Amikor egy épületet bővíteni kell, fel kell mérni a talaj süllyedését, vagy meg kell határozni egy történelmi építmény földrengésállóságát, a szakemberek kiszámítják a teljes épület súlyát.
És ha már végeznek ilyen vizsgálatokat, hogyan is lehetne megkerülni a ranglisták kérdését? Tudjuk, melyik a bolygó tíz legmagasabb, legnagyobb alapterületű, térfogatú vagy alapkerületű épülete. Miért pont a súly maradna ki?
A listát a kínaiak és az arabok vezetik a maguk hatalmas, többfunkciós központjaival és felhőkarcolóival. A második helyen a Kheopsz-piramis áll. De az első helyen…
Egy földrengés, mint ürügy.
Bukarest és egész Románia legkolosszálisabb épülete, a Ceaușescu-rezsim monumentális emlékműve: a Parlament Palotája (Palatul Parlamentului), amely a főváros központjában, a Spirii-dombon áll. A súlya eléri a 4 millió tonnát – ez abszolút világrekord. Az összes helyiség együttes alapterületét tekintve (365 ezer négyzetméter) pedig csak a Pentagon előzi meg.
Ma a Palota ad otthont a román parlamentnek, több egyetem kihelyezett tagozatának, az Alkotmánybíróságnak, tucatnyi bérelhető konferenciateremnek, egy könyvtárnak, éttermeknek, kormányzati intézményeknek és rengeteg kiszolgáló helyiségnek. Mégis, a Palota alapterületének több mint a fele üresen áll – egyszerűen nincs kivel és mivel megtölteni.
Pedig Nicolae Ceaușescunak nem kellett ezzel a problémával szembesülnie, hiszen az ő elképzelése szerint a dombon magasodó kolosszusnak a Nép Házává (Casa Poporului) kellett volna válnia – a rezsim nagyságának szimbólumává és a kommunista eszme diadalává.
Az építkezés ötlete a szocialista Románia hosszú ideje uralkodó vezetőjének a fejéből pattant ki az 1977-es pusztító kárpáti földrengés után, amely letarolta Bukarest régi központját, és 33 modern, többszintes épületet döntött romba. Nagyjából ebben az időben Ceaușescu Észak-Koreában is tett egy látogatást, és nagyon megtetszett neki, ahogy Kim Ir Szen Phenjan városképét átalakította. A koreai vezető nyitott és ünnepélyes várost hozott létre, széles sugárutakkal, tágas terekkel és masszív hivatali épületekkel.
Ceaușescu pontosan ezt akarta megvalósítani Bukarestben is, ráadásul az ürügy is megvolt rá: fel kellett számolni a földrengés okozta károkat. A projekt a Centrul Civic (Polgári Központ) nevet kapta. Ennek keretében a városközpont összes régi épületét lebontásra ítélték, hogy a helyükön egy monumentális közigazgatási és kulturális épületekből álló hatalmas komplexum jöjjön létre. Ezeket a „Szocializmus Győzelme sugárút” kötötte össze, amelynek szélességben egyszerűen „le kellett pipálnia” a párizsi Champs-Élysées-t.
A sugárút egyik vége egy olyan térbe torkollott, amelynek a nevét Ceaușescunak már nem volt ideje kitalálni. A tér fő meghatározó eleme és egyben egész Bukarest ékköve pedig maga az épület lett volna: a Nép Háza.
Építették, építették, de sosem fejezték be.
Korábban ezen a helyen egy alacsony domb, a Spirii-domb állt, tetején egy történelmi katonai laktanyával. Azt tervezték, hogy a felét elhordják, a maradékot pedig természetes talapzatként használják fel Bukarest és egész Románia leendő büszkeségéhez.
A projekt tervezője egy 28 éves építész, Anca Petrescu lett. Ő egy egyszerű parasztcsaládból származó, szerény fiatal nő volt, ami nagyon szimpatikus volt Ceaușescunak és a feleségének, ugyanis mindketten ki nem állhatták a magabiztos értelmiségieket és tudósokat. Érdekes tény, hogy a román forradalom után Anca kénytelen volt emigrálni az ellene indult boszorkányüldözés miatt. Mivel Ceaușescu már halott volt, őt tették bűnbakká a történelmi Bukarest elpusztításáért és a rezsim kiszolgálásáért. Később azonban visszatért, és egészen élete végéig – egy autóbalesetben vesztette életét – ő irányította a Palota befejezési munkálatait.
Igen, a Nép Házát végül sosem fejezték be teljesen. Pedig elképesztő erőket mozgósítottak a felépítésére. Az építkezésen naponta 20 ezer ember – főként három műszakba beosztott katona – dolgozott. Ez volt a kommunista korszak egyik legmonumentálisabb projektje; olyan nagy szovjet építkezésekhez lehetne hasonlítani, mint a Bajkál-Amur-vasútvonal (BAM) vagy a hatalmas vízerőművek, csakhogy itt sokkal rövidebb idő állt rendelkezésre, és sokkal keményebbek voltak a munkakörülmények.
A Palota alapkövét 1984-ben rakták le, és mindössze öt év elteltével már nagyjából 80%-ban el is készült. Az épület monolit vasbetonvázas szerkezettel épült, így 700 ezer tonna cementet és kétmillió tonna homokot nyelt el. Ezen felül felhasználtak még közel félmillió tonna acélt, ezer tonna bazaltot, egymillió köbméter márványt és 200 ezer köbméter üveget. A Palota súlyát csak a modern időkben számolták ki pontosan, és kiderült, hogy bolygószintű rekord: 4 millió tonnát nyom. Ebben a számban ráadásul nemcsak a puszta építőanyagok vannak benne, hanem a belső díszítéshez használt közel egymillió köbméter értékes faanyag és 4000 tonna kristály is.
Csak szőnyegből 200 ezer négyzetméternyire volt szükség – el tudod képzelni? Ez akkora terület, mintha a Fővárosi Állatkert egészét letakarnád, vagy négyszer egymás után beborítanád a Hősök terét. Az ezer négyzetméteres főszőnyeget közvetlenül a benti teremben szőtték, mert fizikai képtelenség lett volna máshonnan bevinni. Jelenleg ez a szőnyeg nemcsak a világ legnagyobb, egy darabban szőtt szőnyegének számít, hanem a legnehezebbnek is, hiszen 3 tonnát nyom.
A homlokzat egyes részei, az 1100 helyiség mintegy harmada (ahol még a belső burkolás hiányzott), valamint a palota földalatti része maradt befejezetlenül. A helyzet ugyanis az, hogy a kolosszust nyolc földalatti szinttel tervezték, amelyek 92 méter mélyre nyúlnak a föld alá. A felsőbb szinteken parkolókat és garázsokat alakítottak volna ki, alattuk pedig a gépészeti helyiségeket. A legalsó szinten pedig az atomtámadás esetére tervezett bunkerek kaptak helyet – ez tulajdonképpen egy önellátó miniváros lett volna saját metróvonallal. Na, pont ezt nem volt idejük befejezni.
Amikor kitört a forradalom, Ceaușescu és felesége elmenekült. Később elfogták őket, majd egy rögtönítélő bírósági tárgyalás után Târgoviște városában, egy katonai laktanya falánál kivégezték a házaspárt. Az építkezés természetesen leállt. Nem is volt kérdés, mi legyen az épület sorsa: egyértelmű, hogy be kell fejezni, hiszen a lebontása szóba sem jöhetett. Az új hatalom első lépéseként a Nép Házát átnevezte a Parlament Palotájára, második lépésként pedig az egész törvényhozást beköltöztették az elkészült, szőnyegekkel borított szárnyakba. Az építkezés további folytatását későbbre halasztották.
Ennek eredményeként a Parlament Palotáját hosszú, 20 évnyi munkával pofozták helyre, sőt, a földalatti szinteken még napjainkban is dolgoznak. Oda viszont turistákat nem engednek be, legfeljebb az újságírókkal tesznek időnként kivételt.
Így történhetett, hogy 2009-ben a középső földalatti szinteken forgatták a híres Top Gear című tévéműsor egyik epizódját. A műsorvezetők különleges engedélyt kaptak, hogy behajtsanak az autóikkal, és leteszteljék a föld alatti alagutak akusztikáját – kié tud hangosabban felbőgni. Ezt a videórészletet gyakran megosztják külön is: jól látni, ahogy a srácok a hatalmas, szürke betonfolyosókon száguldoznak, túráztatják a motorokat és üvöltenek a gyönyörtől.
A legalsó szintekről viszont nincsenek nyilvánosan elérhető fotók. A „nukleáris” objektumok minden bizonnyal továbbra is titkos helyszínek maradtak, akárcsak az a metróhálózathoz vezető alagút, amelyről Romániában sokat cikkeznek, de a saját szemével még senki sem látta.
Költségvetés-faló.
A felszín feletti részeken viszont rendszeresen tartanak vezetett túrákat. A turistákat végigviszik a Palota főtermein, ahol minden lépésnél letaglózza az embert a felfoghatatlan luxus: márványoszlopok, aranyozás, faragott fa burkolatok és 480 kristálycsillár, amelyek úgy csüngenek a plafonról, mint valami gigantikus jégcsapok. A legnagyobb csillár önmagában is 2,5–3 tonnát nyom.
Ezt a csillárt ritkán kapcsolják fel, és általában is igyekeznek mellőzni a díszvilágítás használatát a Palotában, mert az áramköltségek az egekbe rúgnak. Képzeld csak el: ez a gigantikus palota még „takarékos üzemmódban” is nagyjából annyi áramot fogyaszt, mint egy 12 ezer fős kisváros. A román médiába és a parlamenti jelentésekbe időnként kiszivárgó hivatalos adatok szerint csak az áram és a fűtés körülbelül évi 4 millió eurót emészt fel. Ez havonta nagyjából 300 ezer euró, azaz napi 10 ezer euró.
Így egy elég ironikus paradoxon áll elő: az épület, amelyet a néphatalom szimbólumaként emeltek, ma egy kisváros kiadásaival vetekedő költségvetést emészt fel. A románok azzal szoktak viccelődni, hogy a palota még ma is sokkal jobban „eltartja” a villany- és vízvezeték-szerelőket, mint ahogy az ország sok lakosa élt az 1980-as években.
Ha már a pénznél tartunk: ennek a kolosszusnak a felépítése csillagászati összegbe került Romániának. A hivatalos becslések szerint az 1980-as évek árain mintegy 3 milliárd dollárt emésztett fel (ami az inflációt is beleszámítva ma nagyjából 3–4 milliárd eurónak felel meg). Ez az összeg nagyjából az ország akkori nemzeti költségvetésének a harmadát tette ki – ez a rengeteg pénz mehetett volna élelemre, lakhatásra vagy infrastruktúrára is, ám ehelyett szó szerint márványra és kristályra költötték.
És ami a legdurvább: ezekből a milliárdokból egy 1100 szobás palotát építettek fel, de a helyiségek 60%-a ma is üresen áll. A parlament csak néhány termet használ, egy egész szárnyat egy múzeum foglal el, a kormányzati szervek különböző szekciókban kaptak helyet, néhány terem konferenciáknak és fogadásoknak ad otthont, míg más részeket kiállításokra és kulturális rendezvényekre használnak.
A többi rész – a végtelen folyosók, lépcsőházak és dísztermek – azonban továbbra is üresen konganak, árasztva magukból ezt a kolosszális, de szinte teljesen kísérteties és elhagyatott monumentalitást.
