Először is egy vicc, ami idevág:
Középkor, egy kórház a szegényeknek. A kórterembe belép az orvos, mögötte egy ápoló egy fűrésszel.
Orvos: – Na, François, amputálni kell a jobb…
Az ápoló a fűrésszel: – Huss!
Orvos: – Azt mondtam, a jobbot!
– Huss!
– De nem a lábát, hanem a karját!
– Huss!
– De hát ez nem is François…
Hallottál már egy olyan szükséges és fontos szakmáról, mint a hosszúvágó (pssszt, üzenem a makulátlan helyesírás szektájának, itt nincs hiba, tényleg hosszúvágó)?
Bár tudod mit, inkább nem is… a történetet nem velük kéne kezdenem, hanem a sekerekkel.
Micsoda? Azt sem tudod, kik azok? Az hogy lehet!
Én már vagy 15 perce tudok róluk, te meg nem!
Jó, ez csak vicc, térjünk vissza a történelmi tényekhez. Az 1800-as évek elején élt Amerikában a „reszketők”, azaz a sekerek szektája. Olyan emberek közössége volt ez, akik elhitték, hogy szó szerint pár éven belül bekövetkezik a második eljövetel. Erre pedig komolyan fel kell készülni… meg kell mosakodni, kalácsot kell sütni, ki kell pihenni magunkat, stb.
Milyen jó is lenne!
A valóságban a srácok őszintén hittek abban, hogy Krisztus hamarosan a földre érkezik, ezért az embereket és magát a Földet is… jobbá kell tenni. Azonban a fanatikusokkal és a szimplán elmeháborodottakkal ellentétben a sekerek a helyes következtetésre jutottak:
Ha azt akarod, hogy jó legyen a világ… kezdd magaddal.
Ezért a következőket hirdették: minimalizmus (nem szegénység, hanem kifejezetten minimalizmus), szorgalom, őszinteség, a nők egyenjogúsága (sok női vezetőjük volt), pacifizmus, állandó imádkozás. És mindeközben… rajongtak a fejlődésért, a technológiáért, és összességében nagyon találékony emberek voltak.
De mivel az emberek a sekereket kissé bogarasnak tartották, ezért ők inkább a sajátjaik között telepedtek le, közösségekben éltek, és általában szerettek elvonulni valahova az erdőbe vagy a Vadnyugat prérijére, jó messzire a gonosz társadalomtól.
Pontosan egy ilyen távoli közösségben élt mai cikkünk hősnője, Tabitha Babbitt. Írástudatlan varrónő volt, aki egész életét annak szentelte, hogy a közösség férfijainak ruháit varrja. Nyilvánvaló, hogy aki a többieknek alsónadrágot varr, az nem egy vadászpilóta, de a munkáját kicsi és nagy egyaránt nagyra becsülte, hiszen a közösségben csak egy varrónő volt, de rengeteg embernek volt szüksége ruhára.
Tabitha Babbitt élete nap mint nap (nyáron) ugyanabban a kerékvágásban telt: ha rossz volt az idő, otthon varrt, ha pedig szép napos idő volt, a férje kivitte a kezdetleges varrógépét és az asztalát az utcára, ahol a gyerekektől körülvéve ült és varrta a ruhákat, a fehérneműt, az ágyneműt és mindazt, amit a 19. században varrhattak.
Tabitha férje pedig az a bizonyos hosszúvágó volt.
Valószínűleg már rájöttél, kik azok a hosszúvágók. Olyan ácsok, akik „hosszúvágással” foglalkoztak, azaz fogtak egy speciális keretes fűrészt vagy egy csúcstechnológiás nano-ultra-hiper szerkezetet, és egész nap csak ezt csinálták: vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik-vzsik…
Amikor a vzsik-vzsikolást megunták, lemásztak a fűrészbakról, ittak egy teát, ettek… nos, ettek valamit, aztán megint vzsik-vzsik-vzsik… És ez ment a végtelenségig!
A hosszúvágók megállás nélkül fűrészelték a rönköket gerendákra és deszkákra. Minden áldott nap. A munka együgyűsége és unalmassága ellenére nagyon magasan képzett szakembereknek számítottak, mivel a deszkák csak akkor lettek tökéletesen egyenesek, ha az embernek jó keze és megfelelő tartása volt.
Ugye te is egyetértesz, kinek kellenek görbe deszkák, amelyek több tíz milliméteres hullámokat vetnek? Márpedig a kezdőknél ez lépten-nyomon előfordult. A tapasztalt hosszúvágókat nagyra becsülték, és nemcsak tisztességes, hanem nagyon-nagyon-nagyon tisztességes pénzt kerestek vele.
És az ilyen férfiakból Amerika, Európa és Oroszország szerte több mint 2 000 000 volt.
Mert deszkára mindenkinek szüksége volt! Nélkülük az élet olyan volt, mint… egy deszkák nélküli élet!
Pokoli munka volt. Már egyetlen farönköt átvágni a nagyi udvarán is nehéz, de képzeld el, amikor minden nap úgy fűrészelsz, mint egy megvadult poszméh. A nap végére az embernek minden tagja sajog, és a háta is leszakad.
Tabitha Babbitt minden nap kiült az utcára, és a varrógépén varrogatott. Ha felnézett, látta a férjét, ahogy vzsik-vzsikol. Igazi családi idill volt ez. Nyilvánvalóan büszke volt a férjére, a fiatal és erős férfira, aki ilyen fontos munkát végzett.
Bárcsak tudta volna, hogy épp a szeretett felesége fogja megfosztani őt ettől a jól fizető állástól! Ráadásul nem is rosszindulatból, hanem puszta segítő szándékból. Ahogy a mondás tartja, a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve.
Tabitha ott ült, nézte a férje munkáját, és egyszer csak teljesen váratlanul észrevette, hogy a fűrész a munkaidőnek csupán a felében vág. Amikor a fűrészlap lefelé mozog, vágja a fát, de amikor felfelé húzzák, a fűrész nem vág semmit, csupán visszatér a kiinduló helyzetbe.
„Ez így nincs rendjén” – gondolta az asszony, és a varrógépére pillantott, aminek… lábbal hajtható, szíjas meghajtása volt. És akkor Tabithának támadt egy ötlete:
– Miért ne lehetne a fűrészlap kerek, hogy a fogai körbe-körbe haladjanak, és a tárcsa forgatásával a fa vágása megállás nélkül történjen?
Az ötletét elmondta a férjének, aki cserébe elmondta neki mindazt, amit róla gondolt: hogy micsoda eszes, talpraesett, leleményes és figyelmes asszony. Röviden, nagyra értékelte a megfigyelőképességét, és feleségével együtt elment a… kovácshoz, hogy előadják neki a feleség ötletét.
A kovács sem volt akárki, és a varrónővel meg a férjével együtt megalkotta a világ első… kézi hajtású, telepített körfűrészét. Egy ravasz áttétel és nehezékek segítségével a tárcsát egészen nagy sebességre tudták felpörgetni, majd odatolták a rönköt, amit a gép deszkákra hasított.
Még a kézi hajtás ellenére is a fűrészelés sebessége nagyjából a hétszeresére nőtt!
Sőt, a rönköt stabilan rögzítve a deszkák tökéletesen egyenesek lettek, és teljesen mindegy volt, hogy ki mennyire volt ügyes, erős vagy éppen vézna. A lényeg az volt, hogy gyorsan tekerje a körfűrész állványán lévő karokat.
1813-ban a fűrészét bevezették egy New York-i fűrésztelepen, és forradalmasította a hosszúvágók termelékenységét… azaz mindegyiküket lecserélte. A magasan képzett szakemberek helyett a rönkök deszkává fűrészelése egy szakképzettséget nem igénylő munkává vált, amire bárkit fel lehetett venni, aki nem volt kétbalkezes.
Pár évvel később Tabitha Babbitt körfűrészét már vízikerékkel hajtották meg, így többé nem volt szükség „tárcsatekerőkre” sem. Elég volt pár ember, aki a rönköket a körfűrészes vágószerkezetbe görgette. Néhány év múlva aztán ezek az emberek is feleslegessé váltak, és elvesztették a munkájukat. Így szabta át egy varrónő megfigyelőképessége az egész európai és amerikai munkaerőpiacot.
Sajnálatos módon Tabitha nem szabadalmaztatta a találmányát. A sekerek ugyanis úgy vélték, hogy minden találmányuknak az emberiség javát kell szolgálnia… nos, ez egy szép nézőpont. Nekem csak egy kérdésem van: a férje, miután elvesztette a jól fizető munkáját, vajon boldog volt a felesége éleslátása miatt, vagy azért nem annyira?
