Hófehér tornyai az ég felé törnek, kecses csúcsai csillognak a napfényben, falai pedig – mintha ködből szőtték volna őket – egybeolvadnak a felhőkkel. Ez Neuschwanstein, Európa legmesésebb kastélya, amelyet nem háborúskodásra vagy hatalmi fitogtatásra terveztek, hanem a szépség, a zene és a legendák iránti szeretetből.
Kevesen tudják azonban, hogy ennek a mesének megvolt a maga sötét titka: alkotója egy olyan király volt, akit az emberek őrültnek tartottak és megfosztottak hatalmától. Miután mindenki elfordult tőle, rejtélyes körülmények között halt meg, amelyeket a mai napig senki sem tudott tisztázni. Az általa épített kastély pedig ott maradt pazar illusztrációként egy szomorú végű tündérmeséhez.
A bajor Lohengrin
A kis Lajost, Bajorország trónörökösét gyermekkora óta legendák és mesék vették körül. Neveltetése bővelkedett a romantikában és misztikumban: jó és gonosz tündérek, bosszúálló koboldok, álnok boszorkányok, nemes lovagok és gyönyörű hölgyek töltötték ki a mindennapjait. Lajos a Hohenschwangau kastélyban nőtt fel, amelynek falait a Hattyúlovag-legendák – Lohengrin és Parsifal – ihlette freskók díszítették. A nevelőnője különösen buzgó volt e téren, és nem is nagyon akadt riválisa a kis Lajosra gyakorolt befolyásban, mivel a jövőbeli király apja az államügyekkel és katonai dolgokkal volt elfoglalva, anyja pedig inkább a bálokon tündökölt.
Ezért lett Lajosból egy érzékeny, melankolikus természetű fiatalember, aki jobban szeretett a hattyúk között az tónál időzni, mint a lovardában vagy a vívóteremben. Tizenhat éves korában látta Wagner „Lohengrin” című operáját, ami teljesen lenyűgözte. A szerző valódi remekművet alkotott: a mesék romantikus világa, amelynek hősei korábban csak a falakon lévő képekről néztek a hercegre, most megelevenedett a színpadon. A hattyúlovag, Lohengrin alakja a lelke mélyéig megérintette az ifjút. A természeténél fogva introvertált Lajos az opera premierje után teljesen magába fordult, és amennyire csak tudta, kerülte a családjával való érintkezést. Egyetlen menedéke Lohengrin alakja lett, akiről folyamatosan álmodozott.
1864-ben, mindössze 18 évesen Lajos hercegből II. Lajos bajor király lett. Sajnos, bárhogy is próbálkozott az apja, Lajosból nem vált erős, határozott és férfias uralkodó. Miután megkapta a koronát, a valóság elől inkább az álmok birodalmába menekült, és nem is akart onnan visszatérni. A nép szerette, de Bajorországnak, mint államnak, ez nem sokat segített. A királyság két nagy szomszéd – Poroszország és Ausztria – közé szorult, így óvatos és megfontolt politikát kellett volna folytatnia. Ehhez egy energikus és a diplomáciában jártas királyra lett volna szükség, nem pedig az idealista Lajosra, aki lágy, emelkedett lelkű volt, és egyáltalán nem harcias.
Mese egy személyre
Az erős állam építése helyett kastélyépítésbe kezdett. A királyok és a nemesek általában azért emeltek ilyeneket, hogy demonstrálják abszolút hatalmukat és erejüket. Lajos esetében azonban más volt a helyzet. Számára a kastélyok játékszerek voltak, mesebeli álmainak kézzelfogható megtestesülései, menedékek, ahol a király elbújhatott a valóság elől egy képzeletbeli világba.
1869. szeptember 5-én tették le az Újhattyúkő, azaz németül Neuschwanstein alapkövét. Lajos elgondolása szerint a kastélynak a Hattyúlovagról, Lohengrinről alkotott elképzeléseit kellett megtestesítenie, tele mesebeli motívumokkal. Érdekesség, hogy a projekt alapjául nem építészeti tervrajzok, hanem Christian Jank színházi díszlettervező vázlatai szolgáltak, amelyeket a wagneri „Lohengrin” előadásához készített.
A kivitelezésért Eduard Riedel és Georg von Dollmann építészek feleltek. A sziklás fennsíkot mintegy 8 méterrel lejjebb kellett robbantani, hogy megfelelő építési területet nyerjenek. Ez a romantikus környezet a karcsú, hegyes tornyokkal kicsiben már létezett a színpadon, és Lajos nem is akart itt semmi újat kitalálni, csak a színpadi díszletet kőbe önteni.
Rengeteg volt a munka ezzel a grandiózus projekttel, de a király nem akart várni. Elkezdte látogatni Neuschwansteint, amikor az építők még javában dolgoztak a falakon és tornyokon, később pedig be is költözött a félkész lakosztályokba, és nagy elánnal kezdte tervezni meséjének belső berendezését. Az opera által ihletve Lajos elhatározta, hogy Neuschwansteinből a művészetek templomát hozza létre. Bár a kastély középkori erődítménynek tűnt, a belseje a 19. század legmodernebb technológiájával volt felszerelve: volt központi fűtés, folyóvíz, automata öblítésű WC-k, telefonok, sőt még lift is.
Az Énekesek Termét Wagner operáinak jeleneteivel díszítették, a Tróntermet pedig bizánci templom stílusában alakították ki, egy hatalmas, korona alakú csillárral. A Trónterem padlóját mozaik díszíti, amely egy égi gömböt ábrázol állatokkal és növényekkel, ám a trónszéknek kialakított fülke üres maradt – a trón sosem készült el. A hálószoba központi eleme egy csónak alakú, faragott ágy lett, amelyen a mesebeli hercegségbe érkezik Lohengrin herceg – ennek a gótikus csúcsokkal díszített ágynak a kifaragása önmagában 4,5 évig tartott.
Miközben a kastély épült, Lajos gyakran felment a szurdokon át a Mária-hídhoz (Marienbrücke), ahonnan Neuschwanstein úgy látszott, mintha a tenyerén hordozná a táj. Esténként a király parancsára a kastély minden helyiségében fényt gyújtottak, hogy a csillagos ég alatt távolról gyönyörködhessen rezidenciájában – a koronás remete menedékében, az egyszemélyes színházban, ahol az operákat csak neki adták elő. A tervezett több mint 200 helyiségből végül mindössze 15 készült el teljesen.
Felhők Lajos felett
De a fiatal király nem állt meg Neuschwansteinnél. Parancsára még két másik kastély alapjait is lerakták: a Linderhofét és a Herrenchiemsee-ét. Ez utóbbi, amelyet a „Bajor Versailles”-nak is neveznek, lett Lajos legdrágább projektje, amely önmagában 17 millió márkát emésztett fel a bajor költségvetésből. Összességében a király építkezési szenvedélye elképzelhetetlen összegbe, mintegy 35 millió márkába került az országnak (ebből Neuschwanstein kb. 7,5 millió volt).
Az igazság kedvéért meg kell említeni, hogy nem csak az országnak került sokba. Lajos részben saját vagyonából finanszírozta az építkezéseket, amivel a Wittelsbach királyi házat a csőd szélére sodorta. Később hiteleket kellett felvennie, majd újabbakat, hogy a régieket törlessze. A kormány sem maradt le: a „mesekirály” pazarlása miatt nemzetközi kölcsönökhöz kellett folyamodniuk. Végül ezek okozták Bajorország vesztét is. Poroszország vissza nem térítendő kölcsönt ajánlott Lajosnak, hogy betömje a költségvetésen tátongó hatalmas lyukat. Cserébe csak egyet kértek a bajor királytól: lépjen be a Német Császárságba, ahol Poroszország játszotta az első hegedűst. Lajosnak nem volt más választása, mint beleegyezni. Így veszítette el Bajorország 1871-ben a függetlenségét és vált az egyesült Németország részévé.
De ez csak egy kis geopolitikai kitérő volt. Térjünk vissza a királyhoz. Az ország „eladása” nem javított a helyzetén. A pénz az adósságok törlesztésére és a három kastély építésének befejezésére ment el. És miközben az egyszerű nép rajongott a mesekirályért és építészeti remekműveiért, a kormányban és a rokonság körében megérett a vélemény, hogy a király, finoman szólva, nincs teljesen magánál.
És valóban: nem törődött sem a politikával, sem a költségvetéssel, a pénzt koncertek szervezésére és az örökös építkezésekre szórta. A fővárosban, Münchenben hónapokig nem mutatkozott, csak egyik kastélyból a másikba utazgatott énekesek vagy színészek társaságában, és grandiózus előadásokat tartott a mesebeli díszletek között. Kész kaland volt elkapni őt akár csak egy egyszerű aláírásra is, mivel az alattvalók közül senki sem tudta, éppen hol tartózkodik a király.
Itt a mese vége
Végül az uralkodóházban és a kormányban megfogalmazódott a gondolat: Lajosnak elment az esze. Ha pedig így van, el kell mozdítani a hatalomból. 1886-ban összehívtak egy orvosi bizottságot, amely távollétében – anélkül, hogy a királyt valaha is személyesen megvizsgálták volna – megállapította: mesekirályunk gyógyíthatatlan elmebetegségben szenved. Ezen ítélet alapján a bajor kormány már másnap cselekvőképtelennek nyilvánította II. Lajost.
De a királyt nem elég leváltani, meg is kell találni. A küldöttek egy hétig kergetőztek egész Bajorországban a megfoghatatlan Lajossal, míg véletlenül rá nem találtak a szeretett Neuschwansteinjában, ahol éppen egy újabb grandiózus terem berendezését tervezte elmélyülten. A király őrségét lefizették, őt magát pedig meglehetősen durván őrizetbe vették és a Starnbergi-tó partján lévő Berg kastélyba szállították.
A terv az volt, hogy a beteg király ott fog élni csendben, orvosi felügyelet alatt, és nem okoz több gondot senkinek. De egészen másképp történt. Néhány nappal a fogságba ejtése után Lajos sétálni indult a tópartra kezelőorvosa, Bernhard von Gudden professzor kíséretében. Ez 18:30-kor történt. Kicsit később az ápolók visszatértek a kastélyba, mondván, a professzor visszaküldte őket. Amikor az orvos és koronás páciense 20:00-ig nem tértek vissza, keresni kezdték őket. 23:00-kor találták meg von Gudden és II. Lajos holttestét a tó sekély vizében, nem messze a parttól.
A hivatalos verzió amennyire szűkszavú, annyira képtelenség is. Állítólag Lajos vízbe akarta fojtani magát, a professzor megpróbálta megmenteni, de a mélység mindkettőjüket elnyelte. A nem hivatalos verzió inkább a gyilkosság felé hajlik (mivel a nép szerette Lajost, megpróbálhatták volna kiszabadítani). Érthető okokból a második verzió sokkal erősebben tartja magát a köztudatban.
Valóban őrült volt Lajos, vagy borderline személyiségzavar állt fenn nála? Esetleg nem is létezett semmilyen pszichés patológia, csupán egy érzékeny, sebezhető lélek volt, aki hajlamos az introverzióra? Ezt ma már senki sem tudja biztosan megmondani.
De nem is ez a lényeg. Bár Lajos hatalmas összegeket költött az államkincstárból fantáziáinak megvalósítására, valójában rendkívül jövedelmező befektetést hajtott végre Bajorország jövőjébe. Halála után mindössze hat héttel a kastélyt megnyitották a fizető látogatók előtt, hogy fedezzék az adósságokat. 1899-re az adósságokat rendezték, és a kastély stabil bevételi forrássá vált. A sors iróniája, hogy a II. világháború végén a kastély falai között őrizték a Reichsbank aranyának egy részét és a Hitler magángyűjteményének szánt lopott műkincseket is.
Ma Neuschwanstein Európa egyik legfőbb turisztikai látványossága, évente mintegy 1,3 millió turista keresi fel a világ minden tájáról. Még maga a Disney cég is ezt választotta a logójának alapjául, így vált a popkultúra részévé. Ha el szeretnél jutni oda, Münchenből vonattal mehetsz Füssenig, onnan pedig busszal Hohenschwangau falujába. Fontos, hogy a jegyeket jó előre foglald le online, mert a látogatók száma korlátozott.
Ez a kastély egy ember kőbe dermedt álma, ami arra invitál ma mindenkit, hogy merüljön el a mesékkel teli történelemben, és emlékeztet arra, hogy még a legmerészebb álmok is valósággá válhatnak.
