De ha közelebb lépsz, a szervezeted egy órán belül elkezd leépülni. Ez nem költői túlzás és nem is városi legenda. Ez a valóság, amit évtizedekig rejtegettek a „Szigorúan titkos” minősítés mögött.
A Karacsáj-tavat hivatalosan is a bolygó egyik legveszélyesebb helyeként tartják számon. De hogyan vált halálos csapdává, és miért kelt félelmet még ma is, hiába temették be betonnal?
Hol kezdődik a rémálom?
A Karacsáj-tó a Cseljabinszki területen fekszik, Ozjorszk zárt városa mellett. A szovjet térképeken nem jelölték, turistákat pedig nem engedtek a közelébe. Az idegenek számára ez csupán egy „tiltott erdő” volt.
Minden megváltozott 1951 után, amikor a „Majak” nukleáris üzemből ide kezdték önteni a hulladékot. Urán, plutónium, az üzemanyag-újrafeldolgozásból származó folyékony hulladék – minden a tóba került, szűrés és védelem nélkül. A víz pillanatok alatt egy nyílt radioaktív szemétteleppé változott.
A halál szele
1968 tavaszán aszály sújtotta a vidéket. A tó kiszáradt, a radioaktív meder pedig a felszínre került. A szél felkapta a szennyezett iszapot, és a porfelhőt több száz kilométerre sodorta.
Falvak százai. Félmillió ember. Az ott élők nem is sejtették, hogy szó szerint a halált lélegzik be. A sugárzás belepte a házakat, az iskolákat és a földeket. A hatóságok hallgattak.
„Egy óra a Karacsáj partján felér egy halálos dózissal” – ez nem rémtörténet, hanem mérési adat.
Számok, amiktől kiráz a hideg
1990-ben a mérőműszerek a parton óránkénti 600 röntgent mutattak. Összehasonlításképpen:
- 50 röntgen – sugárbetegséget okoz;
- 400–500 – halálos dózis;
- 600/óra – biztos halál már rövid tartózkodás után is.
És mindez egy olyan helyen, ahol régen gyerekek játszottak és horgászok ültek a parton.
Hogyan próbálták elrejteni a szörnyeteget?
A szovjet vezetés tisztában volt vele: a tó egy időzített bombává vált. Először földsáncokat emeltek köré, majd a medret kőlapokkal és földdel töltötték fel. 2016-ra a Karacsáj-tavat végleg „lezárták”.
Ma már csak egy fűvel benőtt területnek tűnik. A mélyben azonban több ezer tonna radioaktív méreg lapul. És ott a rémisztő kérdés: mi történik, ha a talaj megsüllyed, vagy a védőréteg megreped?
Eltemetett halál: a beton nem garancia a biztonságra
A Karacsáj nem a „múlt hibája”, hanem élő mementója annak, hogyan válhat a nemtörődömség és a titkolózás katasztrófává emberek százezrei számára.
A tó hallgat. El van rejtve. De a mélyén ma is ott lüktet a méreg, amely nem tűnt el sehová.
Te megkockáztatnád, hogy a saját szemeddel lásd ezt a helyet – tudva, hogy a tó közelében már egyetlen óra is az életedbe kerülhet? Írd meg a véleményedet kommentben.
