Ez persze nem csak a látvány drámaisága miatt van így – hiszen lássuk be, egy vonatbaleset elég sokkoló tud lenni –, hanem sokkal inkább lélektani okai vannak. Leginkább azért rémítik meg annyira az embereket ezek az esetek, mert a köztudatban a vonat él a legbiztonságosabb tömegközlekedési eszközként, és amikor mégis megtörténik a baj, az sokkal jobban megrendíti a biztonságérzetünket.
Ugyan mi történhetne vele? Csak megy a síneken, az utasok meg teázgatnak és bámulnak ki az ablakon! Ez nem egy repülőgép, aminek már a puszta gondolatától is sok embernek rángatózni kezd a szeme az idegességtől! A vonat megbízható közlekedési eszköz, és ami a legfontosabb: földi – a szó minden értelmében.
De sajnos néha még a legmegbízhatóbb és legkipróbáltabb közlekedési megoldások is csődöt mondanak, és a vasúti balesetek az utóbbi időben egyre gyakoribbá és tömegesebbé váltak. Talán meglepődsz, de ebben a szomorú statisztikában egyáltalán nem a „harmadik világ országai” állnak az élen, hanem a modern és fejlett Amerika.
A közlekedési statisztikai hivatal adatai szerint 1990 és 2022 között az USA-ban 54 539 siklást regisztráltak – ez átlagosan évi 1704 esetet jelent. Ugyanakkor az ilyen incidensek halálozási aránya nem magas, ami persze mindenképpen örömteli.
Érdekes az is, hogy a szövetségi adatok szerint a múlt század 70-es éveinek vége óta a vasúti balesetek száma több mint háromnegyedével csökkent. Csak 1978-ban például 8763 siklás történt az USA-ban, aminek következtében 41 ember vesztette életét!
Mondjuk úgy, hogy az amerikai vasutakon tényleg valamivel gyakrabban történnek balesetek, mint bármely más fejlett országban. Egy bizonyos pontig azonban szemet hunytak e probléma felett: mondván, „na és akkor mi van, ha kisiklanak a vonatok, hát kisiklanak. Előfordul az ilyesmi.” A fordulópontot azonban egy olyan vasúti baleset hozta el, amely valódi ökológiai katasztrófát okozott.
2023. február 3-án Ohio államban kisiklott a „Norfolk Southern” vállalat tehervonata, amelynek 150 vagonja mérgező vegyi anyagokat szállított – többek között vinil-kloridot, butil-akrilátot, 2-etilhexil-akrilátot, etilén-glikolt, monobutil-étert, izobutilént, valamint egyéb gyúlékony folyadékokat és benzolszármazékokat.
A 4700 lelket számláló East Palestine falu közelében történt baleset következtében a levegőbe, a vízbe és a talajba erősen mérgező vegyi anyagok kerültek, ami később súlyos ökológiai katasztrófát okozott a régióban. A kisiklás pillanatában a vonaton a mozdonyvezető, egy kalauz és egy gyakornok kalauz tartózkodott, a baleset okának pedig – ahogy később kiderült – mechanikai meghibásodás bizonyult.
Az eset nagy visszhangot váltott ki a médiában, és természetesen a közvélemény figyelmét is felkeltette – különösen a különféle aktivistákét és környezetvédőkét, akiket komolyan aggasztott a levegőbe és a vízbe került vegyszerek helyzete.
Önkéntelenül is felmerült a kérdés: mi van, ha ez újra megtörténik? És egyáltalán, rábízhatjuk-e a vasútra az ilyen veszélyes és mérgező rakományok szállítását? Nos, ahhoz, hogy ezekre és a témával kapcsolatos egyéb kérdésekre választ kapjunk, forduljunk a történelemhez…
Amerika hatalmas kiterjedésű ország, így tulajdonképpen nincs semmi meglepő abban, hogy a vasúthálózata a világ egyik leghosszabbjának számít. Ráadásul az enyhe éghajlatnak és a nagyrészt sík domborzatnak köszönhetően az amerikaiaknak elég korán lehetőségük nyílt saját vasút kiépítésére.
Már 1830-ban, Maryland államban, a Baltimore és Ohio közötti vasútvonalon megkezdték működésüket az USA első személyvonatai, 1838-ra pedig Új-Anglia hat államából ötben már teljes értékű vasúti közlekedés működött!
Az első világháború kezdetére az amerikai vasúthálózat hossza elérte a rekordnak számító több mint 400 ezer kilométert! Csak hogy legyen mihez viszonyítanod: még a mai Oroszországban sem haladja meg a vasúti pályák teljes hossza a 85,5 ezer kilométert, Kínában pedig kb. 124 ezer kilométerről beszélünk.
Az amerikai vasúti ipar hétmérföldes léptekkel fejlődött egészen a 20. század 30-as éveiben beköszöntő nagy gazdasági világválságig. Ebben az egész ország számára finoman szólva is nehéz időszakban a vonatok népszerűsége jelentősen visszaesett, mégpedig a személyautók terjedése miatt.
Tulajdonképpen ekkor csappant meg jelentősen az igény mind a személy-, mind a vasúti teherszállítás iránt. Az első helyet átvették a hatalmas kamionok, amelyek az Egyesült Államok végtelen útjait rótták, és még az ország legtávolabbi zugaiba is eljuttatták az árut.
Ráadásul ekkoriban vált elérhetőbbé az átlagpolgárok számára a légi közlekedés is, amely sebesség tekintetében jócskán lekörözte a vonatokat. Ilyen tempóban a 20. század 80-as éveire a vasúti pályák teljes hossza az országban csaknem a felére csökkent. Ennek ellenére az USA 293 ezer kilométerrel ma is világelső a vasútvonalak hosszát tekintve!
De térjünk vissza mai témánk fő kérdéséhez: miért váltak ilyen gyakorivá a balesetek az amerikai vasutakon? Az elemzők szerint a vonatbalesetek egyik fő oka az, hogy az amerikai vasutak és minden, ami velük kapcsolatos, magántulajdonban van, így (az állami rendszerekkel ellentétben) nincs egységes, központosított irányítás és finanszírozás.
A személyszállítás egy részét azonban mégis az állam ellenőrzi. Máskülönben Amerikában csak a legnépszerűbb útvonalak maradtak volna meg, a veszteségeseket pedig egyszerűen bezárták volna, mondván, nincs rájuk szükség. Mivel sok vasútvonal nincs teljes mértékben kihasználva, a teljes infrastruktúra fokozottan elhasználódik, és egyre gyakoribbak a műszaki meghibásodások.
Pénzügyi szempontból mindez logikus: miért ölnének rengeteg pénzt egy olyan vasúti csomópont fenntartásába, amely nem termel profitot? Tartsák fenn veszteségesen? Hát nem, a kapitalizmus nem így működik!
Mivel a vasúti ipar nagy része olyan magánvállalatok kezében van, amelyek nem hajlandók befektetni egy nem túl jövedelmező ágazatba, az amerikai vasutakon szinte kizárólag dízelmozdonyok közlekednek (a hálózat kevesebb mint 1%-a villamosított), mindenhol talpfákat használnak (mert olcsóbbak), a pályakarbantartó személyzetből pedig katasztrofális hiány van.
A magáncégek szó szerint mindenen spórolnak: a szakképzett mozdonyvezetőkön és a személyzeten (belőlük is hiány van), a műszaki karbantartáson és a javításokon. De emlékszel a mondásra: „Olcsó húsnak híg a leve”? Nos, megfelelő befektetések nélkül lehetetlen tisztes profitot termelni. Ez egyszerűen nem létezik!
A totális spórolás eredménye pedig szabad szemmel is jól látható: a szakértők szerint az emberi mulasztás és a vasúti pályák elhasználódása (hibái) a legfőbb okai a gyakori siklásoknak. Sőt, maguk a sínek is eltörhetnek, aminek következtében a vagonok kerekei előbb-utóbb leugranak róluk, vagy a keréktengelyek mennek tönkre idővel a modern vasúti közlekedéssel járó nagy terhelés és nagy sebesség miatt.
Szóval a rejtély megoldása valójában pofonegyszerű. És mint mindig, most is a pénz áll a dolog hátterében… vagy éppen annak a hiánya.
