HIRDETÉS BEZÁRÁS
Életmód

12 ártalmatlannak tűnő tisztálkodási szokás, aminek jobb örökre búcsút inteni

    A higiénia a civilizált ember életének egyik legfontosabb jellemzője. A legtöbb ehhez kapcsolódó műveletet teljesen rutinszerűen végezzük: gondolkodás nélkül bepattanunk a zuhanyba, hajat mosunk, majd megtörölközünk és dezodorral fújjuk be magunkat, miközben meg sem fordul a fejünkben annak a gondolata, hogy esetleg az egyik-másik rutin szokásunk talán egészségtelen az egészségünkre nézve.

    HIRDETÉS

    Pedig nem ártana, hiszen ahogy a most következő cikkünk is mutatja, még a leghétköznapibb szokásokból is bajunk lehet, ha nem vigyázunk.

    1. 1 Túl gyakran használt aromás fürdőbombák.


      A fürdőbombák egyik legmérgezőbb alkotóeleme a szintetikus illatok. Az ilyen adalékanyagoknak sokszor a 95%-át is olyan olajokból készítik, amik komoly hatással lehetnek a hormon-háztartásunkra. Különösen óvakodnunk kell az acetaldehid nevezetű összetevőtől, amit veszélyesen rákkeltő anyagnak tekintenek, emellett pedig hatással lehet a légzőrendszerünkre, az idegrendszerünkre és a veséinkre.

    2. 2 Parfümözött fehérnemű.


      Az intim helyeken történő bőrirritáció leggyakrabban a kontakt dermatitis egyik tünete. Ez a bőrgyulladás különböző okokból kialakulhat, ám leggyakrabban a mosóporhoz vagy valamilyen szintetikus anyaghoz köthető. Kockázati tényezők között szerepel a parfümök fehérneműn történő használata is, ezért az orvosok egyhangúan ellenzik az illatszerek ilyen módon történő felhasználását.

    3. 3 Túl gyakran használt hidratálók és maszkok.


      Annak érdekében, hogy megtudjuk, megfelelő mennyiségű hidratálót használunk-e, csak meg kell néznünk, hogy mennyi ideig tart ki egy flakon. Ha több hónapig, akkor minden rendben van, de ha néhány hétig, akkor érdemes csökkenteni a használatát.

      A túlzott használat eldugult pórusokhoz, csillogó bőrhöz és pattanásokhoz vezethet. A szakértők azt javasolják, hogy ha a bőrünk nagyon száraz, akkor is csak maximum egyszer reggel, és egyszer este használjuk, minden más esetben pedig a napi egyszeri használat is bőven elegendő.

    4. 4 Étkezés utáni közvetlen fogmosás.


      Bár meglehetősen paradox, a közvetlenül étkezés utáni fogmosás valójában egyáltalán nem ajánlott. Különösen akkor, ha az étkezés során savas ételt vagy italt fogyasztottunk. A helyzet ugyanis az, hogy a sav reakcióba lép a fogkrémmel – és ketten együtt képesek elpusztítani a fogzománcot. Ezért az étkezés utáni fogmosással jobb egy-két órát várni. Ez idő alatt érdemes fogselymet használni.

    5. 5 Antibakteriális szappanok használata.


      Az antibakteriális szappanok egyik összetevője a triklozán nevű anyag, ami képes megváltoztatni a tesztoszteron szintünket és a pajzsmirigy hormonokat. Nagy mennyiségben ez az anyag ellenőrizhetetlen sejtnövekedést okoz, beleértve a rákos sejteket is.

      A triklozán az antibakteriális szappanok csaknem 75%-ában megtalálható, ezenkívül tisztítószerekben és fogkrémekben is megtalálható. Érdekesség: a triklozánt tartalmazó anyagokat már betiltották Kanadában és az Egyesült Államokban, mert a gyártók nem tudták bizonyítani a biztonságosságát.

    6. 6 Fürdőkefe és fürdőszivacs használata.


      Kutatások kimutatták, hogy a súrolás több kárt okoz, mint hasznot. A bőr elhalt felső rétegének eltávolításával ugyanis megsemmisítjük a hám és a külső környezet közötti természetes „védőgátat”. Ez segít ugyan eltávolítani a bőr felszínén felgyülemlett zsírt, de hosszútávon ellenkező hatást vált ki: ha ugyanis nincs védőréteg, akkor a bőr aktívan zsírt termel, melynek eredményeképp a bőrünk még zsírosabb lesz.

      Az orvosok ezért azt tanácsolják, hogy lehetőleg mindenünket a kezünkkel mossuk fürdés közben, és csak a nehezen elérhető helyekhez, például a hátunkhoz használjuk pl. fürdőkefét.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    7. 7 Mosdókendők, kefék és szivacsok nedves helyen történő tárolása.


      A nedves fürdőszobai kellékek a baktériumok melegágya. Egy ilyen szivacs használata bőrirritációt és pattanásokat okozhat. Ennek elkerülése végett a fürdés közben használt kellékeket tartsuk a fürdőkádtól/zuhanytól távol, száraz helyen.

    8. 8 Spray formájú dezodorok használata.


      A spray-k fő veszélye az, hogy belélegezzük őket. Ennek lehetséges következményei közt van a hányinger, az asztma-roham, allergia és az asztma kialakulása. Bár sok dezodorra rá van írva, hogy ne használjuk zárt helyen, valószínűleg egyikünk sem fog kimenni a kertbe, hogy befújja vele a hónalját. Épp ezért, mivel legtöbbször nem tudjuk tartani a gyártó által előírt használatot, érdemes spray dezodorok helyett inkább hónaljstiftet használni.

    9. 9 Egésznap használt intim betét.

      Mindenekelőtt fontos tudni, hogy az orvosok az illatmentes betéteket javasolják, ezek ugyanis nem irritálják az érzékeny bőrt. A napi rendszerességgel használt betétek erősen megnövelik a hüvelyi fertőzések kockázatát. Ha bizonyos körülmények miatt mégis folyamatosan viselnünk kell, akkor is ügyeljünk rá, hogy a nap folyamán gyakrabban cseréljük, éjszaka pedig lehetőleg semmikképp se használjuk.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS

    10. 10 Intim mosó használata.


      Az intim zuhanykészletek használata szintén több bajt tud okozni, mint hasznot. A hozzá használt gyógyszeroldat ugyanis feloldja a vagina természetes védelmi rendszerét, ami hosszútávon komoly fertőzésekhez vezethet.

    11. 11 Csipesszel eltávolított orrszőrzet.


      Az orrszőr célja a levegő megszűrése és annak megakadályozása, hogy a szilárd részecskék a légzőrendszerünkbe jussanak. A csipesszel történő orrszőr-eltávolításnak két következménye is lehet:

      • először is a kitépett szőr helyén apró seb keletkezik, ahová ha baktériumok kerülnek, akkor a seb begyulladhat
      • másrészt pedig a levegőszűrés már nem lesz olyan alapos, ezért idegen anyagok juthatnak a légzőrendszerünkbe.

      Az orrszőrvágásra épp ezért az orvosok kivétel nélkül a direkt erre a célra kifejlesztett orrszőrvágó gépeket javasolják.

    12. 12 Lehajtott fejjel hajmosás.


      Nem véletlen, hogy az orvosok nem javasolják a cifrábbnál-cifrább, szerteágazó frizurák használatát, mivel a hajunkat természetes állapotában tartva jóval kisebb az esélye annak, hogy megsérüljön.

      Ez nemcsak a mindennapi hajviseletre igaz, hanem a hajmosásra is: a fodrászok épp ezért nem javasolják az előrehajolva történő (növekedési iránnyal ellentétes) hajmosást, ehelyett ugyanis sokkal biztonságosabb, ha egyenesen állva, a fejünket kissé hátradöntve mossuk a hajunkat. Ettől a hajunk egészségesebb és erősebb lesz.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.