Ez azonban egy hibás megközelítés, mivel valójában egy lenyűgöző törpebolygóról van szó.
Ceres – az elfeledett törpebolygó
Ezt az égitestet már több mint két évszázada ismerjük, 1801-ben fedezte fel Giuseppe Piazzi csillagász. Egy ideig még teljes értékű bolygóként tartották számon. Idővel azonban egyre több égitestet fedeztek fel hasonló pályán, így végül az egész csoportot aszteroidáknak nevezték el.
Ma már úgy tartják, hogy a Mars és a Jupiter között található az aszteroidaöv. Azt azonban kevesen tudják, hogy lassan már két évtizede megkülönböztetnek ebben az övezetben egy égitestet, amely valójában nem is aszteroida, hanem egy olyan törpebolygó, akárcsak a Plútó. Ez a törpebolygó pedig a Ceres.
Eredetileg úgy feltételezték, hogy a Ceres mindössze egy kerek, kőzetből álló égitest, hasonlóan a többi aszteroidához. A legújabb kutatások azonban rávilágítottak, hogy ez egy teljesen jeges égitest.
A Nature Astronomy folyóiratban megjelent legújabb tanulmányukban a Purdue Egyetem és a NASA Sugárhajtású Laboratóriumának (JPL) kutatói rámutatnak: ezt a szürke, gömb alakú égitestet egykor egy sáros–zavaros óceán borította, amely mára egy vastag jégkéreggé fagyott össze.
Erre a következtetésre a Ceres felszínét borító kráterek deformációjának számítógépes modellezése révén jutottak. A kutatók a tanulmányukban azt állítják, hogy jelenleg is meglehetősen sok vízjég található a Ceres felszínén. A víz mennyisége pedig a mélység felé haladva fokozatosan csökken.
Korábban a tudósok elvetették a felszíni vízjég jelenlétének lehetőségét, főként amiatt, hogy a kráterek az évmilliárdok során milyen kevéssé deformálódtak. A szakemberek által elvégzett számítógépes modellezés azonban megmutatta: elegendő egy kevés kőzetanyagot keverni a vízjéghez, és a kráterek máris sokkal masszívabbak és ellenállóbbak lesznek a deformációval szemben, mint a pusztán jégből álló kráterek.
Ez alapvető változást jelent, hiszen alig néhány éve még úgy feltételezték, hogy a jég a Ceres térfogatának mindössze körülbelül 30%-át teszi ki. Az új tanulmány szerzői szerint viszont ez az arány akár a 90%-ot is elérheti.
Így kiderült, hogy a Naprendszer fejlődésének korai szakaszában a Ceres egy vízi világ (óceánbolygó) lehetett. Az Európával (a Jupiter holdjával) ellentétben azonban a Ceres óceánjában sokkal több volt a kőzet. Ennek eredményeként a két égitest némileg eltérő forgatókönyv szerint fejlődött tovább.
Miután a tudósok kielemezték a Ceres körül egykor keringő Dawn űrszonda adatait – amely nem talált a felszínén olyan sekély krátereket, mint amilyeneket a csillagászok az Európán figyeltek meg –, arra a következtetésre jutottak, hogy a Ceres kérge nem tartalmaz nagy mennyiségű jeget. A számítógépes modellezés azonban rávilágított, hogy a helyzet ennél bonyolultabb.
Bőven elegendő, ha a jégben több kőzetanyag (szennyeződés) található, és a fagyott kéregben kialakuló kráterek máris sokkal masszívabbak lesznek, mint a tisztán jégkráterek. Úgy tűnik tehát, hogy a Földhöz viszonylag közel is létezik egy fagyott vízi világ. A Ceres részletes vizsgálata így értékes kiindulópontot nyújthat számunkra a Naptól eltérő csillagok körül keringő vízi világok tanulmányozásához is.
Sőt, ha összehasonlítod a Cerest az olyan égitestekkel, mint az Európa vagy az Enceladus, jól láthatod, hogy az óceán összetételének egészen apró változásai is mennyire befolyásolhatják a hosszú távú fejlődést. Mindezek alapján egyértelmű, hogy a Ceres megérdemelne még egy űrszondát, amely teljesen új szemszögből vizsgálhatná meg.
A Dawn űrszonda, amely 2015 és 2018 között keringett a Ceres körül, kiváló kiindulópontot jelentett ennek a világnak a feltérképezéséhez. Most, hogy már új és konkrét információk birtokában vagyunk, a következő szondát úgy lehetne kialakítani, hogy célzottan a Világegyetem vízi világait érintő újabb kérdésekre keresse a válaszokat.
Érdemes hangsúlyozni, hogy a Ceres felszínén található néhány fényes folt, amelyek nagy valószínűséggel az egykori óceánból felszínre törő vízfolyások nyomai. Nem is kell mást tenni, mint leszállni ezekre a pontokra és mintákat gyűjteni, hogy aztán visszahozzuk a Földre az űrszondáink számára elérhető távolságban lévő legelső vízi világ darabkáit.
