- A Lukullosz-fokról, amely ma Szevasztopol északi oldalán van, 1,8 kilométer hosszan húzódó, az égig érő (a dokumentumok szerint 500 méter magas) tűzfelvillanásokat láttak a tengeren. Ennek a csodálatos látványnak a fényét még Jevpatorija lakói is megfigyelték, akik kíváncsian gyülekeztek a parton.
- A „tenger égéséről” szóló beszámolók Feodoszijából és a környékéről érkeztek. A helyiek Anapa irányába mutogattak. A tudósok feljegyezték, hogy ezen a területen a tűzoszlopok 30 kilométerre voltak a parttól.
- A tudósok többsége egyetértett abban, hogy a Jevpatorijától Kercsig terjedő partvidék lakóit megrémítő tűzesetek oka a metán volt. Ha ez a feltételezés helyes, akkor a gáz a tengeri földrengésekkel járó tengerfenék-repedések után szivárgott fel.
- Mások a hidrogén-szulfidra mutattak. Mint bizonyára tudod, a Fekete-tenger egy igazi „hordó”, tele kiváló minőségű hidrogén-szulfiddal a felszín alatti 150-120 méteres mélységtől kezdve. De a hidrogén-szulfid lángja inkább kékes fátyolra emlékeztet, a szemtanúk viszont narancssárga-vörös tűzcsóvákról számoltak be.
- Felmerült a hidrogén felszabadulásának a lehetősége is, de ezt nem vették komolyan.
Szeptember 11-én este, úgy 8 óra körül, amikor a nap éppen lenyugodott, a Krím déli partjának lakói meglepetten látták, hogy a kóbor kutyák vonyítva és a farkukat behúzva falkákba gyűlnek, és nem fogadják el a nekik adott ételt.
A macskák nagyra nyílt, rémült szemekkel és lelapított fülekkel az emberek sarkában jártak, vagy felugrottak a gazdájuk karjába, éles karmaikat a bőrébe mélyesztve. A lovak pedig a nagy hőség ellenére sem ittak a vizet tartalmazó vödrökből, elkezdtek nyugtalankodni és ágaskodni, hogy ledobják magukról a felszerelést vagy elszabaduljanak a kötőfékről.
A nyugtalanság lassan átragadt az emberekre is. Ekkor a Krím nyugati partján az emberek abbahagyták a teendőiket, és csodálkozva nézték a naplementét. Valami nem stimmelt vele. Mintha tűz ütött volna ki az égen, ami tükröződött a szevasztopoli Karantinnaja-öböl vizén, narancssárga színekben pompáztatva a nyugati égboltot.
A víz felszínéről visszaverődő fény olyan erős volt, hogy egy ló ijedten félreugrott, és nem akart a víz közelébe menni – P. A. Dvojcsenko professzor, egy szemtanú szerint.
De a bámészkodókat elzavarta az eső: a naplementével egyidejűleg hatalmas vihar tört ki. Miután lezajlott, éppolyan hirtelen ért véget, mint ahogy elkezdődött, maga után hagyva a tiszta eget és a telihold nyugtató fényét.
Úgy tűnt, mintha vége lenne. Pedig minden csak most kezdődött.
Pontosan éjfélkor felvonyítottak a kutyák. Az idegesítő vonyítástól felébredt emberek felültek az ágyban, és aggódva néztek ki az ablakon. Még nem tudták, milyen veszély közeledik a part felé. De a megérzésük azt súgta, hogy valami olyasmi közeledik a Krímhez, amitől nagyon kell tartani.
A halászok pedig, akik éjszakai halászatra mentek, már a csónak oldalán lógva csodálkoztak a furcsa, természetellenes fodrozódáson a vízen. Pedig a Fekete-tenger még egy perccel ezelőtt teljesen nyugodt volt, most pedig a csónak körül elkezdett buborékozni és hullámzani a víz. Úgy nézett ki, mintha a tenger remegne és forrna. A halászok nem sokat tanakodtak. Mindenki, még a legbátrabbak és a legnagyobb fogásra vágyók is úgy döntöttek, hogy visszamennek a partra.
De mielőtt a csónak kikötött volna a mólónál, a part mentén hangos, mély dübörgés hallatszott. A hegyek visszhangozták a hangot. A kutyák vonyítására ébredt emberek már készen álltak, és rohanni kezdtek a házaikból.
Így kezdődött el az 1927-es második krími földrengés.
Az első 11 órában 27 erős, 7-8-as erősségű rengés érte el a partot. A földrengés több napig tartott, rengeteg házat rombolt le (Jaltában az épületek 70%-a összedőlt) és hegyomlásokat idézett elő. De a legérdekesebb dolog a tengerben történt.
Már szeptember 12-én reggel szájról szájra terjedt egy ijesztő hír: a Krím különböző részein látták, hogy a Fekete-tenger lángol. A part mentén mindenütt szemtanúk hatalmas tűzoszlopokat és égő vízcsíkokat figyeltek meg a parttól távolabb.
Amikor sikerült összegyűjteni az információkat, kiszűrni a pánikkeltő feltételezéseket és rendszerezni, a tudósok elé egy érdekes kép tárult. A tűz, amelyet a Fekete-tengeren észleltek a földrengés idején, valóban hatalmas volt: 60-70 kilométerről is látták.
A földrengés után ezen az őszön még legalább kétszer láttak tüzet a Fekete-tengeren.
De miért jelent meg tűz a víz felett? A történet elején nem véletlenül esett szó a remegő és buborékozó tengerről: a földrengés során ugyanis gáz tört fel a felszínre, ami a levegőben meggyulladt.
Azt viszont nem lehet egyértelműen megmondani, hogy milyen gáz volt ez.
A tudomány ekkor már jól ismerte a metánkiáramlások utáni fellángolásokat. A Kaszpi-tengeren található például a Bakui-szigetvilág, ahol a sárvulkánok gyakran produkálnak hasonló, tűzoszlopokkal járó jelenségeket.
A tenger égésének látványos jelenségével kísért földrengés igazi pánikot keltett, és „forrongást” idézett elő az emberekben szerte a Krímben. Volt, aki még Kornej Csukovszkij 1926-ban, egy évvel a tűzeset előtt írt „Zűrzavar” című versét is felidézte:
A kis rókák fogtak egy doboz gyufát,
elmentek a kék tengerhez,
és meggyújtották a kék tengert.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
