Az év nagy részében itt a vizek be vannak fagyva, de a nyár beköszöntével az erőteljes áramlatok felszabadítják a folyómedret, egy rémisztő látványt tárva fel – emberi maradványokat.

Ez a Roopkund-tó, amelyet Csontvázak Tavaként is ismernek, és amely Uttarakandban található. Lenyűgöző szépsége ellenére sötét rejtély lengi körül, amely nyolcvan éven keresztül megoldatlan maradt. Most úgy tűnik, a válasz kezd körvonalazódni.
Az 1940-es évek elején egy Madhval nevű erdész valami hátborzongatóra bukkant ennek a rejtélyes tónak a partjánál. Rengeteg emberi maradványra lelt, és ez a felfedezés mélyen megrázta.

A testek úgy tűntek, mintha nem indultak volna bomlásnak, és nem tudta felfogni, hogyan tűnhetett el ennyi ember egyszerre. A legközelebbi település ötnapi járóföldre volt, bonyolult hegyi ösvényeken keresztül.
A helyszín alapos vizsgálata csak 2004-ben kezdődött meg, amikor a National Geographic által támogatott első tudóscsoport megérkezett a Roopkund-tóhoz. Munkájuk során a kutatók hatszáztól nyolcszázig terjedő számú holttestet számláltak meg.

Ahelyett, hogy titokzatos tavakról szóló mítoszok tárgyává váltak volna, ezek a maradványok számos találgatáshoz vezettek arról, hogy mi is történhetett. A hely elkezdte vonzani a turistákat, akik meg akarták fejteni a Csontvázak Tavának rejtélyét.
Kezdetben néhány történész úgy gondolta, hogy japán katonák lehettek, akik Indiába próbáltak betörni, míg mások olyan elméletekkel álltak elő, hogy tibeti kereskedők voltak, akik a Selyemúton vesztek oda.

Volt egy olyan legenda is, hogy egy hatalmas jégeső áldozatai lettek, amelyet a haragos Nanda Dévi istennő küldött. Létezik egy másik, inkább a mítoszokhoz köthető változat is. Szól egy történet arról, hogyan tartott Siva isten és Párvati istennő a Kailás-hegy felé.
Útközben az istennő fürdeni szeretett volna, de nem volt víz a közelben. Ekkor Siva a földbe döfte háromágú szigonyát, és annak helyén egy tó keletkezett, amely visszatükrözte az istennő szépségét. Ez a tó lett Roopkund, és a helyi folklór fontos részévé vált.

A régészek azonban egy prózaibb magyarázattal álltak elő. Információik szerint a maradványok nem királyi személyeké, hanem egyszerű zarándokoké, akik a IX. században a Nanda Dévi Radzs Dzsat Játra zarándoklaton vettek részt.
A kutatások öt évig tartottak, és a tudósok azt fedezték fel, hogy a maradványok különböző korszakokból és földrajzi régiókból származnak – Dél-Ázsiától egészen Európáig. Némelyikük a VII–IX. századból való, míg mások látszólag a XIX. századból származó emberekhez köthetők.

Az összes megtalált maradvány felnőtt, egészséges emberekhez tartozott, és ami érdekes, hogy nem betegség következtében haltak meg. Sajnos semmilyen eszköz vagy ruhadarab nem maradt fenn, amely segíthetett volna a rejtély megfejtésében.
Ennek ellenére néhány koponyán a régészek repedéseket észleltek, ami valószínűbbé teszi a jégeső okozta halál elméletét. Ez a hely valóban a zarándokok útvonalán helyezkedett el, ami tovább növeli e rejtélyes tó körüli izgalmakat.





























