Hollywoodban minden évben tűnnek fel új színészek, de az olyan elképesztő karizmájú, igazi tehetségekből, akik már puszta megjelenésükkel is képesek lekötni a figyelmedet, mindig kevés van. Az ilyen színészekre mindig emlékszel, és szívesen látod őket a nagyvásznon.
Éppen ezért merül fel gyakran a kérdés, hogy vajon miért tűnnek el ezek az emberek hirtelen a mozikvásznakról, és miért hagyják abba a filmezést? Azt gondolnád, hogy mindegyiküknek kijutott az elismerésből, a rajongók szeretetéből, és megvolt az esélyük arra, hogy még magasabbra jussanak.
A válasz legtöbbször sokkal prózaibb, mint amilyennek kívülről tűnik. Hollywood egy olyan iparág, ahol a tehetség fontos, de a stabilitás és a megbízhatóság sem kevésbé az. Még a legtehetségesebb színész is hamar problémává válik, ha a forgatási folyamat az ő pillanatnyi állapotától, hangulatától vagy kiborulásaitól kezd függeni. És a dolgok közül, amik a leggyakrabban hatnak negatívan egy színész hangulatára és állapotára, bizony vezető helyen áll az alkohol.
Sokak számára az alkohol először csupán a megszokott környezet – a bulik, a siker, a folyamatos stressz és a nyomás – velejárójává válik. De fokozatosan megszűnik a kikapcsolódás eszköze lenni, és elkezd kihatni a munkára. A késések, a konfliktusok, az elfelejtett szövegek, a meghiúsult forgatások és a növekvő biztosítási kockázatok még a legnagyobb sztárokat is kényelmetlenné teszik a stúdiók számára.
Az alkoholizmus az ilyen történetekben nemcsak az egészséget, hanem a szakmai hírnevet is tönkreteszi, márpedig a filmiparban gyakran éppen ez dönti el, hogy egy színész kap-e újabb esélyt vagy sem.
Mai cikkünkben 5 olyan zseniális színészt idézünk fel, akik évtizedeken át építhettek volna sikeres karriert, de tehetetlennek bizonyultak az alkohollal szemben, és ezzel tönkretették a pályafutásukat.
Oliver Reed
Oliver Reed a régi vágású brit színészek megtestesítője volt: erőteljes energia, brutális külső, veleszületett karizma és abszolút kiszámíthatatlanság jellemezte. A 60-as és 70-es években generációja egyik legkiválóbb és legkarakteresebb színészének tartották, akinek a csúcsra várták a karrierjét, de a hírneve fokozatosan ellene kezdett dolgozni.
A botrányok, a verekedések és a végtelen alkoholos kilengések legalább annyira híressé tették, mint a legismertebb szerepei.
Idővel a rendezők is egyre óvatosabban bántak vele: Reed képes volt tönkretenni egy egész forgatási napot, eltűnni, vagy olyan állapotban megjelenni, ami messze állt a munkaképestől. Ennek eredményeként a nagy projektek elkezdték elkerülni, és a 80-as évek közepére a színész gyakorlatilag kiesett a hollywoodi élvonalból.
Ridley Scott „Gladiátor” című filmjének kellett volna meghoznia számára a nagy visszatérést. Proximo szerepe kései karrierjének egyik legerősebb alakítása lett, és maga a színész is abban reménykedett, hogy ez egy új korszak kezdete. A sors azonban másként rendelkezett.
A máltai forgatás alatt Reed elment egy vallettai bárba, ahol először szkanderversenyt, majd ivóversenyt rendezett a tengerészekkel. Rövid idő alatt hatalmas mennyiségű alkoholt fogyasztott el. A színész hamarosan eszméletét vesztette, a szíve nem bírta a terhelést. (Bár a versenyt azért megnyerte). Az orvosok próbálkozásai, hogy megmentsék Reed életét, sikertelenek voltak.
Reed halála életének szomorú szimbólumává vált: egy tehetségé, amely mindig is kéz a kézben járt az önpusztítással. A film készítőinek dublőrök és számítógépes grafika segítségével kellett befejezniük a jeleneteit. Ironikus módon éppen az öt Oscart nyert „Gladiátor” lett a legutolsó és legméltóbb búcsúja a mozitól.
Jonathan Rhys Meyers
A 2000-es évek elején Jonathan Rhys Meyerst a generációja egyik legígéretesebb színészének tartották. A „Bálványrock – Velvet Goldmine” című film, de különösen a „Tudorok” című sorozat, valamint a Golden Globe-jelölés után Meyers nemzetközi sztárstátuszt kapott, akit rengeteg nagy hollywoodi produkcióban szerettek volna látni.
Ő egy rendkívül karizmatikus és tehetséges színész, aki már a puszta megjelenésével is képes uralni a vásznat; remekül alakít összetett és ellentmondásos karaktereket, így nem csoda, hogy ilyen gyorsan Hollywood figyelmének középpontjába került.
A siker mögött azonban az alkoholfüggőséggel való küzdelem húzódott meg. A repülőtéri botrányok, a letartóztatások, a tönkretett forgatások, az ismétlődő elvonókúrák, valamint az öngyilkossági kísérletek fokozatosan aláásták a nagy producerek és a hollywoodi stúdiók bizalmát.
A nagy projektek helyett ma Rhys Meyers egyre gyakrabban tűnik fel mellékszerepekben és független filmekben. Továbbra is tehetséges színész, de az ő története is arra példa, hogyan tehet tönkre az alkoholfüggőség egy elképesztően ígéretes karriert.
Jan-Michael Vincent
A 80-as évek elején Jan-Michael Vincent igazi tévésztár volt. Az „Airwolf” című sorozat a televíziózás egyik legismertebb arcává tette, az epizódonkénti 200 ezer dolláros gázsijával pedig korának egyik legjobban fizetett színészévé vált.
Hollywood is az ideális színészt látta Vincentben: vonzó volt, karizmatikus, a klasszikus filmsztárok megjelenésével.
A siker azonban tiszavirág-életűnek bizonyult.
Az alkohol és a kábítószerek elkezdték lerombolni a munkafegyelmét. Vincent rendszeresen részegen jelent meg a forgatásokon, elfelejtette a szövegét, és nyíltan konfrontálódott a stábbal. A gyártás egyre problémásabbá vált, a biztosítási költségek pedig az egekbe szöktek.
Végül a színészt kirúgták, a népszerű sorozatot pedig hamarosan leállították. Ezenkívül számos jelentős filmszerepet is elveszített, miután Hollywood minden kapcsolatot megszakított vele.
Vincent próbált új szerepeket kapni, de az ajánlatok drasztikusan megcsappantak. Áttért az alacsony költségvetésű filmekre, amelyeket szinte be sem mutattak a mozik. A magánélete szintén rohamosan romlott: számtalan ittas vezetésből eredő baleset, súlyos sérülések és egészségügyi problémák követték egymást. Később amputálni kellett a lábát, a hangszálai pedig súlyosan károsodtak.
2019-ben halt meg, gyakorlatilag a nyilvánosság és a hírmagazinok figyelmén kívül, ami éles kontrasztban áll azzal a státusszal, amit népszerűsége csúcsán élvezett.
Edward Furlong
A „Terminátor 2.” megjelenése után Edward Furlong a gyerekszínészek új generációjának szimbólumává vált. John Connor szerepe szó szerint egyetlen éjszaka alatt csinált belőle világsztárt. Sikerét az „Amerikai história X” szilárdította meg, ahol bebizonyította, hogy komoly drámai szerepekre is képes. Sok kritikus biztos volt benne, hogy egy jövőbeli DiCaprio-szintű színészt látnak benne.
A korai népszerűség, valamint a nyilvánosság és a sajtó árgus szemei előtti felnőtté válás azonban rendkívül súlyos nyomást gyakorolt Furlongra.
Mindez ahhoz vezetett, hogy a fiatal színész rászokott az alkoholra és a különböző kábítószerekre. A törvénnyel is meggyűlt a baja, hiszen folyamatosan letartóztatták ittas vezetésért, valamint nyilvános helyeken rendezett botrányok miatt.
A fordulópontot a stúdió azon döntése jelentette, hogy lecserélik Furlongot a „Terminátor 3”-ban. Az ok egyszerű volt: a biztosítási kockázatok. A producerek nem akartak olyan színésszel bajlódni, aki tönkreteheti a produkciót. Ezzel Furlong (fű alatt) az összes többi hollywoodi stúdió feketelistájára is felkerült.
Ezután a karrierje gyakorlatilag összeomlott. A 2000-es évek elejétől kezdve már csak nagyon ritkán forgatott, túlnyomórészt kis költségvetésű projektekben, amelyeknek a nagy része soha nem is került szélesebb moziforgalmazásba.
Furlong intő példa maradt arra, hogy a villámgyors rajt még nem garantálja a hosszú karriert, ha az ember nem áll készen arra, hogy megbirkózzon a hirtelen jött hírnévvel.
Mickey Rourke
A 80-as években Mickey Rourke-ot tartották Hollywood egyik legkarizmatikusabb színészének. A „9 és ½ hét”, az „Angyalszív” és a „Rablóhal” című filmek után szexszimbólummá és a rendezők kedvencévé vált. Marlon Brandóhoz hasonlították a vásznon mutatott veleszületett intenzitása és kiszámíthatatlansága miatt.
A tehetséggel azonban nehéz természet is párosult. Rourke összeveszett a producerekkel, nyíltan kritizálta a stúdiókat, és olyan szerepeket utasított vissza, amelyekből később kultikus filmek lettek.
Karrierje csúcsán Mickey Rourke váratlanul profi bokszolónak állt. A meccsek súlyos arcsérüléseket hoztak számára, amelyeket egy sor plasztikai műtéttel próbált helyrehozni. Az eredmény katasztrofális lett: a külső, amely sztárrá tette, a felismerhetetlenségig megváltozott.
Az alkohol és a rendkívül súlyos kábítószer-függőség csak tovább rontott a helyzeten.
A 90-es évek végére Rourke már csak olcsó akciófilmekben szerepelt, és gyakorlatilag eltűnt Hollywoodból. A nagy visszatérés 2008-ban, „A pankrátor” című filmmel történt meg, amely Oscar-jelölést és világszintű elismerést hozott a számára.
Úgy tűnt, a karrierje megmenekült. Hosszú évek mellőzöttsége után ismét keresetté vált: nagy produkciókban kapott szerepeket, amelyek közül a legemlékezetesebb a „Vasember 2” volt, ahol a főgonoszt, Ivan Vankót alakította. A film hatalmas kereskedelmi siker lett, és Rourke egy időre újra azok közé a színészek közé került, akik puszta nevükkel is képesek voltak bevonzani a nézőket. Ezt követően jöttek a szerepek a „The Expendables – A feláldozhatókban”, a „Sin City 2”-ben és számos más filmben.
A színész azonban továbbra is ivott, és ittasan szinte mindenkivel – egészen a mellékszereplőkig – konfliktusba keveredett a forgatásokon. Emiatt sok stúdió végül felhagyott azzal, hogy egyáltalán megpróbálja őt felkérni bármilyen fontosabb szerepre.
Az elmúlt években a sajtóban többször is megjelentek hírek a színész anyagi nehézségeiről. Állítólag Mickey Rourke-nak szinte semmi pénze nem maradt, és adósságai miatt ki is lakoltatták az otthonából. Így vagy úgy, szomorú története az egyik legszemléletesebb példája annak, hogy még egy hatalmas visszatérés sem garantálja a sikert, ha az ember nem küzdi le a régi problémáit.
