Pár perc múlva ismét hallottam a „psszt” hangot. Furcsa volt. Körbenéztem, és észrevettem, hogy a szekrényen egy automata légfrissítő van, ami időnként kienged magából egy adag „illatot”. Bevallom, az első gondolatom az volt, hogy kikapcsolom ezt a szerkezetet – a szag nagyon mesterséges volt, ráadásul egy kórházba egyáltalán nem illett az ott használt illat.
Eszembe jutott, hogy pár éve a fiammal egy szanatóriumban töltöttünk egy rövid időt. Tudod, mi maradt meg bennem a legjobban? A finom gyógynövény illat, ami mindig fogadott minket a szobában. Ehhez képest a légfrissítő inkább nevezhető büdösnek. Persze azonnal érdekelni kezdett, hogy mi a titka. Kiderült, hogy sokkal egyszerűbb, mint gondoltam.
Aztán észrevettem egy érdekes részletet – a bejáratnál lévő komódon egy váza állt, félig megtöltve durva tengeri sóval. És itt jött a lényeg…
A só titka
A szobalány elmagyarázta, hogy ebben a szanatóriumban aromaterápiát alkalmaznak. Ezért a szobák hangulatát is különös figyelemmel alakítják ki. Mielőtt letörölte volna a port, megrázta a sóval teli vázát, hogy a só jól elkeveredjen, majd belecsöppentett néhány csepp gyógynövénykivonatot. A kivonat pontos összetételét nem ismerte, ez olyan volt, mint egy „titkos recept”. De a menta könnyed illata érezhető volt a szobában.
Kiderült, hogy a só nem véletlenül van ott, hanem elnyeli az illatokat, és fokozatosan leadja azokat a levegőbe. Ráadásul a tengeri só önmagában is kiválóan elnyeli a szagokat, így még a gyenge illat is sokkal tovább megmarad. Ez újdonság volt számomra, ezért úgy döntöttem, hogy kipróbálom.
Amikor hazamentem, azonnal ki akartam próbálni ezt a módszert. Persze nem sikerült megfelelő vázát találnom, ezért sima joghurtos poharakat használtam. Az egyiket a polcra tettem, a másikat a cipők mellé az előszobába, a harmadikat pedig a fehérneműs szekrénybe.
Mindegyik poharat megtöltöttem tengeri sóval (használhatsz sima konyhasót is, ha nincs tengeri), cseppentettem bele 7-8 csepp illóolajat, és összekevertem. Először mentát és citromot választottam, de aztán hangulatomtól függően váltogattam az illatokat. Néha levendulát is adok hozzá – remekül ellazít lefekvés előtt.
Néhány naponta megrázogatom a sót, hogy „felébresszem” az illatot. A szobalány tanácsára lefekvés előtt pár csepp illóolajat cseppentek a mosdókagylóba is. Mondhatom, remekül működik – finom, cseppet sem tolakodó illat terjeng az egész fürdőszobában.
Most már a só az ajtóban a mindennapi rituálém részévé vált. Viccesen hangzik, de amikor belépek az ajtón, és kellemes illat fogad, rögtön érzem, hogy otthon vagyok. Valaki furcsának találhatja, de én mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki. Ráadásul egyáltalán nem drága, és egyszerűen megvalósítható. És ami a legfontosabb – semmi vegyszer, csak természetes illóolajok.
