Nehéz volt elképzelni, hogy alig néhány órával korábban egész Ferrara táncolt és énekelt. Giangiorgio Paleologo és Aragóniai Júlia hercegnő esküvőjét ünnepelték. A pápa áldása sem segített kettejükön – az ifjú férj nem élte túl a nászéjszakát.
A lány tizenkét éves volt, amikor apja, Nápoly királya örökre lehunyta szemét. Az elűzött uralkodó rendkívül sanyarú helyzetben hagyta hátra családját: se trón, se pénz, se remény a jövőre nézve. Júlia anyja, a szőke szépség Izabella, térden állva könyörgött a pápának, hogy tartást harcoljon ki magának és gyermekeinek.
– Meglátjuk – mondta határozatlanul X. Leó a Medici-családból.
A ruhaujjak rövidek voltak neki, a cipője pedig lyukasra kopott. De Júlia nem kért új holmit az anyjától – tudta, hogy egyetlen felesleges rézpénzük sincs. Be kellett érnie a rokonok alamizsnájával. Egyikük az idősebb gyermekek kolostori taníttatását fizette, másikuk pedig két-három hónapra vendégül látta az árvákat.
De Júlia nem felejtette el, hogy ő bizony hercegnő! Nápolyban született, az aragóniai és kasztíliai királyok rokona volt. Koldusszegény hercegnő, de legalább volt neve… Ha valaki meg is kérte volna a kezét, az is csak emiatt történt volna.
– Húzd ki magad! – utasította rendre az anyja. – Ne engedd, hogy bárki kinevessen! Ma még ócska ruhában jársz, de holnap királynő lehetsz!
A szoros rokoni kötelékek arra késztették V. Károly császárt, hogy felfigyeljen a szegény árvára. Júliát a palotájába rendelték, és ott, miután az uralkodó kritikusan szemügyre vette a rongyos teremtést, megparancsolta, hogy öltöztessék át a lányt. Négy szolgáló sürgött-forgott a hercegnő körül: begöndörítették és megigazították a haját, hófehér batisztinget, majd arra egy ruhát adtak rá. A császár elégedett volt a látottakkal.
– Találunk neked vőlegényt! – mondta vidáman V. Károly.
Kérő nem akadt túl hamar. A császár csak 1530-ban kapta meg II. Federico Gonzaga mantovai őrgróf beleegyezését a Júliával kötendő házassághoz. A gőgös fiatalember nem rejtette véka alá, hogy Júlia nem nyerte el a tetszését – a lány nem volt szépség, ráadásul néhány évvel idősebb is volt nála. V. Károly azonban hercegi rangra emelte Federicót. Ezért aztán egymás tenyerébe csaptak.
Júliát elkezdték felkészíteni az esküvőre, a házassági szerződést is aláírták. A lánynak nem volt saját hozománya, viszont volt egy bőkezű rokona: a császár. És amikor már csak néhány hónap volt hátra a menyegzőig, az újdonsült herceg hirtelen visszakozott. Federico mást készült feleségül venni! Monferratói Mária, a gazdag örökösnő, beleegyezett, hogy hozzámenjen feleségül. Hogy elkerülje a botrányt, Federico bánatpénzt fizetett Júliának – ötvenezer dukátot. És Rómában elintézte, hogy a hozomány nélküli lánnyal kötött házassági szerződésüket sietősen semmissé nyilvánítsák.
A bánatos Júlia úgy döntött, kolostorba kellene vonulnia. Hiszen úgysem keltett érdeklődést az előkelő kérők körében…
A kapzsi embereket gyakran megbünteti a sors. Júlia egykori vőlegénye Mária vagyonára számított, erre az fogta magát és meghalt! Mindenki számára váratlanul! Hirtelen! A birtokain ekkor minden megváltozott, és most a monferratói földeket egy betegeskedő rokon, Giangiorgio örökölte. Ő soha nem gondolt családi életre, és életét a lelki szolgálatnak szentelte. Szerzetesi fogadalmat tenni azonban már nem maradt ideje.
Persze, Federico Gonzaga szívta a fogát bosszúságában. Egyszerre vesztette el mind a császár megbecsülését, mind pedig egy tekintélyes zsákmányt. Júlia viszont – és ez megint csak teljesen váratlanul érte – hirtelen házassági ajánlatot kapott Monferrat örökösétől. Pont attól a Giangiorgiotól. Micsoda irónia!
– Beteg – figyelmeztették a lányt. – Ebben a családban sokan betegeskednek már fiatalon. A te feladatod, hogy minél hamarabb férjhez menj és tovább vidd a dinasztiát. Giangiorgio az ősi Paleolog-ház sarja! Gyermekekre van szüksége, méghozzá azonnal!
Beleegyezett. Alig hitte el, hogy ilyen szerencse érte. Annyi nyomorúságban eltöltött év, a vőlegény szökése miatti megaláztatás után Júlia végre férjhez ment! A császár elhalmozta ajándékokkal, és 1533. április 29-én Ferrarában egy fényes lakodalom közepette megünnepelték az esküvőt.
Az ifjú férj sápadt volt és rosszul érezte magát. Nem táncolt, de Júlia megtette helyette. Az ifjú pár váltott néhány udvarias szót, és türelmetlenül várták, hogy véget érjen a lakoma. Mindketten értették, milyen fontos küldetést rótt rájuk a sors…
Júlia és férje igen kevés időt töltöttek együtt a nászszobában. Giangiorgio hirtelen rosszul lett, így az aggódó Júlia a szolgákért kiáltott… Minden hiába volt. Az ifjú férj nem élte túl a nászéjszakát. Április 30-án a templomharangok már másként kongtak. A tegnapi menyasszonyt pedig sietve gyászruhába öltöztették.
Özvegy, aki alig néhány órát volt férjnél! Júliának még arra sem volt ereje, hogy az együttérző szavakra feleljen. Amikor pedig a császár küldöncöt menesztett hozzá azzal, hogy majd keresnek neki új férjet, ő kereken megmondta:
– Azt már nem! Én többé senkihez sem megyek férjhez!
Összeszedte a holmiját, és Spanyolországba utazott a rokonaihoz. Valenciában telepedett le egy kis házban, amit a király utalt ki neki. És ott töltötte a következő kilenc évet, egészen haláláig. Azt mondta, most már teljesen nyugodt és boldog. Mindenkinek megvan a maga sorsa.
