A legtöbb szerencsejáték arra épül, hogy statisztikailag a nyerési esélyed sokkal kisebb, mint a haszon, amit a szervező zsebre tesz. Más szóval: „a bank mindig nyer”. De akadnak meglepő kivételek ez alól a szabály alól.
Gerald Selby gyerekkora óta rajongott a matekért, mégis élete nagy részében anyagelemzőként dolgozott, és kukoricapelyhes dobozokat tervezett, hogy növelje azok eltarthatóságát.
Már nyugdíjasként, 64 évesen Jerry egy rendkívül izgalmas fejtörőre bukkant: a lottóra. Bár a lottózás meglehetősen népszerű az idős amerikaiak körében, Jerry egészen máshonnan közelítette meg a dolgot: a matematika felől.
Egyszer egy boltban megpillantotta egy új, massachusettsi lottójáték szórólapját. Ahogy böngészte az ismertetőt, feltűnt neki, hogy felsorolták, mekkora eséllyel lehet bizonyos összegeket nyerni meghatározott számkombinációkkal.
Olyan volt ez kicsit, mint a nálunk is ismert lottójátékok (például a hatoslottó), bár itt a nyerési esélyek eredetileg még alacsonyabbak voltak.
A Winfall szelvény ára 1 dollár volt. A játékosoknak hat számot kellett választaniuk 1 és 49 között. A hat találat jelentette a jackpotot, ami legalább 2 millió dollár volt, de gyakran több is. Ha öt, négy, három vagy két számot találtál el, a nyeremény értelemszerűen jóval kevesebb volt.
A lottó különlegessége a „Roll-down” (lecsorgás) szabály volt. Ha egy ideig senki sem vitte el a főnyereményt, és az elérte az 5 millió dollárt, a pénzt „szétosztották”. A következő húzásnál, ha nem volt telitalálatos szelvény, a jackpot összege szétosztódott a kevesebb találatot elérő nyertesek között.
A tájékoztatóban szerepeltek az esélyek is. Jerry kiszúrta, hogy a hármas találat esélye 1 az 54-hez, ami 5 dollárt fizet, a négyes találaté pedig 1 az 1500-hoz, ami 100 dollárt ér.
Rájött, hogy amikor a jackpotot szétosztják (és senkinek nincs hatosa), a játékos statisztikailag többet nyer, mint amennyit kockáztat. Ilyenkor ugyanis a hármas találat 5 dollár helyett 50-et, a négyes találat pedig 100 dollár helyett 1000-et fizet.
Így hirtelen az esélyek a te oldaladra állnak! Jerry rájött, hogy ha senki nem viszi el a főnyereményt, egy 1 dolláros szelvény statisztikailag többet ér a bekerülési áránál.
Amikor a nyereményalap megközelítette az 5 millió dollárt, Jerry elment egy éjjel-nappaliba.
Az automatánál 2200 dollárt költött el. Nem vacakolt a számok kiválasztásával, hagyta, hogy a gép generálja le őket.
Jerry átnézte mind a 2200 szelvényt, és bekarikázta a kettes, hármas és négyes találatokat (ötöse nem volt). 2150 dollárt nyert, vagyis valamivel kevesebbet, mint amennyit a szelvényekre költött.
Itt akár abba is hagyhatta volna, de Jerry rájött, hogy a hiba a mennyiségben volt: túl keveset költött. A valószínűség érvényesüléséhez több szelvényt kellett vennie.
A következő tét már 3400 dollár volt. Ezúttal bejött a számítás: 6300 dollárt nyert. Ezen felbuzdulva a következő körben emelte a tétet: 8000 dollárból 15 700 dollárt csinált.
A bolti terminálok egyszerre csak 10 szelvényt tudtak nyomtatni, szelvényenként 10 számsorral (soronként 1 dollárért). Ez azt jelentette, hogy órákig kellett álldogálnia a gép előtt.
Miután Jerry megbizonyosodott a módszer sikeréről, beavatta a feleségét is, aki örömmel támogatta. Innentől együtt vásárolták a szelvényeket, sorsolás után pedig a nappaliban, a tévé előtt ülve válogatták át a papírhegyeket, a nyeremények szerint csoportosítva őket.
Selbyék a barátaikat is bevonták. Ők azonban akkor is játszottak, amikor nem volt esély a „lecsorgásra”. Ilyenkor persze a nyerési esély jóval kisebb volt, így a szelvények ára nem térült meg.
Jerry szintet lépett, és alapított egy céget, amelyen keresztül mások is befektethettek a lottózásba, részesedve a nyereségből.
Egy idő után a Winfall lottót megszüntették. Úgy tűnik, a matek anyagilag nem a szervezőknek kedvezett.
Persze nem Jerry volt az egyetlen, aki rájött a trükkre. James Harvey, az MIT (Massachusettsi Műszaki Egyetem) egyik diákja mintegy 50 embert gyűjtött maga köré. Mindenki beadott 20 dollárt, amiből 500 szelvényt vettek. 3000 dollárt nyertek, ami 2000 dollár tiszta hasznot jelentett.
Egyszer a diákok mesterségesen idézték elő a „lecsorgást”, hogy kijátsszák a konkurenciát. Három és fél nap alatt 700 000 szelvényt vettek, 1,4 millió dollár értékben. Ez bőven elég volt ahhoz, hogy a nyereményalap átlépje a 2 millió dollárt.
A lottótársaság azonban rájött, mi folyik a háttérben. Ezután elkezdték online közzétenni a várható nyereményösszeget, hogy mindenki lássa, lesz-e „lecsorgás” az adott héten vagy sem.
A Boston Globe oknyomozó újságírója, Andrea Estes fülest kapott az ügyről, és hosszas kutatómunka után megírta a sztorit „Játék, ahol a bennfentesek nyernek” címmel. A cikk szerint a Cash WinFall statisztikailag garantált nyereséget biztosított bárkinek, aki legalább 100 000 dollárt költött szelvényekre azokon a heteken, amikor a jackpotot szétosztották.
Mivel azonban a legtöbb játékos csak hobbiból játszott, kis tétekkel és rossz időpontban (amikor alacsonyak voltak az esélyek), a lottótársaság összességében így is nyereséges maradt.
A sztori nagy port kavart. Két nappal később Grossman szenátor bejelentette, hogy Massachusetts állam egy éven belül kivezeti a Cash WinFall játékot, addig pedig boltonként napi 5000 dollárban maximalizálják az eladható szelvények értékét.
Jerry és felesége, Marge 2012 januárjában játszottak utoljára.
Ennek ellenére ez egy hihetetlen sikersorozat volt: kilenc év alatt közel 27 millió dollárt kaszáltak a lottón.
A hatalmas vagyon ellenére Jerry és Marge élete alig változott. Jerry mindössze annyit tett, hogy lecserélte az autóját – egy másik használtra –, és vett pár apróságot. A pénzt nagyrészt az unokák taníttatására fordították.
