Jövőbeli ruhadarabok a múltban, rejtélyes természeti és kozmikus jelenségek. Íme egy válogatás olyan fotókból, amelyek évtizedek óta izgatják a kutatók fantáziáját. Ezek hivatalosan dokumentált tárgyi bizonyítékok, amelyeket múzeumokban őriznek és könyvekben publikálnak. Készen állsz a döbbenetre?
„Az időutazó” (1941).
Ez a fekete-fehér fénykép, amely feltehetően 1941-ben készült a kanadai Gold Bridge-ben található South Forks híd megnyitásakor, tartalmaz egy érdekes részletet. Egy férfit ábrázol, aki látszólag modern ruhát visel, és egy olyan fényképezőgépet tart a kezében, amely egyértelműen megelőzi a korát.
Nem messze tőle a képen egy másik fényképezőgépes férfi is látható, csakhogy ő teljesen tipikus az adott korra nézve. A kérdéses férfi áramvonalas napszemüveget, garbót és egy kompakt fényképezőgépet visel, amely az 1960-as évekbeli japán modellekre emlékeztet. Egyesek szerint ez az ember egy időutazó lehetett.
Mások azonban vitatják ezt, mondván, hogy ilyen napszemüvegek és ruhák valóban léteztek akkoriban. Igen, voltak ilyen dolgok, de az ilyen öltözködési stílus nem volt elterjedt abban az időben. Ennek ellenére senkinek sincs meggyőző magyarázata a csúcstechnológiás fényképezőgépére.
Ha ez az ember nem időutazó, akkor elképesztően jó érzéke lehetett a jövőbeli divattrendekhez. Bár a divattörténészek megerősítik: a Ray-Ban Caravan napszemüvegeket (amelyek hasonlítanak a képen lévőre) 1936 óta gyártották, de a dizájnjuk szélsőségesnek számított a munkáskörnyezetben.
A Solway Firth-i űrhajós (1964. május 23.).
1964. május 23-án Jim Templeton, egy cumberlandi tűzoltó Carlisle-ből, három fényképet készített az ötéves lányáról, Elizabeth-ről egy kirándulás során a Burgh Marsh-on. Megdöbbent, amikor a Kodak visszaküldte neki az egyik képet, amelyen a háttérben egy szkafanderes alak látható.
Templeton elmondása szerint aznap csak két idős hölgy tartózkodott a mocsárnál, akik az autóban ültek a mező túlsó végén. Nem vette észre a figurát a háttérben, amíg a fényképeket elő nem hívták. Templeton azt is állítja, hogy a Kodak szakértői megerősítették a kép hitelességét.
A Hook-szigeti tengeri szörny (1964).
1964-ben Robert Le Serrec francia fotós készített egy képet egy rendkívül rejtélyes objektumról, amely egy óriási, kígyóra emlékeztető fekete lényre hasonlított. Egyesek azt feltételezték, hogy ez csak egy hosszú ponyva vagy egy homokkal nehezített nagy műanyag fólia, esetleg valami hasonló.
Ennek ellenére a képhez sosem született meggyőző magyarázat. Sok kriptozoológiai szakértő úgy véli, hogy ez lehetne az egyik legjelentősebb lelet ezen a területen.
Loren Coleman és Patrick Huyghe a „Tavi szörnyek, tengeri kígyók és a mélység egyéb titokzatos lakóinak terepi határozója” (2003) című könyvükben kijelentették, hogy az eset átverés volt.
A Fekete Lovag műhold (1998).
Mit szólsz ehhez a különös képhez? Mi is ez valójában? A „Fekete Lovag” egy rejtélyes objektum Föld körüli pályán, amely számos vitát és elméletet váltott ki az ufológusok és az összeesküvés-elméletek hívei körében. Először 1960-ban vették észre. Azóta sokan azt állítják, hogy az objektum egy idegen műhold lehet, amely állítólag már mintegy 12 vagy akár 13 ezer éve kering a Föld körül.
Bár az ilyen feltételezések túlzónak tűnhetnek, mégis egyre népszerűbbek. A legismertebb fotót a „Fekete Lovagról” a NASA szakemberei készítették 1998-ban.
A hivatalos verzió szerint ez csupán űrszemét. Az objektum iránti érdeklődés 2017-ben lángolt fel újra, amikor a Mail Online beszámolt egy állítólagosan lelőtt idegen műholdról, amely az emberiség után kémkedett, tovább szítva a már létező összeesküvés-elméleteket. 2019 júniusában Scott Waring ufológus kijelentette, hogy az Apollo–10 küldetés fotóin felfedezett valamit, ami szerinte a „Fekete Lovag”. Azt állította, hogy egy képszerkesztő segítségével sikerült kiemelnie egy „nagy karokkal” rendelkező UFO-t, ami szerinte fejlett idegen technológiát bizonyít.
James Oberg űrhajózástörténész szerint a fényképeken látható tárgy egy űrtakaró (hőszigetelő takaró), amelyet az űrhajósok használtak a hőveszteség csökkentésére a nyílt űrben. 1998 decemberében, a Nemzetközi Űrállomás építési munkálatai során egy ilyen takaró elveszett. Egy másik verzió szerint ez a Discoverer–8 űrszonda elveszett kapszulája, amelyet 1959 novemberében állítottak pályára egy titkos amerikai katonai program keretében.
„Hessdaleni fények” (2007).
1981 óta Észak-Norvégiában időszakosan feltűnnek ezek a furcsa fények, amelyeket a mai napig egyetlen tudós sem tud megmagyarázni. „Hessdaleni fényeknek” nevezik őket, néhány másodpercig vagy akár percekig tartanak, majd hirtelen eltűnnek.
A Hessdaleni fények egy olyan jelenség, amelyet a Hessdalen-völgy (Norvégia középső, vidéki részén) egy 12 kilométeres szakaszán figyeltek meg. Legalább az 1930-as évek óta érkeznek róluk beszámolók.
A jelenség tanulmányozása érdekében Bjorn Hauge professzor készítette az alábbi, 30 másodperces expozíciós idejű fényképet. Később azt állította, hogy az égen látható objektum szilíciumból, acélból, titánból és szkandiumból állt. A többi elmélet a levegőben keletkező elektromos kisülések különféle, a tudomány által ismert mechanizmusaira vezethető vissza a völgyben, ahol magas a por és a radioaktív radongáz koncentrációja. És te mit gondolsz?
A krasznojarszki „Fantomlány” (1906).
2015-ben egy krasznojarszki cég kreatív igazgatója a helyi helytörténeti múzeumhoz fordult, hogy régi fotókat keressen a városról egy kreatív projekthez. A munka során a múzeumi dolgozók több mint két tucat olyan képet találtak, amelyeken ugyanaz a hosszú copfos, esernyős kislány szerepelt, hasonló ruhában és rezzenéstelen arckifejezéssel. A képek különböző időpontokban készültek – 1906 és 1908 között. Ha a gyermek nem is változott volna ennyi idő alatt, legalább a ruhájának változnia kellett volna.
A kislány építészeti objektumok hátterében pózol. Gyakran a háztetőkön. Hogy került oda? A neve és a fotók szerzője is rejtély maradt. Valahol szerepel egy „F. E. A” aláírás, de ilyen monogrammal rendelkező embereket nem sikerült találni.
Ez a felfedezés felkeltette a helyi lakosok és a kutatók érdeklődését, akik azon tűnődnek, ki lehetett ez a kislány, és hogyan kapcsolódik Krasznojarszk történetéhez. Talán az egyik polgár lánya volt, vagy csak egy kíváncsi kislány, aki eljött megfigyelni városa utcáit. A kutatók továbbra is próbálják megfejteni ezt a rejtélyt.
„Nikola Tesla láthatatlan hajója”.
A legendák szerint 1943-ban az Amerikai Haditengerészet Tesla (aki egy hónappal a kísérletek előtt meghalt) közreműködésével megpróbálta létrehozni az „Eldridge” nevű „láthatatlan” rombolót. A cél az volt, hogy a hajót láthatatlanná tegyék a radarok számára, de a kísérlet kicsúszott az irányítás alól. Úgy tartják, hogy az elektromágneses generátorok aktiválásakor a hajó teljesen eltűnt, zöldes fényt hagyva maga után. Néhány órával később állítólag a kiindulási ponttól 200 km-re találták meg. A 181 fős legénységből 21-en őrizték meg az épelméjüket, 30 tengerész „beleforrt” a hajótest fémjébe, a többiek pedig meghaltak a sugárzástól vagy megőrültek.
Az Amerikai Haditengerészet hivatalosan nem erősítette meg a Philadelphia-kísérlet tényét.
„Mágikus körök Namíbiában”.
Egyes kutatók úgy vélik, hogy a namíbiai „mágikus körök” a homoki termeszek tevékenységének eredményeként jönnek létre.
Norbert Juergens, a Hamburgi Egyetem biológusa kollégájával együtt ezt a jelenséget a Psammotermes allocerus nevű termeszfajnak tulajdonítja. Ásásuk károsítja a növények gyökereit, ami ahhoz vezet, hogy több esővíz szivárog be a homokos talajba. Ennek eredményeként a növények körkörösen elpusztulnak a rovarok fészkelőhelyétől kifelé haladva. A körök átmérője aszály idején növekszik, mivel a termeszeknek messzebbre kell menniük élelem után.
„Mágikus körök Namíbiában”.
Ezt az elméletet azonban a legtöbb tudós bírálta, mivel nincs bizonyíték arra, hogy a rovarok képesek lennének ilyen nagy léptékben egyenletesen eloszló struktúrákat létrehozni. Egy másik vélemény szerint egyes növények versenyeznek a távolabbi növényekkel a vízért és más létfontosságú tápanyagokért.
Néhány tudós azt feltételezi, hogy a körök a talaj radioaktív szakaszai miatt alakulnak ki, amelyek gátolják a tájat borító fű növekedését. Mindez azonban nem magyarázza meg teljesen a „mágikus köröket”.
Piramisok a Holdon.
1966-ban a NASA Lunar Orbiter 2 szondája lefényképezett nyolc, akár 4 km-es oldalhosszúságú piramis alakú objektumot a Mare Imbriumban (Esők tengere, egy holdtenger, amely a Hold Földről látható oldalának északnyugati részén található).
A. Abramov orosz mérnök felfedezte, hogy elhelyezkedésük tükörképszerűen ismétli a gízai egyiptomi piramisokat. Az indiai Csándrájan–1 szonda (2008) hasonló piramis-struktúrákat rögzített, beleértve egy tökéletes 90 fokos szögekkel rendelkező „piramist” is.
Elméletek:
- Természetes képződmények (bazaltdombok, optikai torzítások).
- Ősi holdi civilizációk leletei (az ufológusok verziója).
Piramisok a Holdon. NASA Lunar Orbiter 2.
A szkeptikusok és a NASA képviselői az anomáliákat a képek alacsony felbontásával, renderelési hibákkal vagy a fény játékával magyarázzák. Létezik egy olyan elmélet is, hogy ez a pareidolia következménye – egy pszichológiai jelenség, amikor az agy becsapja a szemet, arra kényszerítve, hogy ismerős tárgyakat vagy formákat lásson mintázatokban vagy textúrákban (kőfelület). 1995-ben létrehozták a Nemzetközi Programot a Holdon észlelt anomális jelenségek globális megfigyelésére, amelyben számos ország részt vesz.
Kék ragyogás (Apollo–14 küldetés).
A bemutatott képen, amely az „Apollo–14” küldetés során készült a holdfelszínen, egy rendellenes kék ragyogás látható egy távoli területen, amelyre nincs egyértelmű magyarázat. A képsorozat hasonló fényanomáliákat mutat a táj különböző részein. A tudományos közösség hajlamos ezt optikai becsillanásként értelmezni, amelyet a napfény visszaverődése okozott az űrhajósok által használt Hasselblad kamerák elemein.
Az Apollo–14 küldetés, fénykép a Hold felszínéről AS14-66-9301. NASA.
Az alternatív hipotézisek azonban ismeretlen eredetű technikai tárgyakat, földönkívüli tevékenység nyomait vagy a NASA szándékos adattitkolását feltételezik. Egyes képkockákon a ragyogás olyan zónákban jelenik meg, ahol nincsenek olyan objektumok, amelyek képesek lennének ilyen vizuális hatást generálni. A legújabb elmélet szerint a kék ragyogás dielektromos kisülés eredménye lehet. A Holdra való repülés során az űrhajó kapszulájának belseje kék fénnyel világíthatott a légzőkeverékben folyamatosan keletkező dielektromos kisülések miatt.
Lehetséges, hogy ezen fényképek valódi értéke nem a válaszokban, hanem a kérdésekben rejlik. Még ha a „holdi piramisok” csupán a fény játékának bizonyulnak is, a „fantomlány” pedig csak egy unatkozó hétköznapi kislány volt, ezek a felvételek akkor is az emberiség rejtélyek iránti szomjának bizonyítékai maradnak.
