a vágytól, hogy segítsenek. Miután mindenki elment, nekem sincs időm pihenni – le kell szedni az asztalt és el kell mosogatni, ráadásul mindezt kézzel kell csinálnom.

Olyan ember vagyok, akit nem zavar, ha rendetlenség van a szobájában. Nem takarítok csak úgy, feleslegesen. A fehérneműm is szem előtt van (és amúgy is szeretek félmeztelenül mászkálni a lakásban, ezért nem szeretem a váratlan vendégeket, akik hirtelen betoppannak), és nem mosogatok el azonnal az étkezés után.

Mi történik, amikor vendégek jönnek?

Rendbe kell tenni a lakást – takarítani, mosni, teregetni. Olyanná kell varázsolni a lakást, hogy mások ne gondoljanak semmi rosszat, ne lássák a rendetlenséget, pedig engem az nem zavar.

Például mosás után a ruhák 2-3 napig is száradhatnak a szárítón. De ha vendégek jönnek, ezeket a ruhákat azonnal le kell szedni a szárítóról és össze kell hajtogatni, minek nézegessék idegenek a fehérneműnket a szárítón? Alkalmazkodnom kell, amikor semmi kedvem hozzá.

És itt jön a választás. Vagy kényelmesen élek, vagy nem hívok vendégeket. Persze, vannak olyan emberek, akik amúgy is tisztán tartják a lakásukat, és nekik ez egyáltalán nem probléma.

Nehéz befejezni a találkozót.

Például, ha te vagy vendégségben, akkor bármikor elmehetsz. Mondhatod, hogy fáradt vagy, holnap korán kell kelned. Szóval, még ha csak egyszerűen eleged van például a társaságból, akkor is elmehetsz abban a pillanatban, hogy ez tudatosul a fejedben.

De mi van, ha te hívtál meg másokat? Általában addig maradnak az emberek, amíg maguktól meg nem unják. És ha nagy társaság gyűlt össze, akkor biztos lehetsz benne, hogy ez sokáig fog tartani.

Nem szeretem a gyerekes vendégeket.

Sok mindent átrendeznek és elmozdítanak a helyéről. A gyerekek ugrálnak az ágyakon, ami azt jelenti, hogy át kell húzni az ágyneműt, a kanapé párnái pedig szanaszét hevernek a szobában. Játék után a függönyök leszakadnak a karnisról, és foltok maradnak a kiömlött üdítőtől a padlón.

Egyszer ettek, ittak, aztán koszos kézzel bújócskázni kezdtek a függönyök mögött, a vendégek távozása után a függönyöket is ki kellett mosni. Máskor a kilincset törték le. Nem fogok minden vendég után szaladgálni, és nem szeretek idegen gyerekekre rászólni, a szüleik meg nem figyelnek rájuk. Így aztán várod a vendégeket, takarítasz a lakásban, elmennek, megint takarítanod kell.

Kíváncsi vendégek.

Vannak olyanok is, akik megkérnek, hogy nyissam ki a szekrényt, hadd nézzék meg, hány polc van benne, mások a konyhát értékelik, mindenképpen belenéznek minden polcra és megfogdossák a tartalmát. Nagyon nem szeretem ezt a fajta figyelmet a személyes teremmel kapcsolatban.

Most költöztünk új házba, és a rokonok máris házavatót akarnak. De én nem akarom. A lelkiismeretem furdal, mert az emberek jó szívvel jönnének hozzám, én meg nem engedem be őket.

A férjem, aki egyáltalán nem érti, miért nem jöhetnek az emberek bármikor, engem hibáztat ezért. Én erre azt mondom neki:

• Ha neked annyira fontos, hogy mutogasd a házat másoknak, akkor megteheted ezt nélkülem is. Én akkor pihenek és szórakozom a saját programom szerint.

Lehet, hogy bennem van a hiba, és én vagyok ilyen mogorva? Talán nem szeretem az embereket?! Én a kávézóban vagy a parkban történő találkozókért rajongok, amikor nincs szükség semmilyen előkészületre, és a beszélgetés élményét nem rontja el az, hogy egész éjjel takarítanom kell utána.

Én is szeretek kellemes emberekkel beszélgetni, de nem értem, miért kell ezt otthon csinálni. És hozzáteszem, hogy hozzájuk sem akarok elmenni legalább annyira, mint amennyire nem akarom őket vendégül látni – ebből a szempontból teljesen korrekt vagyok. De a rokonaink nem értik a kávézót, ott minden drága. Pedig lehet otthon is ücsörögni – spórolni.

És még egy kellemetlen dolog: minden vendég szakértőnek tartja magát a belsőépítészet, a dekoráció, a tálalt ételek terén. Mindenki jogosnak érzi magát véleményt nyilvánítani: „Unalmas. Nem elég modern. Koszos. Sötét. Nem illik ide.”

Minél jobban igyekszel mindenkinek a kedvére tenni, annál több hibát fognak találni. És „jó tanácsokat” adnak.

Mindannyian így vagy úgy aggódunk a mások szemében kialakított képünkért. Nem akarjuk, hogy rosszat gondoljanak rólunk. Ez különösen igaz a negyven év feletti felnőttekre. Ők mindig megterítenek egy nagy asztalt, a legjobbakat teszik ki a vendégeknek. De még ez is kevés lehet, sajnos.

Nem tudunk belemászni az emberek fejébe, nem tudhatjuk meg, hogy mit gondolnak a vendégek. Elítélnek-e minket, vagy minden tetszik nekik. Világos, hogy a szemünkbe csak jót fognak mondani, és nem mindig világos, hogy valójában mire gondolnak az emberek.

A mai emberek (értsd: 20-30 éves fiatalok) nagyon önállóak, nem akarják zavarni a másikat, és azt sem akarják, hogy őket zavarják.

Az emberek egyre jobban megbecsülik a személyes teret, és részben egyetértek abban, hogy ez néha már túlmegy az ésszerűség határán: nemcsak az idegenektől zárkózunk el, hanem a saját szüleinktől, barátainktól és rokonainktól is.

És te vendégszerető vagy?