Vagy ami még jobb: inkább hallgatni kell. De a valódi intelligencia nem a felszínen dől el. Mitől lesz valaki tényleg művelt, és miért tűnik úgy, hogy a korlátoltabb emberek sokszor könnyebben boldogulnak az életben? Nézzünk a pszichológia és a felszín mögé.
A paradoxon: boldogság a butaságból?
A barátnőm nemrég feltette a kérdést: észrevetted már, milyen szerencsések tudnak lenni az átlagos, különösebb ambíció nélküli nők? Szép csendben lecsapnak a legjobb pasikra, és úgy élnek, hogy semmit sem vonnak meg maguktól.
Én két diplomát szereztem, folyamatosan képeztem magam, hiszen anyám kiskoromtól fogva azt sulykolta belém: „Fejlődj, hogy bírjad a versenyt!” És én próbálkoztam. Aztán, ahogy az lenni szokott, rájöttem: jobbra indultam, de balra kellett volna. Az élet már csak ilyen.
Erről a jelenségről Oscar Wilde is előszeretettel poénkodott anno. Szerinte a kapitányok feleségül veszik a pultoslányokat, az akadémikusok az orvosnőket, az írók pedig a titkárnőket. Mindenki abból válogat, ami épp kéznél van. Ez amolyan népbetegség: előbb házasodunk, aztán választunk.
Miért óvakodj a „nagy elméktől”?
Mark Twain, a híres amerikai író és humorista például kifejezetten óvta a nőket attól, hogy írókhoz vagy tudósokhoz menjenek feleségül. Szerinte ők a legmagasabb szintű egoisták, akiknek a világában egyszerűen nincs hely mások számára.
„Menj hozzá egy átlagos emberhez, egy hivatalnokhoz, egy könyvelőhöz, egy kereskedőhöz, vagy a legjobb, ha egy mesteremberhez. Nincs szentebb dolog a kétkezi munkánál. Ő legalább tényleg a társad lesz” – tartotta.
De kanyarodjunk vissza az eredeti témához: miből ismerszik meg a valódi intelligencia?
A felszín és a valóság
Umberto Eco, a világhírű tudós és esszéista sokat írt arról, hogyan tanulhatunk meg átlátni az embereken. A külső, a drága ruha, a ház vagy az autó – ezek egyike sem tükrözi a személyiséget, és nem is árulkodik az ember valódi ízléséről. Ha le akarunk vonni valamilyen következtetést, azt csakis a beszédstílus és a viselkedés elemzésével tehetjük meg.
Egy műveletlen ember a nagyzolásával és az arroganciájával árulja el magát. A művelt ember viszont egyszerűséget, kedvességet és őszinteséget sugároz.
Van 4 mondat, ami szinte kivétel nélkül mindig elhangzik a műveletlen, szűklátókörű nők szájából:
- „Én egy egyszerű ember vagyok, nekem erre nincs szükségem.”
- „Ez mind csak úri huncutság / rongyrázás.”
- „Micsoda hülyeség már ez?”
- „Ezek nélkül is lehet élni.”
A műveletlen ember ugyanis mindent és mindenkit leértékel, amit nem ért. Számára színház, könyvek, utazás és önfejlesztés nélkül is tökéletes az élet. Gyakran hallani tőlük ilyesmit: „Nézd meg a Danit, elvégzett valami mérnöki kart, most meg a kereskedelemben dolgozik, de ooolyan kocsival jár! A diplomája meg otthon porosodik a polcon. Teljesen feleslegesen elpazarolt 5 év az életéből!”
Az állandó „elfoglaltság” illúziója
Az okos nő folyamatosan dolgozik magán, a korlátolt viszont csak lopja a napot. De sosem fogod azon kapni, hogy békésen néz ki az ablakon vagy csendben gondolkodik. Épp ellenkezőleg: ő folyton nagyon „elfoglalt”.
Veszekszik a bolti eladókkal, kéretlen tanácsokkal bombázza a rokonokat, pletykál a barátnőivel, órákig csüng a telefonon, és megnézi az internet összes létező videóját.
A műveletlen embert azonnal felismered arról a hozzáállásról is, miszerint: „Ember embernek farkasa.” A képzelőerő, az ész és a jóság hiánya ugyanis megkeseredettséget szül. Az eszünket nem azért kaptuk, hogy minél több magot cipeljünk be a saját kis barlangunkba, hanem azért, hogy segítsünk a másiknak. Hogy kezet nyújtsunk, vagy átadjuk a helyünket a buszon.
A valódi intelligencia titka
A művelt emberek nem bosszúállók. Képesek viszont hihetetlenül elegánsan helyretenni a tahókat. Az intellektussal megszorzott lelki jóság bölcsességet teremt. Melegség és empátia nélkül ugyanez a tudás csupán számító ravaszság.
A művelt nő nagylelkű, és nem helyezi a saját anyagi érdekeit minden más elé. Abból a kozmikus perspektívából, ahonnan az Univerzum figyel minket, az anyagias, szűklátókörű emberek csak fonnyadtnak és szánalmasnak tűnnek.
A művelt nő – bármilyen meglepő is – nem egy fejeken átgázoló, karrierista cápa. Ő elsősorban jó anya, testvér, barát és szomszéd. Szereti az otthonát, a városát, a nyelvét és a kultúráját. Ez adja meg számára azt az erkölcsi stabilitást, ami átsugárzik a tettein.
Mindezek a tulajdonságok együttesen alkotják a valódi intelligenciát: azt a képességet, hogy ne legyünk mások terhére, hogy hasznosak tudjunk lenni, és hogy gondoskodjunk arról, hogy a környezetünkben élőknek egyszerűen öröm legyen a közelünkben lenni.
