HIRDETÉS

19 ember, akik naivan azt hitték, hogy a saját hajuk levágása nem nehéz feladat

Történt már veled olyan, hogy annyira szeretted volna megváltoztatni a frizurádat, hogy egyszerűen nem tudtál addig várni, amíg a fodrász megcsinálja? Cikkünk hősei valami egészen hasonlót éreztek, amikor úgy döntöttek, hogy nem várják meg a fodrászhoz kapott időpontjukat, hanem inkább maguk veszik kezelésbe a frizurájukat. Ez később kiderült, hogy rossz ötlet volt.


HIRDETÉS

Szerencsére azonban nem estek kétségbe, és bár látványos frizura-katasztrófák születtek, mégis úgy döntöttek, hogy fölösleges szomorkodás helyett inkább lefotózzák, és feltöltik a netre, hogy másik is szórakozhassanak rajta.

  1. 1 ,,Nemrég úgy döntöttem, hogy megváltoztatom a hajamat, és most nagyon úgy érzem, hogy szörnyű hibát követtem el. Meddig tart, amíg visszanő az emberi haj?!"


  2. 2 ,,Már befejeztem a hajvágást, amikor egy kis utolsó simítást szerettem volna, de nem vettem észre, hogy a gép végéről leesett a műanyag vég. Most így néz ki a frizurám. Én csak zebrastílusnak hívom."


  3. 3 ,,Az unokatestvérem vízszerelő, ennek ellenére hagytam, hogy levágja a hajamat. Most úgy nézek ki, mint Tina a Bob burgerfalodájából."

    cc306b51f08c706c47ef8fa4d2
    reddit
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

  4. 4 ,,Megkértem a feleségemet, hogy vágjon nekem egy divatos frizurát."


  5. 5 ,,Új hajgöndörítőt vettem, hogy garantáltan ne legyen semmi probléma."


  6. 6 ,,Úgy döntöttem, hogy itt az ideje csinálni valamit, amit később megbánhatok."


  7. 7 ,,Úgy gondoltam, hogy nem lehet belőle baj, ha magamnak próbálom meg levágni a hajam."


    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
  8. 8 ,,Megpróbáltam magamnak dauerolni a hajamat. A Te napod hogy telt?"

  9. 9 ,,Ide vezetett az unalom és a túlzott önbizalom."


  10. 10 ,,Az elmúlt három hónapban kétszer szőkítettem a hajam, és elvesztettem miatta a göndörségem."


HIRDETÉS
HIRDETÉS

SZÓLJ HOZZÁ!


Mit készítsünk?!
Kép
Fotó vagy GIF.
GIF
GIF képek vagy MP4 formátumú videók.
Videó
Youtube, Vimeo vagy Vine.
Szöveg
Szöveg-orientált bejegyzés, beágyazásokkal, videókkal és képekkel.
Lista
Klasszikus internetes lista, számozással.
Szavazás
Véleménynyilvánítás az előre megadott kérdésekre.
Visszaszámlálás
Ugyanaz, mint a sima lista, csak fordított számozással.
Személyiség teszt
Egy sor kérdés, melyek végül lelepleznek valamit rólunk.
Kvíz
Tudáspróba, melyekre csak jó vagy rossz válasz van.
Nyílt lista
Egy lista, melyet a látogatók szabadon bővíthetnek.
Ranglista
Egy lista, melynek elemeire a látogatók szavazhatnak.