Meglepő módon a forró Szahara közepén 18 tó is található. Hogyan lehetséges ez, ha több száz kilométeren keresztül nincs élet?

„Minél terméketlenebb a sivatag, annál csábítóbbak a délibábok.”

A. N. Koval.

A Szahara a világ legnagyobb forró sivataga. Ennek a természeti csodának a területe lenyűgöző: 8,6 millió km², ami az afrikai kontinens területének 30%-a és majdnem akkora, mint egész Európa.

Ám mindössze 10 ezer évvel ezelőtt, amikor Észak-Afrika éghajlata még nedves volt, a Szaharában elefántok, orrszarvúk és oroszlánok éltek. A folyókban és tavakban pedig rengeteg hal volt.

Az egyik tó, amelynek a tudósok a Mega-Csád nevet adták, kiterjedése nagyobb volt, mint a Kaszpi-tengeré. Azonban 5 ezer évvel ezelőtt hirtelen klímaváltozás következett be, a csapadék mennyisége drasztikusan lecsökkent, és a sivatag terjeszkedni kezdett. A területe még ma is évente 10-12 ezer km²-rel növekszik (Budapest területe 525 km²).

Hogyan „született” a sivatag

Most a Szahara a bolygó egyik legforróbb és legszárazabb helye. Az átlagos júliusi hőmérséklet 37 Celsius-fok, napközben gyakran eléri a 45 °C-ot is. A legmagasabb mért hőmérsékletet Líbiában jegyezték fel: 57,8 °C.

Ezért nem meglepő, hogy itt a 30 fokos hőséget már-már hűvösnek érzik. A Szaharában évente átlagosan 100 mm csapadék hullik (Budapesten hatszor ennyi). Központi részén ez mindössze 20 mm, és előfordul, hogy évekig egyáltalán nem is esik eső.

Gyakorlatilag nem maradtak állandó vízfolyású folyók a területén. Csak a bővizű Nílus képez kivételt. A tavakkal is hasonló a helyzet: a nagyobbak közül csak a Csád-tó említhető, de az is a sivatag déli határán fekszik. Éppen ezért olyan meglepő az Unianga-tórendszer létezése a „pokoli katlan” kellős közepén – egy olyan vidéken, ahol évente mindössze 2 mm csapadék hullik.

A világ egyik csodája

A tavak egyetlen hatalmas víztömeg helyén jöttek létre, amelynek hossza és szélessége egykor több tíz kilométert tett ki. Évezredekig változatlan formában létezett, azonban 5 ezer évvel ezelőtt a területe zsugorodni kezdett. Ahogy az éghajlat egyre szárazabbá vált, a tó fokozatosan haldoklott. Mára 18, viszonylag kisebb tó maradt belőle. Ezek két csoportra oszthatók: Kebir és Sebir – a nagy és a kis Unianga.

A tavak egymástól 45 kilométer távolságra helyezkednek el. És bár az „ősük” közös, a tavak erősen különböznek egymástól vizük színében és sótartalmában. Némelyik vize olyan sós, mint a Holt-tengeré. A helyi lakosok meg vannak győződve gyógyító tulajdonságaikról, és aktívan ki is használják azokat, többek között iszapfürdőket vesznek.

Akárcsak a turisták, bár belőlük nem érkezik túl sok – évente mindössze 500-700 fő. Ezekre a helyekre eljutni rendkívül költséges és nehézkes, mivel nincsenek kiépített utak.

Az Unianga szépsége lenyűgöző: homokdűnék, hegyek, sziklás fennsíkok, pálmafás oázisok. Vegyük csak a Katam-tavat, amelyet egy néhány méter széles homokpad két részre oszt. Az egyik vöröses-rózsaszín – ennek partján sót bányásznak –, a másik pedig kékes-zöld. Hossza 2,5 km, szélessége 1 km. Ez a tó a Kebir csoporthoz tartozik. A legnagyobb tó pedig a Yoa nevet viseli, területe 3,8 km², mélysége pedig 27 méter.

Az Unianga összes tavát föld alatti talajvíz táplálja, ez teszi lehetővé, hogy évszázadok óta megőrizzék egyensúlyukat. Kivétel a Teli-tó, amelybe a víz föld alatti vízfolyásokon át érkezik a Sebir csoport többi tavából. Ennek területe 4,3 km², mélysége pedig 10 méter.

Az édesvizű tavakban kacsák, halak, csigák élnek; partjaikon találkozhatsz rókákkal, hiénákkal, kaffer- vagy fokföldi nyulakkal, gazellákkal, sőt még verebekkel is. A szezonális vándorlás idején vonuló madarak is megpihennek itt. Vajon hogyan találják meg ezt az eldugott helyet a végtelen homoktengerben?

Kincsesbánya a tudomány számára

A Yoa- és a Teli-tó közelében falvak helyezkednek el, ahol hozzávetőlegesen 9 ezer, illetve 1 ezer őslakos él. Zöldségeket és gyümölcsöket, elsősorban datolyát termesztenek. És ez a gazdag növény- és állatvilág a sivatag közepén létezik, ahol száz kilométeres körzetben semmi más élő nincs! Itt évente átlagosan mindössze 2 mm csapadék hullik, miközben a párolgás eléri az évi 5-6 métert.

Nem meglepő tehát, hogy az Unianga-tavakat felvették az UNESCO Világörökségi Listájára. És még valami: ezeket a természeti képződményeket aktívan kutatják, hiszen valóságos kincsesbányát jelentenek a tudomány számára. A Yoa-tó medrének fúrása során a tudósok elérték a jégkorszakig visszanyúló üledékrétegeket. Ehhez 16 méternyi talajon és 10 945 rétegen kellett áthatolniuk, ahol minden egyes réteg egy-egy évet ölel fel.