Sőt, jellemző, hogy ha a 90-es évekből származó eszközről van szó, akkor egyenesen ritkaságnak számított volna bármilyen más színnel találkozni.
De miért pont zöld? Miféle Óz, a csodák csodája rajongó választotta ki ezt a színárnyalatot?… És igen, ezúttal sem véletlen a dolog. Járjunk utána most rögtön, hogy miért is van ez így.
Az okok sokkal érdekesebbek, mint egy mérnökök közötti feltételezett dizájner-összeesküvés, egy szabvány vagy a puszta véletlen.
Kezdjük az alapokkal. Maga a lap valójában nem is zöld. A nyomtatott áramkör alapját általában üvegszálas lemez alkotja. Használnak még pertinaxot (gyantával átitatott papír), poliamidot, alumínium és kerámia hordozókat is. Azonban az üvegszálas lemez a legelterjedtebb, és ha most felpattintasz egy jó öreg játékkazettát, akkor ott éppen az a bizonyos zöld lapocska fogad majd.
Fizikailag ez az anyag üvegszál és epoxigyanta kompozitja (leggyakrabban FR-4), amelynek természetes színe sárgásbarna. A zöld árnyalatot a forrasztásgátló lakk adja – ez egy vékony, védő polimer réteg, amely a réz vezetősávok felett borítja a lapot.
A forrasztásgátló lakk egyszerre több kritikusan fontos feladatot is ellát. Megvédi a rezet az oxidációtól, megakadályozza a vezetősávok közötti rövidzárlatokat, növeli a lemez mechanikai és kémiai ellenállóképességét, valamint megkönnyíti a forrasztási folyamatot, különösen az automatizált gyártás során. Nélküle a modern, nagy sűrűségű, több millió kötést tartalmazó áramkörök nem jöhettek volna létre.
De miért pont zöld ez a bevonat, és nem valami meghatározhatatlan szürkés-lilás katyvasz?
Meglepő módon ennek az emberi szemhez van köze. Szemünk a spektrum zöld tartományára a legérzékenyebb. A retina érzékenységi maximuma nagyjából az 540–555 nm-es hullámhosszra esik, és pontosan itt található a zöld fény is.
Ez a mérnökök, technikusok és minőségellenőrök számára óriási előnynek bizonyult. A zöld felületen látszanak legjobban az apró kontrasztbeli eltérések, így könnyen észrevehetők a karcolások, repedések, a vezetősávok szakadásai, ráadásul kevésbé fárasztja a szemet a mikroszkóp vagy lámpa alatti hosszas munka során.
Abban a korszakban, amikor még minden egyes panelt kézzel ellenőriztek, ez a tényező kritikus fontosságú volt. A zöld egyszerűen kényelmesebb az emberi szemnek, mint például a piros vagy a kék. De ez még nem minden.
A második ok tisztán technológiai jellegű. Az első, epoxigyanta alapú forrasztásgátló lakkoknál csak korlátozott számú stabil pigment állt rendelkezésre. A zöld vegyületek jobban bírták a magas forrasztási hőmérsékletet, kevésbé fakultak ki az idő múlásával, stabilabban polimerizálódtak ultraibolya fény hatására, és kevesebb selejtet eredményeztek a tömeggyártás során.
Egyszerűbben fogalmazva: a zöld maszk bizonyult a legmegbízhatóbbnak, legolcsóbbnak és legkiszámíthatóbbnak. A mérnöki tudományban pedig ez szinte szentírás. Később egyszerűen nem volt értelme megváltoztatni a színt. A megszokás és a szabványok ereje – meglepő módon – az egyik legnagyobb hajtóerő a mérnöki világban.
Mára a technológia rengeteget fejlődött. A modern lakkok lehetővé teszik gyakorlatilag bármilyen szín használatát anélkül, hogy az a megbízhatóság rovására menne. De minden színnek megvannak a maga sajátosságai.
A fekete alaplapok látványosak, de nehezebb rajtuk felfedezni a hibákat (az alacsony kontraszt nehezíti a szemrevételezést). A fehér lapok remekül mutatnak a dizájner gépekben, de hamarabb besárgulnak, és kevésbé rejtik el a szennyeződéseket. A kék és a piros szín kompromisszumot jelent az esztétika és a praktikum között, de a láthatóság tekintetében még így is elmaradnak a zöldtől.
Ezért a tömeggyártásban, különösen ott, ahol fontos az ár és a minőségellenőrzés, a zöld továbbra is verhetetlen. Őszintén szólva nekem a zöld mint szín tetszik is, ezért a klasszikus színű áramkörök kellemes érzéseket ébresztenek bennem.
