Egy férfi a Truk-szigeteken találta magát hét nő társaságában. A külvilággal való kapcsolat nélkül és anélkül, hogy elhagyhatták volna ezeket a szigeteket, majdnem nyolc évig éltek együtt, és ez idő alatt 27 gyermekük született.
De vajon hogyan alakult ennek a közösségnek a sorsa? Hogyan kerültek erre a szigetre? Hogyan maradtak életben? Hogyan osztották el a feladatokat? És mi lett velük végül?
Ebben a cikkben most ezekre a kérdésekre válaszolunk.
Rövid kirándulás a történelembe
A Pearl Harbor elleni támadást követően az Egyesült Államok hadat üzent Japánnak, ezzel belépve a második világháborúba.
És az amerikai csapás Truk ellen valóban pusztító volt:
1944. február 17-én és 18-án, a csendes-óceáni háború kellős közepén, az amerikai haderő váratlanul hatalmas légitámadást hajtott végre a Truk-szigetek ellen.
Ezek a szigetek stratégiai fontossággal rendelkeztek a japán Császári Haditengerészet számára – itt helyezkedett el Japán egyik legnagyobb haditengerészeti támaszpontja, mely fontosságában az amerikai Pearl Harborral vetekedett. Innen irányították a japánok a flottájuk hadműveleteit Mikronéziában.
A Truk elleni támadás idején több mint 40 ezer japán katona, 500 ápolónő, mintegy 400 koreai munkás és számos, különböző országból származó nő tartózkodott a szigeten, akiket a katonák szórakoztatására használtak.
A támadás során Japán elveszített 3 cirkálót, 4 rombolót, 2 tengeralattjárót, 3 kisebb hadihajót, 32 kereskedelmi hajót, továbbá 270 repülőgépet, melyek a bombázás következtében megsemmisültek.
Ezek a veszteségek komoly csapást jelentettek a japán flotta számára.
A japán utánpótlási vonalak elvágásával az Egyesült Államok arra kényszerítette a japánokat, hogy megkezdjék a tömeges evakuálást a szigetről. A visszavonulás kaotikus helyzetében azonban a japán parancsnokság egyszerűen hátrahagyta vagy ottfelejtette a szigeten Kim Jong Gilt, egy koreai munkást, és hét japán nőt, akik így magukra maradtak a túlélésért vívott harcban.
Kezdetben a koreai férfi, aki a bombázások elől egy pincében bújt el, azt gondolta, hogy egyedül maradt.
Miután egy nappal a bombázás után elhagyta a pincét, a koreai férfi hatalmas káoszt látott maga körül. Szinte az összes megmaradt tábori sátorban hasonló kép tárult elé: szétszórt ruhák, felborult asztalok és székek, elhagyott tárgyak, a sietős menekülés nyomai.
Félelem és zavarodottság fogta el Kim Jong Gilt, amikor kirohant a gyár területére. Ahol korábban pezsgő élet volt, most csupán üresség tátongott. A kikötőben egyetlen hajó sem maradt, a csendet pedig csak egy működő rádióadó zúgása és az elhaló kiáltások zaja törte meg.
Lassan kezdett tudatosulni benne a valóság: a japánok evakuáltak, őt pedig egyedül hagyták a szigeten.
De ekkor hirtelen női hangok hasították meg a csendet.
„Valaki még itt van! Nem vagyok egyedül!” – futott át a fején. A reménytől elragadtatva Kim Jong Gil a hang irányába szaladt. Amikor odaért, hét japán nőt látott – őket sem sikerült evakuálni, vagy hátrahagyták, vagy nem tudták elszállítani őket.
Teljes csendben néztek egymásra.
Aztán a nők sírva fakadtak. Nem beszéltek közös nyelven, de a testbeszéd pótolta a szavakat – ölelkeztek, hátba veregették egymást, próbálva valahogy enyhíteni a fájdalmukat.
Amikor a könnyeik elapadtak, Kim Jong Gil összeszedte magát. Elindult, hogy más túlélőket keressen, de miután senkit sem talált, rájött: tényleg egyedül maradtak. Ez azt jelentette, hogy most nemcsak magáról kell gondoskodnia, hanem azokról is, akik vele együtt rekedtek ott.
Küzdelem a túlélésért a szigeten
A Truk-szigetek, melyek a Karolina-szigetcsoport keleti részén helyezkednek el, meleg, trópusi éghajlatukról ismertek. Az átlagos éves hőmérséklet itt 26°C körül mozog, a természet pedig bőségesen kínál gyümölcsöket és tengeri herkentyűket a szigetek lakóinak.
A halászat és a garnélafogás ezekben a vizekben nem jelent nehézséget, ami még egy feltételezett hajótörés után is viszonylag könnyűvé teszi a túlélést.
Azonban Kim Jong Gil és a hét japán nő helyzete még kedvezőbb volt: nem sokkal korábban még japán katonai bázisok, gyárak és élelmiszerraktárak működtek a szigeten. A szigeteltségben töltött első hónapjaikban ezek a készletek lehetővé tették számukra, hogy különösebb gond nélkül étkezzenek és várják a mentőket.
De az élelem lassan elfogyott, a megmentés reménye pedig halványodni kezdett. Rájöttek: senki sem fog visszajönni értük.
A fejükben elkezdett motoszkálni a gondolat, hogy talán ez a sziget lett az új otthonuk – örökre.
Az új helyzetben Kim Jong Gil, mint az egyetlen férfi, a legnehezebb feladatokat vállalta magára. Naponta halászott, gyümölcsöt gyűjtött, friss vizet szerzett és gondoskodott a nők élelmezéséről.
A japán nők pedig a háztartási teendőket látták el – főztek, mostak, ruhát javítottak és rendet tartottak a tábori sátrakban, ahol éjszakáztak.
A szerencse rájuk mosolygott, amikor Kim Jong Gil véletlenül rábukkant egy elhagyott japán raktárra, tele rizzsel. Ez lehetőséget adott a csoportnak egy kis megnyugvásra. Azonban a jó nem jár egyedül, és hamarosan egy kellemetlen meglepetés is várt rájuk.
Augusztustól novemberig tart a tájfunok időszaka a Truk-szigeten. Az egyik ilyen hatalmas vihar lesújtott a szigetre, gyökerestül tépte ki a fákat, és a korábbi katonai épületeket romhalmazzá változtatta. A sátrak, melyeket a csoport lakhelyként használt, elpusztultak, az új kunyhók építésének teljes felelőssége pedig Kim Jong Gilre hárult (a part közelében, hogy a csoport jelezhessen az elhaladó hajóknak).
Idővel ő vált a csoport nélkülözhetetlen támaszává. Fizikai ereje, kitartása és alkalmazkodóképessége nem csupán védelmezővé, hanem a csoport tényleges vezetőjévé is tették. A civilizációtól távol, a szigeteltségben ő lett az a személy, akinek a hét nő élete a kezében volt.
A biológia nem várt: hogyan lett Kim Jong Gil hét nő férje
Idővel a japán nők nem csupán védelmezőt, hanem egy csodálatra méltó férfit is kezdtek látni Kim Jong Gilben. Biztonságban érezték magukat mellette, meggyőződve arról, hogy bármilyen nehézségből kivezeti őket. A nők fokozatosan egyre nagyobb romantikus érdeklődést kezdtek mutatni iránta.
A kommunikáció megkönnyítése érdekében a japán nők elkezdték tanítani a koreait a saját nyelvükre. Bár néhány kifejezést már ismert, mivel egy japán gyárban dolgozott, a teljes körű kommunikációhoz mégsem volt elegendő a nyelvtudása. Először egyes szavakat tanult meg, de idővel annyira elsajátította a japán nyelvet, hogy képes volt hétköznapi beszélgetéseket folytatni.
Ahogy az ilyen helyzetekben gyakran megesik, a szigeteltségben élő emberek között erős kapcsolatok szövődtek. Hamarosan Kim Jong Gil gyakorlatilag hét nő férje lett. A konfliktusok és a féltékenység elkerülése érdekében megbeszélte velük a közös élet szabályait, és mindannyian beleegyeztek, hogy felváltva tölti az időt mindegyik feleségével a saját kunyhójában.
Nyolc év telt el így. Ez idő alatt 27 gyermek jött világra a szigeten.
A nők megosztották egymás között a feladatokat: egyikük halászattal és földműveléssel foglalkozott, másikuk főzött és mosott, míg egy harmadik a gyermekekről gondoskodott. A szigeteltségben töltött élet egy újfajta életformává vált számukra, amelyben megtalálták a boldogságukat.
Vajon miért nem tért vissza senki ezekre a szigetekre a háború befejezése után?
Japán 1945-ös kapitulációját követően a Truk-szigetek az Egyesült Államok irányítása alá kerültek, a Csendes-óceáni szigetek megbízotti területének részeként, és semmilyen különösebb célra nem használták őket.
Az amerikaiak nem szenteltek nagy figyelmet ezeknek a szigeteknek egészen 1953-ig. Emellett ezek a szigetek a Csendes-óceán távoli részén feküdtek, messze a főbb tengeri kereskedelmi útvonalaktól. A háború után nem képviseltek sem katonai, sem gazdasági jelentőséget, ezért ritkán jártak arra hajók.
Emiatt a parton élő túlélők csoportja hosszú ideig teljes magányban maradt a Truk-szigetek egyik szigetén. A szomszédos szigeteken azonban több őslakos törzs is élt, akik nem tartották a kapcsolatot a csoporttal.
Megmentés: visszatérés a civilizációba
1953 elején a halászó Kim Jong Gilt észrevették egy elhaladó amerikai hadihajóról. Kim egy fehér ronggyal jelezett feléjük.
Amikor a tengerészek partra szálltak és megtudták, hogy egy olyan férfival állnak szemben, aki nyolc évig élt egy lakatlan szigeten hét nő és számtalan gyermek társaságában, a történet azonnal szenzációvá vált először Japánban és Koreában, majd egész Ázsiában.
Kim Jong Gilt Dél-Koreába telepítették vissza (mivel Szöul volt a szülővárosa), a „feleségeit” és gyermekeit pedig Japánba küldték. Kis idő elteltével azonban elkezdett vágyakozni a családja után, és a japán nagykövetségen keresztül megpróbálta felkutatni a szeretteit. Kiderült, hogy öt korábbi felesége időközben újra férjhez ment, néhány gyermeket pedig árvaházba adtak.
Csupán két nő, aki továbbra is nevelte a gyermekeit, döntött úgy, hogy újra egyesül Kim Jong Gillel és Dél-Koreába költözik hozzá.
1979-ben Kim Jong Gil betegség következtében elhunyt. Hamvait három olyan helyen szórták szét, amelyek kulcsfontosságúak voltak az életében: Japánban, Dél-Koreában és a Truk-szigeteken, ahol nyolc felejthetetlen évet töltött.
Ez a történet a mai napig igen népszerű a japán, kínai és koreai közösségi médiában és hírportálokon.
