Ez a történet 1986-ban kezdődött. Egy helyi búvároktató pörölycápákat keresett (mindenkinek megvan a maga hobbija, van, akinek épp ilyen kockázatos jutott). És váratlanul valami furcsára bukkant körülbelül 30 méteres mélységben.
Fenséges kőteraszok. Tökéletesen sima lépcsőfokok. Rejtélyes boltívek és átjárók, mintha egy láthatatlan építész keze faragta volna ki őket. Ráadásul nem kövek kaotikus halmazának tűnt, hanem egy bonyolult és átgondolt szerkezetnek.
Egy teljes értékű város képe rajzolódott ki. A kérdés csak az, hogy vajon emberek építették, vagy a természet alkotta. Járjunk utána!
Ez a komplexum kihívást intéz a történelemről alkotott képünkkel szemben. Mert túl ősi. A tudósok biztosak abban, hogy ezek korábban szárazföldi építmények voltak. És körülbelül 10 ezer évvel ezelőtt kerültek víz alá.
Ez több mint 3 ezer évvel előzi meg a történészek által ismert első emberi civilizációt, a sumérokat.
Kezdetben úgy vélték, hogy ez egy ősi templom vagy akár egy egész város maradványa lehet, amely egy újabb kataklizma után került víz alá. Mind a mai napig ez az alapvető hipotézis. Ugyanakkor geológiai folyamatok is létrehozhattak ilyen „természeti csodát”.
Ezt a komplexumot „Jonaguni-emlékműnek” vagy „Rjúkjú-szigetek melletti Teraszos Képződményeknek” nevezik.
Nézzük meg, miféle romok ezek, és ki hozhatta őket létre.
Atlantisz japán módra
Ha valaha arról álmodtál, hogy megtaláld Atlantiszt, de nem akartál messzire eltávolodni a szárazföldtől – üdvözöllek Dél-Japánban, a Jonaguni-szigetnél.
Néhány számadat.
A komplexum fő attrakciója – a Jonaguni-piramis, 42 méter magas (ez egy 14 emeletes ház magasságának felel meg), alapterülete pedig akkora, mint egy futballpályáé (a piramis alapjának oldalai 183 és 150 méteresek). A piramis csúcsa 30 méteres mélységben található.
A teraszos piramis részletes képe így néz ki:
Miért nem eléggé piramisszerű a piramis? Mert az idők során az eredeti szerkezet erősen megrongálódott.
Körülötte egy egész komplexum található: lépcsők, utak, teraszok, emelvények, barlangok, sőt olyan létesítmények is, amelyeket a kutatók némi fantáziával templomoknak, váraknak, stadionoknak és… medencéknek neveznek.
Mert hát, mint tudjuk – ugyan melyik magára valamit is adó ősi nép ne építene magának víz alatti medencét?
Jonaguni lépcsőzetes teraszai és szögletes formái más ősi kultúrák által alkotott megalitikus emlékekre emlékeztetnek.
Az emlékmű közelében sztalaktitokkal (függőcseppkövekkel) teli barlangokat találtak, amelyek kora arra utal, hogy a terület körülbelül 10 000 évvel ezelőtt került víz alá. Így határozták meg a korát.
Az egész komplexum összesen csaknem 45 000 négyzetmétert foglal el. Homokkőből és mészkőből készült, ezek pedig – nem mellesleg – könnyen erodálódó anyagok. Innen ered a fő kérdés: a természet tréfája vagy ember alkotta mestermű?
Ki építette mindezt… már ha építette egyáltalán valaki?
Itt kezdődik a szellemi párbaj. Az európai geológusok azt mondják: „Ugyan már, emberek! Ez csak homokkő, így hasadt meg, ez teljesen természetes.”
Még érveik is vannak – úgymond, hasonló képződmények találhatók Írországban (Óriások útja), a Bahamákon (Bimini út) és Norvégiában (Preikestolen). A természet – állítják – néha perfekcionista üzemmódba kapcsol.
A cikk további részében bemutatok majd fotókat mindezekről a – valóban természetes – képződményekről. Ezek megmutatják, hogy a geometria tényleg nem áll távol a természettől.
A japán tudósok nem értenek egyet. Maszaaki Kimura geológusprofesszor kijelentette: „Ezek nem csupán repedések. Ez egy ősi város, és valószínűleg a Dzsómon-civilizáció képviselői építették.”
Néhány lelet a romok helyszínén olaj a tűzre: ajtókra hasonlító boltívek, teknőst formázó domborművek, jelképes írásjegyekre emlékeztető mintázatok, a semmibe vezető lépcsők… Mindez ráfogható a természetes folyamatokra, de nehéz szabadulni a gondolattól: mi van, ha mégis emberek készítették? Túl sok ilyen „véletlen egybeesés” összpontosul itt egy helyen.
De térjünk vissza az emberekhez. Nézzük meg, kik népesítették be ezeket a helyeket évezredekkel ezelőtt.
A Dzsómonok: vadászó-gyűjtögetők meglepetéssel
A Dzsómonok egy olyan nép, amely hamarabb kezdett kerámiát készíteni, mint ahogy az egyiptomiak elkezdték építeni a piramisokat. Zsinegmintás díszítéseket (ornamentikát) alkalmaztak, lakkozták termékeiket, tököt termesztettek, kutyákat háziasítottak, és a régészeti leletek tanúsága szerint meglehetősen békés életmódot folytattak.
Ilyen házikókat építettek:
Főként vadászattal és gyűjtögetéssel szerezték be az élelmüket, de már egy fejlettebb szakaszba léptek. Termesztettek növényeket, de csak korlátozott mértékben – fejlett mezőgazdaságuk nem volt. Háziasították a vaddisznót és a kutyát. Rajongtak a tenger gyümölcseiért (ami Japán esetében nem meglepő) – a halat füstöléssel tartósították.
16 000 év alatt egyetlen háborút sem vívtak. Mit szólsz ehhez? Az európai történelem számára ez elképzelhetetlen luxus.
Ilyen csodálatos kerámiát készítettek a fejlődésük késői szakaszában – körülbelül 5 ezer évvel ezelőtt:
Sőt, a Dzsómonok átszelték a Csendes-óceánt. Tudósok Kalifornia partjainál japán típusú horgonyokat, Dél-Amerikában pedig japán kerámiára emlékeztető díszítésű cserépdarabokat találtak. Később a genetika megerősítette a gyanút: Észak-Amerika őslakosainak DNS-ében megtalálták a Dzsómon népesség genomját.
Még saját aszfaltjuk is volt. A teljes recept sajnos nem maradt fenn. Csak annyi ismert, hogy az aszfalt természetes bitumen volt – egy olyan anyag, amely szerves anyagok maradványaiból képződik.
Az ilyen ügyes tengerjárók akár építményeket is emelhettek. És ha a Jonaguni-piramis valóban a Dzsómonok keze munkája, az azt jelenti, hogy a japán vadászó-gyűjtögetők már azelőtt megalitikus komplexumokat építettek, mielőtt a világ legtöbb népe rájött volna egyáltalán arra, hogy kell kenyeret sütni.
Összességében tehát Japán első lakói, ősi nép lévén, meglehetősen fejlett technológiával rendelkeztek.
Különös, hogy DNS-ük alapján nem a mai japánokhoz állnak a legközelebb. Genetikailag sok közös vonásuk van Tajvan őslakosaival. Ők nem kínaiak, hanem ausztronéz népek. Vagyis közelebb állnak a Fülöp-szigetek és Indonézia lakosaihoz. Ezzel szemben a mai japánok genomjának átlagosan 12%-a származik a Dzsómonoktól.
Miért került víz alá a Jonaguni-piramis
A jég elolvadt, a vízszint megemelkedett. Körülbelül 10 000 évvel ezelőtt ért véget az utolsó jégkorszak. Számos part menti régió – köztük elsőként Jonaguni is – víz alá került.
Akkor most város vagy természet?
Manapság 3D-modellek, lézerek és víz alatti drónok vannak a régészek segítségére.
Digitalizálják az egész komplexumot, térképeket készítenek, és próbálják megérteni: mi az, ami a természet műve, és mi az, ami emberi kéz alkotása. De ahogy az lenni szokott, minél több az információ, annál több a kérdés. Egyelőre senki sem tudja 100%-os biztonsággal megmondani, hogy pontosan mivel állunk szemben: természeti csodával vagy egy ősi géniusz nép nyomaival.
Csak képzeld el: valahol a kőszerszámok és barlangrajzok korában, Japán szigetein élt egy civilizáció, amely nem egyszerűen csak építkezett, hanem kőből tette ezt, teraszokkal, lépcsőkkel és kifinomult építészeti ízléssel. Mindezt jóval az írás megjelenése előtt. Ez a tény önmagában is felboríthatja az emberiség történelméről alkotott minden elképzelésünket!
És ha a Jonaguni-piramist valóban emberkéz alkotta, az azt jelenti, hogy valahol a gyűjtögetés korszaka és az első rizsföldek megjelenése között az emberiség képes volt valami nagyszabásút építeni – majd erről megfeledkezni néhány ezer évre.
