A látványt, ahogy különböző óceánok találkoznak egymással, de nem keverednek a vizeik, örökké lehetne nézni, mert igazán lenyűgöző látvány.
A vizek különböző színűek, az áramlatok pedig ellentétes irányúak, így a hullámok mintha egymásnak feszülnének. A szemlélőben önkéntelenül is az a benyomás támad, hogy a tengerfenéktől egy láthatatlan gát választja el a vizeket.
Így bár a két óceán összeér, mégis megőrzik a saját jellegzetességeiket.
Ezt a festői jelenséget ott figyelheted meg, ahol a Csendes-óceán találkozik az Atlanti-óceánnal. Mintha láthatatlan fal húzódna közöttük.
A jelenség magyarázata meglehetősen egyszerű: a két óceán vizének kémiai és biológiai tulajdonságai közötti különbség okozza. A köztük lévő határvonal – az úgynevezett „ék” – az óceánvíz eltérő összetétele miatt alakul ki.
A két óceán vizének eltérő a sűrűsége, sótartalma, biológiai sokfélesége és hőmérséklete.
A haloklin az a határvonal, amely a sósabb és kevésbé sós víztestek között jön létre. A keveredést a víz felületi feszültsége is gátolja, vagyis az az erő, amely összetartja a molekulákat. Minél nagyobb ez az érték, annál kisebb a két folyadékközeg áthatolóképessége.
Nagyon kevés ilyen hely van az egész világon. Haloklint lehet megfigyelni például a dániai Skagenben, ahol az Északi-tenger sötét vize a Balti-tenger türkizkék hullámaival találkozik. Érdemes megcsodálni a látványos vízválasztót Gibraltárnál, valamint ott, ahol a Fehér-tenger a Barents-tengerrel találkozik.
Ezeknek a földrajzi helyeknek a közös vonása, hogy a vizek találkozásánál éles, szabad szemmel is látható határvonal alakul ki.
Ez a csodálatos jelenség nemcsak a tudósok figyelmét kelti fel – rengeteg utazó kíváncsi rá. A kíváncsi emberek messziről utaznak ezekre a helyekre, hogy a saját szemükkel lássák ezeket a különleges „találkozási pontokat” és a haloklint.
A jelenség iránti fokozott érdeklődés ösztönzi a víz alatti világ, annak fizikai-kémiai tulajdonságai és számos, máig megfejtetlen rejtély kutatását.
Tehát az Atlanti-óceán és a Csendes-óceán vize nem keveredik egymással a haloklin miatt. Amikor kialakul egy ilyen „találkozási pont”, az azt jelenti, hogy a két közeg vize ásványi anyagokban és sótartalomban, sűrűségben, víz alatti élővilágban és egyéb fizikai-kémiai tulajdonságokban jelentősen eltér egymástól. Éppen ezért van lehetőségünk bolygónk számos pontján gyönyörű és rendkívül szokatlan természeti képződményeket megfigyelni, amelyek nemcsak a tudósok, hanem a hétköznapi emberek fantáziáját is megmozgatják.
Érdekesség: 1962-ben a híres francia óceánkutató, Jacques Yves Cousteau először látta saját szemével a haloklint. Teljesen lenyűgözte őt ez a természeti jelenség, de még jobban meglepte, hogy a jelenséget már 1400 évvel korábban is leírták a Koránban.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
