Miután nagy dózisú sugárzást kaptak, elkezdtek megváltozni. Egyeseknél megszűnt a rák, másoknál felgyorsult evolúció figyelhető meg.
Nézzük meg, mi történik a csernobili faunával, és milyen előnyökkel járhatnak ezek a megfigyelések az ember számára.
A hely, ahol az evolúció a gázpedálra lépett
Ha Csernobilról van szó, rögtön a beton szarkofág, a megdőlt házak és a kísérteties fák jelennek meg a szemünk előtt. De itt a meglepő dolog: a radioaktív posztapokalipszis közepette az élet nem pusztán túlélte a dolgot, hanem hirtelen kilőtt előre, mint egy lóerőkkel teletömött menő verda a lámpánál.
Az Oviedói Egyetem spanyol biológusainak egy csoportja csernobili békákat vizsgált. Nagyon meglepődtek, amikor felfedezték, milyen gyorsan halmozódnak fel náluk a változások a hétköznapi békákhoz képest. A számok szerinti becslések nagyjából így alakultak:
- A békák evolúciója kétszeresére gyorsult;
- A kutyák evolúciója 80%-kal gyorsult fel;
- A mezei pockoké pedig 55%-kal.
A tudósok olyan trükköket figyeltek meg náluk, hogy a darwinisták világszerte dörzsölik a tenyerüket örömükben. Az alábbiakban mesélni fogok a csernobili fauna általam legérdekesebbnek tartott képviselőiről.
Nindzsabékák
A csernobili keleti levelibékák (Hyla orientalis) feketére váltottak. Hogy miért? Pofonegyszerű: a melanin nemcsak a barnulásról és a csinos bőrszínről szól, hanem a sugárzás elleni védelemről is. A sötét bőrű békák sejtjei kevesebb károsodást szenvednek az ionizáló sugárzástól.
Mindössze 10 generáció alatt a sötét egyedek kerültek többségbe. Kemény, de igazságos szelekció: a világosakat elvitte a sugárzás, a sötétek túlélték és elszaporodtak.
Az új mutációk és gének túl gyorsan rögzültek. Igen, a fekete színű állatok gyakoriak a magashegységekben, hogy védekezzenek a napsugárzás ellen. De ehhez legalább évszázadok, de általában inkább évezredek evolúciójára van szükség. Még azoknál az állatoknál is, ahol olyan gyorsan váltják egymást a generációk, mint a békáknál. Itt viszont a gyökeres változások néhány évtized alatt mentek végbe.
A szín tekintetében az evolúció még gyorsabb tempóra kapcsolt. Ahogy a cikk elején írtam, a békák evolúciója átlagosan a kétszeresére gyorsult. De itt, a természetes kiválasztódásnak köszönhetően (a nem fekete békák gyorsabban pusztultak el), a színmutáció 500%-kal gyorsabbnak bizonyult a normál természeti körülményekhez képest.
Farkasok, amelyek nem kapnak rákot
Úgy tartják, hogy a sugárzás drasztikusan növeli a daganatos megbetegedések valószínűségét. A sugárzás hatására a sejtek mutálódnak, és ez a rák fő oka. De a csernobili farkasok úgy tűnik, fittyet hánynak erre a törvényszerűségre.
Ezek a fickók folyamatos sugárzásban élnek, amely a hatszorosa (!) az emberre nézve biztonságos szintnek. És tudod mit? Nem pusztulnak el a ráktól. Egyáltalán nem.
A szervezetükben van valamiféle biokémiai pajzs. A tudósok olyan géneket fedeztek fel ezeknél a ragadozóknál, amelyek a DNS helyreállításához és a daganatok elnyomásához kapcsolódnak.
Kutyák a zónából: keverékek, akiknek a DNS-e olyan, mint a különleges erők katonáinak
A korlátozott génállomány ellenére a 40 évig tartó elszigeteltség olyan ritka genetikai változatok felhalmozódásához vezetett, amelyek más kutyáknál nem fordulnak elő.
A csernobili zóna kutyái úgy néznek ki, mint a hétköznapi keverékek, de belül igazi genetikai forradalom zajlik bennük.
A kutatók 391 egyedi genomszakaszt találtak náluk. Ezen zónák némelyike az immunitásért és a DNS-helyreállításért felelős.
A sugárzás egyébként sajátos módon járult hozzá a megerősödésükhöz.
Ezek a kutyák nem magának a sugárzásnak köszönhetően lettek erősebbek, hanem azért, mert a gyengék kihaltak, az erősek pedig megmaradtak — üdv a természetes kiválasztódás világában.
Körülbelül ezen a módon élik túl a baktériumok is a szervezetünkben, amikor antibiotikummal támadunk rájuk. Csak a legerősebbek és legellenállóbbak maradnak életben, a többi elpusztul (ezért olyan fontos végigcsinálni az antibiotikum-kúrát, ahogy az orvos felírta – így minden baktérium elpusztul. Nálunk viszont sokan hajlamosak abbahagyni az antibiotikum szedését, amint a tünetek enyhülnek).
És még egy érdekesség a tarsolyba: a közvetlenül az erőműnél élő kutyák és Csernobil város kutyái már genetikailag különböző populációkat alkotnak, bár a távolság köztük mindössze 16 km. Radioaktív törésvonal van közöttük, mint valami sci-fi filmben.
Antioxidánsokkal teletömött madárkák
A tollasok sem maradtak ki a sorból. A lezárt zónában élő fecskék és más madarak elképesztő védekezőképességet mutattak a sugárzással szemben. Megnövekedett antioxidáns-szintet találtak náluk – ezek azok az anyagok, amelyek semlegesítik a szabad gyökök okozta károkat.
Mintha a természet menet közben írta volna át nekik a szervezetük használati utasítását. A legjobb „belső patikával” rendelkező madarak túlélték, és továbbörökítették a génjeiket.
Növények: görbe mutánsok
A radioaktív evolúció a flórát sem kímélte. A zónában lévő fenyők törzse elgörbült, a sárgarépa fejlődése visszamaradt, egyes fajoknak pedig szaporodási gondjaik vannak.
De nem mindenkinél ilyen rossz a helyzet. Szerencséje volt például ennek a növénynek – a lúdfűnek (tudományos nevén Arabidopsis).
A lezárt zónában gyűjtött növény utódainál a mutagénekkel szembeni ellenállás a többszörösére nőtt. Mintha megtanulták volna jobban javítani a DNS-üket, mint a „tiszta” területeken élő társaik.
Vagy itt egy példa az epigenetikával – amikor nem a gének változnak meg, hanem a „kapcsolóik”. A zónából származó növényeknél a DNS-metiláció szintje alacsonyabbnak bizonyult, ami valószínűleg segített nekik abban, hogy gyorsabban alkalmazkodjanak a stresszhez.
A sugárzás mint az evolúció gyorsítója
Persze, a sugárzás pusztító hatású. Ezért a lezárt zónában a legtöbb élőlény elpusztult vagy annyira károsodott, hogy szó sem lehetett semmiféle „evolúcióról”.
A katasztrófa után a háziállatok szörnyű mutációkkal születtek: két fejjel, lábak nélkül, görbe fogakkal. A természet kíméletlenül tisztította a génállományt.
Az olyan adaptációk, amilyeneket a farkasoknál vagy a kutyáknál látunk, inkább kivételnek számítanak, mint szabálynak. Ez a klasszikus „túlélési torzítás”. A tudósok egyszerűen azért őket tanulmányozzák, mert ők élték túl. Ők azok, akik megjárták a poklot, és nem hullottak molekuláikra.
Mire jó ez az embereknek?
A tudósok rámutatnak, hogy a sugárzás nemcsak elpusztíthatja az élőlényeket, hanem hasznos evolúciós változásokat is ösztönözhet.
Ezek a mutánsok segítenek megérteni, hogyan harcoljunk a rák ellen, hogyan regenerálódjunk sugárzás után, sőt, hogyan hozzunk létre extrém körülményeknek ellenálló növényeket – legyen szó a Marsról vagy egy nukleáris katasztrófa utáni területről.
A csernobili állatok és növények kutatása nem pusztán öncélú tudomány. Ez egy lehetőség. Lehetőség arra, hogy jobban megértsük, hogyan működik a szervezetünk, és milyen trükköket leshetünk el a természettől. Csernobil egy hatalmas laboratórium, fehér köpenyek nélkül. Itt a fő kísérletező maga az élet.
Közel 40 év telt el, de Csernobil még mindig tud meglepetést okozni. Ott, ahol az ember visszavonult, a természet megmutatta, mire képes. Ez néha ijesztő. Néha pedig lenyűgöző.
