Ha 1951-ben léteztek volna mémek, ez a kép órák alatt vírusként terjedt volna el. A felvételen nem egy egyenletek fölé görnyedő, ősz hajú bölcset látunk, hanem egy pajkos öregurat, aki határozottan nyelvet ölt az egész világra. De hogyan is esett meg, hogy Einstein egyik leghíresebb fotója ilyen váratlan helyzetben örökítette meg őt?
1951. március 14-én töltötte be a fizikus a 72. életévét. Kollégái és barátai ünnepséget szerveztek neki Princetonban. A hivatalos program után a fáradt Einstein feleségével és egyik barátjával beült az autóba, hogy hazatérjenek. Ám a fotósok nem elégedtek meg a beállított képekkel, és tovább ostromolták őket.
Arthur Sasse, a United Press ügynökség fotóriportere így emlékezett vissza: „Mindenki lefotózta már a szülinapi tortát és a köszöntőket. Einstein kimerültnek tűnt. Amikor az autó elindult, valaki bekiabált: „Hé, professzor úr, mosolyogjon egyet a szülinapja alkalmából!”
Ekkor telt be a pohár az általában türelmes fizikusnál. Kényszeredett mosolygás helyett kiöltötte a nyelvét, és már el is hajtottak. A gesztus csupán pár másodpercig tartott, de Sasse-nak sikerült elkapnia a pillanatot egyetlen kattintással.
Érdekes, hogy 72. születésnapjára Einstein már nemcsak Nobel-díjas tudós volt, hanem a korszak valódi ikonja is. Tudatosan építette a „szórakozott professzor” imázsát: köntöst hordott, nem volt hajlandó zoknit húzni, pipázott, és szívesen pózolt a verandán házi papucsban.
A szerkesztők kezdetben „illetlennek” találták a fotót, és elutasították. Sasse azonban kitartó volt, és több lapnak is elküldte. Így indult el a kép a lassú, de biztos világhírnév felé. Maga Einstein is el volt ragadtatva, amikor meglátta a felvételt. Kilenc másolatot rendelt belőle saját részre, egyet pedig Howard Smith újságírónak ajándékozott a következő ajánlással: „Tetszeni fog Önnek ez a gesztus, mert az egész emberiségnek szól.”
A látszólagos csibészség mögött komoly szimbolika húzódott meg. Einstein belefáradt a „szobatudós” szerepébe, és meg akarta mutatni, hogy egy zseni nem feltétlenül egy szemüveges, komoly öregúr. Egész életében fittyet hányt a társadalmi elvárásokra – legyen szó tudományról, politikáról vagy társadalmi kérdésekről. Ez a gesztus emlékeztetőül szolgált arra, hogy a bonyolult elméletek mögött egy hús-vér, jó humorú ember áll.
Ez a nyelvelnyújtós fotó maradandóbbnak bizonyult Einstein legtöbb hivatalos portréjánál. Arra emlékeztet minket, hogy a zsenialitás nem zárja ki a játékosságot, és az igazi bölcsesség néha megengedi magának a bolondozást.
A sors iróniája, hogy fotósok százai próbálták lencsevégre kapni az „igazi Einsteint”, de ez csak annak az egynek sikerült, aki elkapta azt a pillanatot, amikor a tudós ledobta álarcát, és megmutatta, mit gondol valójában a személye körüli felhajtásról.
Ebben a spontán mozdulatban benne van a teljes Einstein: a lázadó, a gondolkodó, az ember, aki mindvégig hű maradt önmagához, még ha ez azt is jelentette, hogy nyelvet kell öltenie a világra.
Arthur Sasse halála után a kép jogait értékesítették. A fotó kultikussá vált, és világszerte elterjedt posztereken, bögréken és pólókon.
2009-ben egy amerikai árverésen 74 325 dollárért kelt el a fotó Einstein által dedikált példánya. A legendás felvétel új tulajdonosa a New York állambeli David Waxman lett, aki ritka tudományos könyvekre és tudósok kézirataira szakosodott.
