Ha léteznek a világon olyan autók, amelyek egy egész taxi-korszaknak állítanak emléket, akkor az kétségkívül az Austin FX4. A brit taxizás ezen szerény igáslova 1958-ban látta meg a napvilágot, miután tömegesen kezdték leselejtezni a meglehetősen elavult elődjét, az Austin FX3-at.
Az Austin FX3-nak rengeteg olyan hibája volt, ami komoly kényelmetlenséget okozott az utasoknak és a sofőröknek is. Ezért London legnagyobb taxiüzemeltetője, a Mann & Overton cég a városi vezetés javaslatára rögtön 2000 darabot rendelt és vásárolt meg a vadonatúj Austin FX4-esekből.
Egy nagy utazás kezdete
Ez az autó egy teljesen új generációt képviselt, mégis a régi hagyományok szerint épült – igazi paradoxon! A maga 1,77 méteres magasságával egy átlagos európai szemében az Austin inkább tűnt rendőrségi járműnek, mint taxinak. De ami a legérdekesebb: az új FX4-es azonnal elnyerte a fővárosba látogatók tetszését, sőt, még a mindig konzervatív londoniak is rábólintottak.
Az Austin FX4 külseje nem is feltétlenül a szépségével, hanem a végtelen harmóniájával hódított. Manapság az olyan kifejezések, mint a „harmonikus felépítésű” vagy a „jól eltalált forma” már rég kivesztek az autók minősítéséből.
Az Austin FX4 formavilága a mai napig rendkívül népszerű a taxis társaságok körében világszerte. Persze a legtöbb helyen már nem az eredeti modellek, hanem azok másolatai (replikái) futnak az utakon, de ez is csak azt bizonyítja, hogy ez a múlt századi járgány igazi műfaji klasszikussá vált.
Mitől volt annyira különleges az Austin FX4 felépítése?
Bár az FX4 modernebb külsőt kapott, megőrizte a sofőr melletti nyitott csomagteret, valamint a sofőrt és az utasteret elválasztó falat. A ’60-as évek elején a külföldiek még furcsállva nézték ezt a válaszfalat, a ’70-es évekre viszont már az amerikai taxikban is tömegesen megjelent – a közbiztonság ugyanis nem játékszer.
Ráadásul az új Austin FX4 egy masszív, teherautókhoz hasonló alvázat kapott – elvégre ekkoriban még nem minden londoni utca büszkélkedhetett tükörsima aszfalttal. Az első erőforrás egy mindössze 55 lóerős dízelmotor volt. A taxi jellegzetes kerepelő hangját egyébként ezer másik motorzaj közül is azonnal fel lehetett ismerni.
Ez a hanghatás idővel a londoni taxik igazi védjegyévé vált. Később a japán taxisok még speciális hanggenerátorokat is beépítettek a saját autóikba, hogy a náluk futó Austin FX4-esek minél autentikusabbnak tűnjenek – és lássuk be, a trükk a turistáknál tökéletesen be is vált.
Később, a ’80-as években megpróbálkoztak egy benzinmotoros változattal is, ami hatalmas bukásnak bizonyult. Ezután több nagyobb teljesítményű dízellel is kísérleteztek, de valahogy egyik sem passzolt hozzá. Végül a Land Rover 2,5 literes, 68 lóerős dízelmotorja lett a befutó.
A legutolsó verziót egy 2,6 literes, 85 lóerős Nissan TD27-es dízelmotor hajtotta, ami – mondani sem kell – szintén elképesztően elnyűhetetlen darab volt. Sok Austin FX4 a szolgálati évei alatt több mint egymillió mérföldet (másfél millió kilométert!) tett meg, és még így is gond nélkül működött.
Egyedi hangulat és zseniális felépítés
Érdekesség, hogy a ’60-as években a Londonba érkező külföldiek közül sokan valamilyen hatósági különgépjárműnek hitték az FX4-est. Rendkívül komor, tekintélyt parancsoló fekete színe volt, és az oldalán egyetlen reklám sem rontotta az összképet. Ott volt még a belső válaszfal, a sofőr melletti nyitott csomagtér, na meg a tetőn világító narancssárga lámpa, ami már önmagában is ikonikussá tette.
Ez a lámpa egy gyári, beépített elem volt, amit kizárólag a hivatalos taxik használhattak, és semmilyen más kiegészítő fényjelzést nem engedélyeztek rajtuk.
A csomagkezelési rendszer végtelenül egyszerű, de hatékony volt: az utas addig nem kaphatta meg a táskáit, amíg ki nem fizette a fuvardíjat. A fizetés az üveg válaszfal kis ablakán keresztül történt, vagy miután az utas kiszállt és odalépett a sofőrhöz. Ekkor a vezető kinyitotta a mellette lévő ajtót, és az utas kivehette a holmiját. De ez még semmi! Az FX4 elődjeinél ezen a részen egyáltalán nem is volt ajtó.
Az ajtó helyén, a fellépőn gyakran egy segédfiú utazott. Ő pakolta a csomagokat, ha kellett, pumpálta a kerekeket, vagy épp elszaladt a friss újságért a kedves utasnak.
Az FX4 utóélete és sorsa
A ’80-as években az Austin FX4-es flottákat üzemeltető vállalatok egymás után mentek csődbe. Az autók a hitelezőkhöz kerültek, míg végül a London Taxis International (LTI) kezében összpontosultak. 1997-ben az ikonikus FX4-est végül felváltotta a modernebb LTI TX1, amelyet azonban szerencsére pont ugyanebben a klasszikus stílusban terveztek meg.
A hatalmas, összesen mintegy 75 ezer darabos flottából megmaradt példányokat aukciókon értékesítették: egy részük gyűjtőkhöz került, a többit pedig Indiába, Japánba és Ausztráliába exportálták.
