Sokan emlékezhetnek még azokra az időkre, amikor a gázolajat szinte csak a finomítás „melléktermékének” tekintették, és gombokért mérték a kutakon. Még a pörgős őszi betakarítások idején sem ugrottak meg az árak, és hiány sem volt belőle.
Mára viszont nagyot fordult a világ: nyáron a hazai benzinkutakon a gázolaj sokszor érezhetően drágább, mint a 95-ös benzin, télen pedig ez a különbség csak tovább nő. De miért alakult ez így, és mikor jött el a fordulópont? Járjunk utána!
A múltat nem lehet visszahozni
Ha megnézzük a hazai üzemanyagárakat a Kádár-korszakból, a mai számokhoz képest elképesztő a kontraszt. Az 1960-as évek végén a normál (86-os) benzin literje nagyjából 2 forint 70 fillérbe került az ÁFOR kutakon, a szuperbenzinért pedig bő 5 forintot kértek. Ezzel szemben a gázolajat szinte utánad dobták: nagyon sokáig 1 forint körül mozgott az ára, a TSZ-ek és a mezőgazdasági (piros) rendszámos gépek pedig még ennél is olcsóbban, fillérekért jutottak hozzá. A benzinhez képest tehát szinte ingyen volt.
A téli időszakra régen is fel kellett készíteni a technikát. Bár nálunk nem voltak szibériai fagyok, a zordabb teleken a sofőrök, kamionosok különféle házi trükkökhöz folyamodtak: például egy kis benzint vagy petróleumot kevertek a gázolajhoz, hogy megakadályozzák a paraffinkiválást és javítsák a hidegtűrését. Ha pedig mínusz 15-20 fokot mondott a Kárpát-medencére a meteorológia, egy öreg teherautó vagy traktor dízelmotorját egyszerűbb volt egész éjszaka alapjáraton pöfögni hagyni, mint reggel a fagyos blokkal szenvedni.
A rendszerváltás után is megmaradt a dízel árelőnye, bár az infláció már jócskán felnyomta a számokat. A KSH adatai szerint 2000-ben például egy liter 95-ös benzinért átlagosan 214 forintot kértek a hazai kutakon, míg a gázolaj literje még mindig csak 202 forint volt. A kétezres évek közepétől és végétől azonban ez a tendencia megfordult, és a gázolaj egyre többször hagyta le a benzin árát.
Az elérhető „melléktermék”
Elméletben a gázolaj előállítása jóval egyszerűbb, mint a benziné. A nyers kőolaj lepárlása során csak le kell választani a megfelelő frakciókat, és a legegyszerűbb gázolaj már mehet is a tankba. Egy öreg MTZ-80-as traktor vagy egy IFA teherautó mindenevő motorja minden gond nélkül elment a legnyersebb, kénes gázolajjal is.
A benzinnel sokkal melósabb a helyzet: a kőolaj lepárlása után kapott alapbenzin oktánszáma alig 55-60 körüli. Ez még a legősibb motoroknak sem elég, és durva kopogásos égéshez – a levegő-üzemanyag keverék idő előtti berobbanásához – vezetne. Ezért a benzingyártás során bonyolult finomítói eljárásokra (reformálás, izomerizáció) és drága oktánszámnövelő adalékokra van szükség.
Sokáig ez a gyártási különbség volt a fő oka annak, hogy a dízel jóval olcsóbb volt a benzinnél. Később azonban az üzemanyag-ellátó rendszerek (mint a PD TDI vagy a Common Rail) és a motorok fejlődése megváltoztatta a játékszabályokat. A gázolaj finomítása is jelentősen drágább és bonyolultabb lett, a 2010-es évekre pedig a dízel ára a magyar kutakon is végleg beelőzte a 95-ös benzinét.
De miért fordult a kocka?
A közvetlen lepárlású gázolaj legfőbb rákfenéje a magas kéntartalom. A 20. században ezzel még a kutya sem törődött, a motorokat pedig vastagon a szennyeződések elviselésére tervezték. Sőt, az akkori adagolóknak a kén kifejezetten jót tett, mert kiváló kopásgátló és kenőanyagként funkcionált.
Idővel azonban a környezetvédők és a motorok hatásfokát maximalizálni akaró mérnökök közbeszóltak. A szigorodó emissziós normák drasztikus kénkibocsátás-csökkentést írtak elő, ami a finomítók dollármilliárdos modernizációját követelte meg. A modern, Euro 5-ös vagy Euro 6-os szabványnak megfelelő gázolaj ma már egy komplex, hidrogénező kéntelenítési eljáráson megy keresztül. Ennek köszönhetően a kéntartalma több százszor alacsonyabb, mint az ÁFOR-korszakban árult gázolajé.
Ez a kéntelenítés egy méregdrága folyamat, ami világszerte az egekbe verte a gázolaj előállítási költségét. Ha ma megállsz szinte bármelyik hazai benzinkúton, láthatod, hogy a dízel drágább a 95-ösnél. Ráadásul a téli félévben a finomítóknak (így a százhalombattainak is) különleges folyáspont-csökkentő és dúsulásgátló adalékokat kell a gázolajba keverniük a paraffin kikristályosodása ellen, ami szintén vastagon meglátszik a totemoszlopra kiírt árakon.
Mindez ráadásul egy bosszantó paradoxont is szült. Mivel a magyar utakon és földeken még mindig rengeteg olyan régi gépet nyúznak, amit magas kéntartalmú dízelre terveztek, a tulajdonosok plusz kiadásokra kényszerülnek. A mai, agyonfinomított, „száraz” gázolajnak szinte alig van kenőképessége, így a régi dízelek adagolóit és üzemanyag-rendszerét szép lassan hazavágja. Aki jót akar a régi technikának, annak utólag kell például 2T motorolajat vagy speciális adalékokat öntenie a tankba, hogy visszaadja az üzemanyag elvesztett kenését.
