- Caligula császár kivégeztette;
- A császár parancsára öngyilkos lett, testét pedig a Tiberisbe dobták;
- Jézus követőjévé vált, sőt megpróbálta a császárt is keresztény hitre téríteni;
Poncius Pilátus úgy vonult be a történelembe, mint az az ember, aki halálos ítéletet hozott Jézus Krisztusra.
Ő maga nyilvánosan egy szimbolikus gesztust tett és megmosta kezeit, ezzel értésre adva, hogy egy ártatlan kivégzésének felelőssége a népet terheli. De mi történt vele Krisztus halála után, és hogyan végződött az élete?

Jézus Krisztus korának Júdeája (az I. század első harmada) nem volt független állam. Kr. u. 6-tól 132-ig Júdea római provincia volt – részben autonóm vazallus állam a Római Birodalom részeként. Júdeát prefektusok kormányozták – Rómából kinevezett tisztségviselők. Jézus Krisztus idején Tibériusz volt a császár.

Kr. u. 26-ban Tibériusz Poncius Pilátust nevezte ki Júdea prefektusává. Életéről keveset tudunk – valószínűleg plebejus családból származott.
A neve előtt használt melléknév arra utal, hogy Pontusból származott. Ez egy ősi föld volt Kis-Ázsia északkeleti részén (ma Törökország területe), amelyet Róma Kr. e. 63-ban hódított meg.

Arról, hogy Poncius Pilátus valóban létezett, és nem kitalált személy volt, kortársainak tanúságtételei, az I. századból származó, nevét viselő érmék, valamint régészek által felfedezett emléktáblán található felirat tanúskodik.

Az egyik legkorábbi leírást Poncius Pilátusról Alexandriai Philón teológus adja, aki Krisztus korának júdeai prefektusát megvesztegethető, sértésekre, rablásra, dühkitörésekre, tárgyalás nélküli kivégzésekre hajlamos, valamint rendkívül kegyetlen embernek nevezi.
Poncius Pilátusnak, Júdea kormányzójának az volt a feladata, hogy fenntartsa a rendet a provinciában, azonban, ahogy a történelmi forrásokból tudjuk, gyakran túllépte hatáskörét.

Poncius Pilátus viszonylag sokáig – 10 évig – maradt hivatalában. Ez valószínűleg Tibériusz császár sajátos politikájával függött össze, aki azt állította, hogy a helytartók gyakori váltogatása elősegíti a korrupció terjedését.
A tiszteletlen tisztviselőkről így szokott nyilatkozni: „Olyanok, mint a szúnyogok, szívják a vért, de amikor jól teleisszák magukat, kevesebb kárt okoznak. Irgalmasnak kell lenni az emberekhez, és nem szabad állandóan újabb rablókat küldeni hozzájuk.”

Lukács evangéliumából megismerjük a történet egy másik szereplőjét – a prokurátor feleségét. Az elfogott fogoly sorsa miatt feldúltan így szól férjéhez: „Ne avatkozz ennek az ártatlan embernek a dolgába, mert ma álmomban sokat szenvedtem miatta” (27, 19).
Az evangélista nem magyarázza meg ezen álmok természetét, de olyan szavakat ad a nő szájába, amelyek ellentétben állnak a minden oldalról érkező vádakkal. Lukács nem szentel több figyelmet Pilátus feleségének. Az apokrif iratok azonban nevet adtak neki, amely a Bibliában ismeretlen – Claudia Procula.

Órigenész azt állította, hogy a nőt keresztény hitre kellett volna téríteni. Szent Nino említéseiben, aki Grúzia evangelizációjával foglalkozott, egy rövid megjegyzés maradt fenn ezzel kapcsolatban.
Állítólag Claudia egy ideig őrizte Jézus Krisztus temetési leplét – az úgynevezett torinói leplet.

Ha Pilátus sorsáról szóló egyetlen bizonyítéknak csak az evangéliumi szöveget tekintjük, akkor a hírek róla közvetlenül Krisztus keresztre feszítése és eltemetése után eltűnnek.
Az evangéliumokon kívül a Pilátusra emlékező legfontosabb dokumentumok Josephus Flavius, Alexandriai Philón és Tacitus művei.

Josephus Flavius és Tacitus történészek tanúsága szerint Pilátust Júdea irányításából egy lázadóknak vélt szamaritánus csoporttal szembeni kemény leszámolás után távolították el. Poncius Pilátust Rómába küldték, ahol nyoma veszett. Több elmélet is létezik arról, hogy mi történt Júdea volt prefektusával Krisztus keresztre feszítése után:
Nincs információ arról, hogy Pilátust bármilyen más tisztségre nevezték volna ki a birodalomban. Semmit sem közölnek róla a következő császár, Néró uralkodása alatt sem…

Ezenkívül a „Mors Pilati” című apokrif irat, amelyet sok évvel ezen események után írtak, a prefektus öngyilkosságának egy elterjedt (különösen Németországban) változatát meséli el, amelyben kemény zsarnokként ábrázolják.
Mintegy megerősítve ezt a verziót, Caesareai Eusebius „Egyháztörténet” című művében (Kr. u. IV. század) ezt olvassuk:
„Gaius uralkodása idején nagy szerencsétlenség érte Pilátust. Saját életére tört, és önmaga hóhérjává vált, és hamarosan utolérte az isteni bosszú. Erről görög írók számolnak be…”.

A legenda szerint a római prokurátor testét a Tiberisbe dobták, de „a vizeket gonosz szellemek nyugtalanították, ezért a test elúszott Vienne-ig és a Rhône-ban süllyedt el”. Vagyis a mai Svájc területére, a Genfi-tó környékére került.
A hagyomány szerint a maradványok mind a mai napig minden nagypénteken felbukkannak a Pilátus-hegyen lévő hegyi tóban. Az Alpokban található kiterjedt hegyvonulat több mint 1200 méterrel van a tengerszint felett, és bár ez valószínűtlennek tűnik, nevét egy ősi legendának köszönheti.

A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK