Te elgondolkodtál már valaha azon, mi történne, ha egy kígyó úgy döntene, hogy beleharap saját magába? A tudósok igen! És számos kutatást végeztek a témában. Szóval, mi is történik egy ilyen kétbalkezes hüllővel?
Nagy valószínűséggel… semmi! A legtöbb, ami történhet, hogy a kígyónak egyszerűen kellemetlen lesz maga a harapás, de a hüllő mérge – legyen bármilyen erős is – a legtöbb esetben egyáltalán nincs hatással saját magára. Ez a tény pedig kész aranybánya az orvostudomány számára.
A kígyók körülbelül 200 millió évvel korábban találták fel az ellenszert, mint mi! Ráadásul a mi ellenszereink a kígyókéihoz képest csak híg löttyök: viszonylag alacsony a hatékonyságuk, bonyolult a használatuk, és a távoli régiókban nehezen hozzáférhetőek. A hüllőknél viszont a védelmi mechanizmus hibátlanul működik! Minden állatnak megvannak a maga titkai, amiket most leleplezünk.
Azok az állatok, amelyek mérge az idegvégződésekre hat – például a kobrák vagy a viperák –, radikálisan oldják meg a problémát. Áthangolják a saját idegeiket, hogy a toxin semmilyen módon ne tudjon hatni rájuk. Ez egy nagyon kockázatos vállalkozás: egyetlen hiba is halálhoz vezethet. Az neuronokkal nem szabad viccelni.
Az idegsejtek elektromos és kémiai jelek segítségével továbbítanak impulzusokat egymásnak. A legtöbb élő szervezetben az idegvégződések negatív (-) töltésűek. Most emlékezzünk vissza az iskolai fizikaórára: a mínuszhoz mindig vonzódik a plusz. Hogy könnyen és gyorsan kikapcsolják az áldozat idegrendszerét, a kígyóméregben lévő neurotoxinok pozitív (+) töltéssel rendelkeznek.
Azonban a mérges kígyók neuronjai szintén pozitív töltésűek. Még ha egy ilyen kígyó meg is marná magát, a mérge nem tudna hatni, hiszen a toxinok (+) taszítják a hüllő idegeit (+). Néhány kígyófaj viszont nem kockáztatja az áthangolást, inkább egy cukrokból álló védőréteggel vonják be a neuronjaikat. Ez is ugyanúgy működik!
Más állatok, amelyek mérge a vérre vagy közvetlenül a harapás helyén lévő sejtekre hat, egyszerűen egy bizonyos mennyiségű ellenszert tárolnak a szervezetükben. Pontosan nem tudni, hogy a kígyók a méreggel szembeni immunitással születnek-e, vagy a felnőtté válás során alakítják ki azt.
A tudósok szerint a kígyó egész élete során mikroadagnyi toxin szivárog be a szervezetébe a méregmirigyekből. Így alakul ki az immunitás úgynevezett gátló anyagok (inhibitorok) formájában. Az inhibitorok vagy teljesen leállítják a méreg reakcióját a kígyó saját szöveteivel, vagy annyira lelassítják azt, hogy semmi sem történik.
Mindkét védelmi mechanizmus – amely a saját méreg ellen véd – ugyanúgy működik a saját fajtársaik harapása ellen is. Néha a védelem más fajok toxinjai ellen is hatásos, ha a méreg összetevői hasonlóak. Ez különösen azoknak a hüllőknek segít, amelyekre saját fajtársaik vadásznak.
De még ebben az ősidők óta csiszolt folyamatban is előfordulhatnak néha hibák. Feljegyeztek egy esetet, amikor valami félresiklott, és egy barna fakígyó elpusztult a saját harapásától. A tudósoknak még ki kell deríteniük, hogy minden fakígyó ennyire sebezhető-e a saját mérgével szemben, vagy csak ez a konkrét példány volt az.
A második esetet, amikor állatok pusztultak el méregtől, egy kísérlet során rögzítették: a zoológusok két csörgőkígyót uszítottak egymásra, ami után mindkettő kimúlt. Az okokat itt is ki kell még deríteni. Talán volt ugyan ellenszerük a saját toxinjaikra, de az nem hatott a fajtársuk mérgére. Sok még a nyitott kérdés.
