— ezt hajtogatták egész életében a gyámok a gyönyörű és gazdag hercegnőnek. Ő pedig alázatosan meghajolt az akaratuk előtt.
A 16. században élt a kor leggazdagabb, legszebb és valószínűleg legboldogtalanabb hercegnője — Elizaveta Ostrogska. A népi legenda szerint a holdfényes éjszakákon mind a mai napig a lengyelországi Szamotuły-ban, a kastélyparkban bolyong. A „Fekete hercegnő” nevet kapta.
Elizaveta volt a legkívánatosabb menyasszony a Lengyel–Litván Unióban. Vakító szépsége és nemesi származása mellett a legfőbb előnye az óriási vagyona volt. Azonban kiderült, hogy éppen ez a vagyon lett számos személyes szerencsétlenségének az oka.
1506-ban lépett a lengyel trónra I. Zsigmond. A trón és egy európai hercegnővel kötött házasság kedvéért Zsigmond kénytelen volt megszakítani régóta tartó, törvénytelen kapcsolatát a morva Ohstat-házból származó Katerina Telnicsankával. Akárhogy is, ebből a kapcsolatból a királynak négy törvénytelen gyermeke született: Jan, Regina, Jekatyerina és Beata.
Beata, aki később Bona Sforza királyné kíséretének udvarhölgye lett, híres volt a szépségéről és a műveltségéről. A királyi udvarban azt suttogták, hogy Beata valójában Zsigmond törvénytelen lánya, de ezt senki sem tudhatta biztosan.
A pletykákon kívül azonban komoly bizonyíték is volt Beata és Zsigmond rokonságára. Megtalálták neki a Lengyel–Litván Unió legméltóbb és leggazdagabb vőlegényét — Ilja (Eliasz) Ostrogska mágnást és herceget, Braclav és Vinnica kormányzóját. Fényes esküvőt tartottak a Wawelben, olyat, amit még a törvényes hercegnők is megirigyelhettek volna.
A házasság rövid életűnek bizonyult. Ilja Ostrogskaherceg váratlanul meghalt. Ő azonban előre gondoskodott a végrendeletéről. Gyermekét – akinek a neme még nem volt ismert – elismerte birtokai örökösének (vagy örökösnőjének), gyámjául pedig a királyi párt, valamint féltestvérét, Konsztantyin Vaszilij Ostrogska herceget és nagybátyját, Fjodor Szangusko herceget nevezte ki.
1539. november 19-én Beatának lánya született, Elizaveta. A lány és az anya kapták meg Ostrogska herceg vagyonának felét. A vagyon másik fele az elhunyt fivérére, Konsztantyin Vaszilij Ostrogska hercegre szállt volna.
„Egy lányka az örökös! Lehetetlen! Ez igazságtalan!” — kiáltott fel Konsztantyin.
Röviddel a kislány születése után viszálykodás kezdődött az örökösök között az óriási vagyon felosztása miatt. A lengyel királynak is be kellett avatkoznia, hogy eldöntse ezt a vitát. Végül biztosokat neveztek ki, akik felosztották az örökséget.
Elizaveta, vagy ahogy a nép nevezte, Galska, örökölte apja hatalmas vagyonát és anyja vakító szépségét. Ezért nem meglepő, hogy a Lengyel–Litván Unió leggazdagabb családjainak képviselői Osztrogba kezdtek özönleni, hogy megszerezzék az óriási birtokot azáltal, hogy magukhoz vagy fiaikhoz kényszerítik feleségül a gazdag és gyönyörű örökösnőt.
I. Zsigmond király feltételezett törvénytelen unokájának házassági ügye még a Seimas (litván országgyűlés) napirendjére is felkerült, amely 1551-ben Vilniusban olyan határozatot fogadott el, mely szerint „Ostrogska herceg özvegye nem adhatja férjhez a lányát a közeli rokonok engedélye nélkül”.
Más szavakkal, Elizaveta házasságának kérdését a gyámjainak kellett eldönteniük: Zsigmond Ágost királynak, aki ezt a kötelességet apjától, Öreg Zsigmondtól vette át, Fjodor Szangusko hercegnek és Konsztantyin Vaszilij Ostrogska hercegnek.
Kétségtelen, hogy ez a házasság egyfajta alku tárgyává vált a gyámok között, akik közül a lengyel királyé volt az utolsó szó. Eközben Fjodor Szangusko herceg hirtelen elhunyt. Elizaveta másik törvényes gyámja, Zsigmond Ágost király, messze volt, Krakkóban. Emiatt Konsztantyin Ostrogska herceg vette a kezébe a lány házasságának ügyét.
Férjéül Dmitrij Szangusko herceget, Kanyev és Cserkasszi kormányzóját választotta, aki elhunyt barátjának, Fjodor hercegnek – a lány korábbi törvényes gyámjának – a fia volt.
„Nem ellenzem ezt a házasságot” — mondta Beata.
„Drága hercegnő, de te nem tanácskoztál velem” — válaszolta Zsigmond Ágost király, és megvétózta a házasságot. Neki, mint később kiderült, saját jelöltje volt Elizaveta kezére. Emiatt Beata is visszavonta a beleegyezését.
De Dmitrij Szangusko és Konsztantyin Ostrogska nem adták fel. Katonákkal jelentek meg az osztrogi vár előtt, állítólag baráti látogatás ürügyén. Beata nem engedte be őket. Ekkor a „vendégek” áttörték a kaput, és egy véres csetepaté után bejutottak. Beata hercegnőt egy külön kamrába zárták, Konsztantyin Ostrogska pedig megparancsolta a 14 éves hercegnőnek, hogy azonnal menjen feleségül Dmitrij Szangusko herceghez.
Az esketést az őket kísérő pap végezte.
„Osztrozsszkaja hercegnő, hozzájárulsz-e, hogy feleségül menj Dmitrij Szangusko herceghez?” — kérdezte a pap.
A halálra rémült Elizaveta megdermedt. Gombóc akadt a torkán, egy szót sem tudott kinyögni. Körülnézve egyetlen ismerős vagy szerető arcot sem látott. Nem volt mellette az imádott édesanyja, csak kapzsi és mohó arisztokraták, akik a vagyonára ácsingóztak. Hirtelen valaki hátulról tenyérrel finoman a hátára csapott:
„Hozzájárul! Hozzájárul bizony, csak túlságosan izgatott a boldogságtól” — mondta nevetve Konsztantyin Ostrogska, és elmondta a házassági esküt a lány nevében. Szerencsére Beata még időben küldött a királyhoz egy futárt, aki tájékoztatta őt a váruk elleni támadásról és az esküvőről.
A király reakciója azonnali volt. Zsigmond Ágost megparancsolta Konsztantyinnak, hogy hagyja el Osztrog várát, és engedje szabadon Beata hercegnőt, a lehetséges féltestvérét. A király elküldte Dmitrij herceghez Pavel Oranszkij és Juraska Kurenyeckij udvaroncokat azzal a megbízással, hogy (Dmitrij) adja át nekik Elizavetát.
A hercegnek pedig azonnal vissza kellett térnie az engedély nélkül elhagyott ukrán várakba, amelyek falainak javításáról köteles volt gondoskodni. Bár Konsztantyin herceg szabadon engedte Beata hercegnőt és elhagyta a várat, Dmitrij herceg elvitte Elizaveta hercegnőt Kanyevbe. Részéről ez a királyi parancs látványos megtagadása volt.
Zsigmond Ágost Knisinbe idézte Konsztantyint és Dmitrijt a királyi bíróság elé. A tárgyalásnak 1554. január 5-én kellett volna lezajlania. Azonban egyik vádlott sem jelent meg.
A leendő császár, I. Habsburg Ferdinánd, pártfogásába vette Konsztantyin Vaszilij Ostrogska-t. Levelet írt a lengyel királynak, amelyben az osztrogi támadásért minden felelősséget Beatára hárított, mondván, hogy ő (Beata) akarta férjhez adni a lányát a saját akarata szerint, a nagybácsi és a király beleegyezése nélkül.
A levél így folytatódik: „A herceg méltó módon elrabolta a lányt, majd törvényesen és a helyi szokások szerint feleségül adta őt Dmitrij Szangusko herceghez, egy régi és híres nemzetség sarjához.”
Azonban a vár elleni fegyveres támadásról és Beata bebörtönzéséről a levélben egy szó sem esett.
Mindkét vádlott távolléte ellenére a knisini bírósági tárgyalást megtartották. A bíróság megfosztotta Konsztantyin Ostrogska-t a Elizaveta feletti gyámság jogától. Dmitrij herceget becsületvesztésre és halálra ítélték. Elvették tőle a kanyevi és cserkasszi királyi kormányzói címeit, és elkobozták a birtokait. Ezzel egy időben megparancsolták neki, hogy azonnal adja vissza a hercegnőt az anyjának.
Amikor Dmitrij herceg tudomást szerzett az ítéletről, Elizavetával együtt Csehországba menekült, amely akkor a Habsburgok védnöksége alatt állt. 1554. január 20-án elfogatóparancsot (körözőlevelet) küldtek szét az országban, amely szerint el kell fogni Dmitrij Szangusko herceget, és bíróság elé kell állítani az ítélet végrehajtása végett.
Három csoportot küldtek utána. Az egyiket Martin Zborovszkij kaliszi vajda vezette, aki személyesen volt érdekelt abban, hogy elvegye Elizavetát Dmitrijtől, és kényszerítse, hogy feleségül menjen valamelyik fiához. A szökevényeket egy második, Beata által küldött csapat is üldözte, Janusz Koszteleckij sieradzi vajda és Jędrzej (Andrzej) Koszteleckij łęczycai vajda vezetésével, valamint egy harmadik, amelyet a velük rokon testvérek, Lukasz és Andrzej Gurka szerveztek.
Zborovszkij vajda csapatának sikerült lenyomoznia a szökevényeket. Elizaveta és Dmitrij egy fogadóban rejtőztek Prága közelében.
1554. február 1-jén reggel csehek és lengyelek rajtaütöttek a fogadón. Dmitrij Szangusko éppen az ebédlőben tartózkodott, a hercegnő pedig egy emeleti szobában volt. A zűrzavaros lövöldözés után a sebesült, ruháitól megfosztott Szangusko herceget elfogták.
Feldobták egy szekérre és Jaromírba vitték. Mivel Zborovszkij vajda értesült a Koszteleckij és Gurka csapatok közeledéséről, és tartott a Habsburgok esetleges beavatkozásától is, valószínűleg úgy döntött, hogy inkább végez a súlyosan sebesült herceggel.
Hivatalosan azt jelentették be, hogy Dmitrij belehalt a sebeibe, amelyeket a fogadóbeli lövöldözés során szerzett.
A hercegnőt átadták az anyja rokonainak azzal az utasítással, hogy azonnal vigyék haza a családi várba. Ismét ő lett Lengyelország és Litvánia leggazdagabb és legkívánatosabb menyasszonya. A nagynevű családok képviselői újra versengeni kezdtek a kezéért és a vagyonáért.
Ezúttal Zsigmond Ágost király személyesen felügyelte (feltételezett) unokahúga házasságát. Azt akarta, hogy menjen feleségül Lukasz Gurkához, az egyik leggazdagabb nagy-lengyelországi mágnáshoz, aki akkor már Breszt-Kujávia vajdája volt, röviddel később pedig Łęczyca, Kalisz és Poznań vajdája, valamint Busk, Gniezno és Koło kormányzója lett.
„Ellenzem ezt a házasságot. Remélem, Felséged emlékszik a törvényre: „Az a lengyel, aki litván nőt vesz feleségül, nem tarthat igényt annak földbirtokaira.” A menyasszony családja a hozományt olyan összegben fizetheti ki, amely nem haladja meg a vagyon értékének negyedét” — mondta Beata Zsigmond Ágostnak.
A király megpróbált Lukasznak különleges privilégiumot adni, hogy Elizaveta vagyona esetében megkerülhessék ezt a törvényt. Szerencsére ezt a Litván Szejm (országgyűlés) nem hagyta jóvá. Ráadásul Elizaveta azt írta a vőlegénynek, hogy inkább meghal, mintsem feleségül menjen hozzá.
Beata tiltakozása ellenére az esküvőt 1559. február 16-án megtartották a Wawelben. Elizavetának azt mondták, hogy az anyja állítólag áldását adta a házasságra, és ennek jeléül elküldte a családi gyűrűt. Valójában azonban erőszakkal vették el Beatától a gyűrűt. Amint Elizaveta megtudta, hogy anyja ellenezte a második házasságát, válást követelt.
Amikor Lukasz elment a Livóniai háborúba, Elizaveta az anyjával együtt úgy döntött, hogy visszatérnek a családi várba.
Eljutottak Lvivbe, ahol a helyi, megerősített domonkos kolostorban kerestek menedéket. Amikor Zsigmond Ágost király erről tudomást szerzett, azonnal megparancsolta Beata hercegnőnek, hogy késedelem nélkül adja át a lányát a törvényes férjének. A bökkenő az volt, hogy a hercegnő időközben tárgyalásokat kezdett lánya házasságáról Szluckij herceggel, Konsztantyin Vaszilij Ostrogska herceg (Elizaveta nagybátyjának) unokaöccsével, aki nemrég még Elizaveta három törvényes gyámjának egyike volt.
Zsigmond Ágost már nem tudta rákényszeríteni az unokahúgát, hogy visszatérjen a férjéhez. A kolostor ostroma alatt ugyanis segítségükre sietett Szemjon Jurjevics Szluckij herceg. Koldusnak öltözve jutott be a kolostorba. Sietve megkötötték a harmadik házasságot, Beata pedig rögtön átíratta a végrendeletét az új vejére, hogy a hatalmas vagyon ne Lukaszé legyen.
Ennek ellenére Zsigmond Ágostnak sikerült Elizavetát visszajuttatnia a waweli udvarba. Ezúttal vérontás nélkül. A lvivi kormányzó elzárta a kolostor vízellátását, így Beata kénytelen volt átadni a lányát. Elizavetát őrizet mellett vitték második férje várába, Szamotuliba.
A legenda szerint – amelyet a modern lengyel írók ma már cáfolnak – Elizaveta megtagadta a házastársi kötelességei teljesítését a második férjével, Lukasz pedig ezért egy toronyba zárta, és vasálarcot tett az arcára, hogy szépségét többé senki ne láthassa.
Beata megpróbálta bírósági úton visszaszerezni a lányát, de minden hiába volt. Lukasz még 100 ezer zlotyért sem volt hajlandó visszaadni Elizavetát! Azt beszélik, hogy Elizaveta teliholdkor a „Fekete hercegnő” képében mind a mai napig Szamotuły parkjában sétál. Nem tudni, miért pont Szamotułyban, hiszen Elizaveta Dubnóban halt meg. De a legenda az legenda.
Ami Szluckijt, Elizaveta harmadik férjét illeti, ő 1560-ban váratlanul elhunyt.
1564-ben Beata hercegnő feleségül ment Albrecht Laszkihoz, a sieradzi vajdához, aki 21 évvel fiatalabb volt nála. Azt remélte, támogatást kap a férjétől, de az bezárta őt a késmárki várba. A szerencsétlen sorsú Beata hercegnő, aki olyannyira szerette a lányát, 1576-ban, 51 éves korában halt meg ugyanabban a várban.
1573-ban pedig Poznańban váratlanul meghalt Lukasz. Elizaveta végre szabaddá vált. Hogy megvédje a hercegnőt mesés vagyonának folyton érkező várományosaitól, az unokatestvére, Janusz Ostrogska herceg (nagybátyjának, Konsztantyin Vaszilijnak a fia) Dubnóba küldte őt.
Elizaveta Osztrozsszkaja 1582-ben, 43 éves korában, teljes magányban halt meg. Azt beszélték, hogy élete utolsó éveiben depressziótól szenvedett, sőt, sok történész egyenesen teljes őrületet tulajdonít neki.
Nem született gyermeke, ezért a nagybátyját nevezte ki örököséül. A szépség és a gazdagság valóságos átokká vált Elizaveta számára. Szinte egész életében csak egy kelendő árucikk volt, amelyre hercegek és vajdák vágyakoztak, akiket elsősorban a mérhetetlen vagyona iránti szomjúság hajtott.
