Azt gondolnád, hogy nyáron a strandok tele vannak a tikkasztó páratartalom elől menekülő helyiekkel. De nem. Egy japán inkább elutazik a világ végére nyaralni, vagy beül egy légkondicionált kávézóba, minthogy a saját hazája homokjára terítse le a törölközőjét.
A turisták értetlenül állnak a dolog előtt: a víz kristálytiszta, a táj képeslapra illő, tömeg pedig alig van. De amit a japánok tudnak a vizeikről, az a parton tartja őket.
Kultúra vagy félelem?
Sokan azt hiszik, ez hagyomány. Hogy mondjuk a sintó vallás tiltja, vagy hogy a japánok nem szeretik mutogatni a testüket. Ez mind badarság. A japánok imádnak fürdeni – legyen szó tengerről, hőforrásokról vagy közfürdőkről. A víz számukra szent dolog. De konkrétan az óceán vize ha nem is rettegést, de erős undort vált ki belőlük.
- Miért?
A válasz nem a kultúrában, hanem a biológiában és a történelemben keresendő. A japánok tisztában vannak azzal, amiről az útikönyvek hallgatnak.
A láthatatlan fenyegetés
A japán nyelvben létezik egy szó, amit szinte sosem fordítanak le a turistáknak: „kisarjó”. Szó szerinti jelentése: bőrlárva. Nyáron, amikor a víz a partoknál kellemes 25–27 fokosra melegszik, beindul a paraziták szaporodási időszaka.
Most nem a medúzákról van szó, hanem a cerkáriákról (bőr mételylárvákról). Ezek mikroszkopikus férgek, amelyek alapvetően édesvízben élnek, de Japánban mutálódtak, és alkalmazkodtak a folyótorkolatok sós vizéhez is.
- Kijössz a vízből, megtörölközöl, és enyhe viszketést érzel. Egy óra múlva ez maga lesz a pokol. A bőröd alatt lárvák vándorolnak, úgynevezett „úszóviszketést” okozva, ami hetekig is eltarthat.
A helyiek tudják: ha a víz meleg és alacsony a sótartalma, tilos bemenni. De figyelmeztető táblákat nem fogsz látni, mert az rossz fényt vetne az üdülőövezetekre.
Gyilkos medúzák és más veszélyek
Nem a lárvák jelentik az egyetlen gondot. Júliustól októberig hatalmas medúzarajok közelítik meg a japán partokat, amelyeket a helyiek „ecsizengurának” hívnak. Átmérőjük elérheti a két métert, súlyuk pedig a 200 kilogrammot. A csípésük halálos is lehet.
De a víz még medúzák nélkül is veszélyes. A japán szigetvilág körüli áramlatok a legkiszámíthatatlanabbak közé tartoznak a világon. A csendes-óceáni oldalon a nyílt víz hirtelen mélyül, a Japán-tenger felől pedig hirtelen lecsapó, parttól távolító áramlatok jellemzőek. Még ha tudsz is úszni, három perc alatt megfulladhatsz.
A japánok nem azért nem fürdenek, mert nem szeretnek, hanem mert tudják, milyen nagy árat fizethetnek egyetlen hibáért.
De van egy másik, sokkal sötétebb ok is. Pszichológiai.
- A 40 év feletti generáció emlékszik arra, amikor a víz nem játszott, hanem ölt. 2011-ben a cunami ezreket ragadott el. A partvonal tömegsírrá vált. A japánok számára az óceán többé nem a kikapcsolódás helyszíne, hanem egy elemi erő, amely életeket vesz el.
- Mijagi prefektúra strandjain a mai napig üres parkolókat és érintetlen, sima homokot láthatsz. Az emberek kijárnak nézni a vizet, de nem mennek bele. Ez egyfajta íratlan gyász.
A turistákat nem figyelmeztetik
A legfurcsább az egészben, hogy erről senki sem beszél a látogatóknak. Minek ijesztgessék őket? A turisták boldogan pancsolnak, fotózkodnak és költik a pénzt, miközben a japánok a tengerre néző kávézókban ülnek, és némán kortyolgatják a hideg teájukat.
A külföldiek azt gondolják: „Milyen furcsa, szégyenlős népség.” A japánok meg azt: „Milyen furcsa, bátor emberek.”
