Ott ül nálad az ablakpárkányon, a fekete gyöngyszemeivel néz, és közben oldalra billenti a fejét. Ez a tekintet szinte emberinek tűnik. És persze, nehéz elképzelni, hogy ez az aranyos madár egy igazi, szárnyas egészségügyi katasztrófa.
A galambot régóta az emberre veszélyes betegségek sora kíséri. Nem harap, nem karmol, nem támad rád. Elég, ha csak elmegy melletted.
Nyomokat hagy maga után, az ürüléke a padra, az ablakpárkányra esik, és vele együtt a szalmonella, ornitózis, gombák, vírusok, paraziták.
„Szárnyas patkány” – ki nevezte így el a galambot?
Ezt a kifejezést először Thomas Haughton, New York parkjainak biztosa használta nyilvánosan 1966-ban. Azóta ráragadt a galambokra ez a gúnynév: az ember közelében él, mindent megeszik, rongálja az épületeket, betegségeket terjeszt. Hát nem olyan, mint egy patkány?
És amíg a patkányoktól félünk és irtjuk őket, a galambokat továbbra is a tenyerünkből etetjük.
Az epidemiológusok becslései szerint a galambokban és ürülékükben akár 60-féle betegség is megbújhat, a szalmonellózistól a kriptokokkózisig. Különösen veszélyesek az idősekre és a gyerekekre a gyengébb immunrendszerük miatt. Pedig pont az idősek és a gyerekek érintkeznek velük a legtöbbet, miközben ezeket a tollas szörnyetegeket etetgetik.
Íme egy rövid összefoglaló a galambok által terjesztett legveszélyesebb betegségekről:
- Ornitózis: a madarak klamídiája. Levegő útján terjed. Súlyos tüdőgyulladást és halált okozhat.
- Hisztoplazmózis: a kiszáradt ürülékben élő gomba. A tüdőt támadja meg.
- Kriptokokkózis: gombás agyhártyagyulladás. Különösen veszélyes a legyengült immunrendszerű emberek számára.
- Tularémia: halálos fertőzés, amely a nyirokcsomókat és a belső szerveket támadja meg.
És ez még nem minden. A galambok galandférgek, toxoplazmózis, agyvelőgyulladás vírusok és más efféle „ajándékok” hordozói. Akár úgy is megfertőződhetsz, ha véletlenül belélegzed az ürülékükből származó port.
Miért van az, hogy a városokban szinte soha nem látni döglött galambokat?
Ha nem üti el egy autó, vagy nem kapja el egy macska, ritkán találni elpusztult galambot. Legalábbis a hatalmas populációjukhoz képest egyértelműen több döglött galambnak kellene lennie.
A helyzet az, hogy a galambok rejtekhelyen pusztulnak el: bokrokban, tetők alatt, padlásokon. A galambok megérzik a halál közeledtét, és igyekeznek eltűnni. Ha pedig mégsem, a közterület-fenntartók gyorsan eltakarítják őket, vagy felfalják a macskák és a patkányok.
A döglött galamboktól jobb távol maradni, figyelembe véve a fentebb említett betegségcsokrot.
De ne áltasd magad! Amíg élnek, otthagyják nyomaikat az erkélyeken, az aszfalton, az emlékműveken. És velük együtt a fehérjeport is, ami allergiát, asztmát, súlyos esetekben pedig tüdőfibrózist okoz.
Miért jelentenek a galambok biológiai fegyvert?
Az oroszországi Belgorodban nemrég egy doboznyi beteg galambot biológiai terrortámadásnak minősítettek. Paranoiának hangzik? Részben az. De amikor a városodban madarak tízezrei élnek, és mindegyikük egyszerre több fertőzés hordozója lehet, az már nem tréfa.
Az ürülékük tönkreteszi az emlékműveket. A benne található húgysav szétmarja a követ és a fémet. Eltömíti az ereszcsatornákat, üzemzavart okoz az elektromos hálózatokban, megrongálja a homlokzatokat. És ami a legfontosabb: kórokozókkal telített, mikroszkopikus porral szennyezi a levegőt.
Velencében, Barcelonában és New Yorkban már büntetnek a galambok etetéséért. Dél-Koreában pedig hivatalosan is kártevőnek nyilvánították őket.
A galambok nem ismerik a pihenés szót. Egyetlen pár évente hat (!) fészekaljat is világra hozhat.
Világszerte több százmillió galamb él.
Tényleg piszkosabbak a galambok a patkányoknál?
Meglepő, de igen. A potenciálisan veszélyes fertőzések számában a galamb felülmúlja a patkányt: 60 a 40-nel szemben. Ráadásul a patkány igyekszik távol maradni, ezzel is csökkentve a fertőzés kockázatát. Nem keresi veled a kapcsolatot.
A galamb viszont nagylelkűen szórja maga körül a fertőzéseket.
A legnagyobb baj az ürülékük. Nemcsak fertőzéseket terjeszt, de rombolja a követ, a fémet és a betont is. Savassága egy gyenge elemoldatéhoz hasonló. A homlokzatok számára ez lassú halált jelent.
A kár, ami első pillantásra nem látszik
A kanadai hatóságok becslése szerint egyetlen épület galambürüléktől való megtisztítása 350 dollártól akár 11 000 dollárba is kerülhet, a terület nagyságától és a szennyezettség mértékétől függően. Összességében a takarítási költségek évente meghaladják a 10 millió dollárt.
Londonban csak a Trafalgar tér tisztítására évente 100 000 fontot költenek. Ez kb. 50 millió forint.
És itt korántsem csak az esztétikáról van szó. A galambok rövidzárlatot okoznak a vezetékekben, tönkreteszik az ereszcsatornákat, működésképtelenné teszik a riasztóberendezéseket a pályaudvarokon és a metróban.
Igen, akár egy repülőjárat törlését is okozhatják a reptéren, ha a hajtóműbe kerülnek. És ez már nemcsak egy hasonlat, hanem a légiforgalmi szolgálatok rendszeres fejfájása.
Hogyan veszik fel ellenük a harcot?
Hálókat és tüskéket helyeznek az erkélyekre, emlékművekre, légkondicionálókra.
Sólymok – igen, vannak, akik tenyésztik őket. Ezek a ragadozók nemcsak elpusztítják a galambokat, hanem arra is kényszerítik őket, hogy jó messzire elrepüljenek. A galambok pánikszerűen félnek tőlük.
Fogamzásgátlóval ellátott etetők – zseniális és humánus megoldás. Az ezekben lévő eleség fogamzásgátló szert tartalmaz. A galambok odaszállnak, esznek, és… nem szaporodnak többet. Barcelonában ezzel másfél év alatt 52%-kal csökkent a populációjuk.
De miért szeretjük mégis a galambokat?
Az első fecske (vagyis inkább galamb) már az ősi legendákban is feltűnt. Az Ószövetség elbeszéli, hogyan engedett ki Noé az özönvíz után egy galambot a bárkából. Noé általa akarta megtudni, hogy feltűnt-e már a szárazföld. Először a galamb üres csőrrel tért vissza, másodjára olajágat hozott a csőrében.
Aztán jött a szimbólum.
Azért, mert Picasso megfestette a fehér galambot az olajággal. Azért, mert ártatlannak tűnnek, békésen viselkednek, és nem ugatnak, mint a kutyák.
Tudjuk, hogy ez egy tollas biológiai bomba – és mégis morzsákat szórunk nekik.
Túl okos ahhoz, hogy egyszerűen csak madár legyen.
Még mindig azt gondolod, hogy a galamb csak egy buta, poros madár, amelyik az autódra piszkít? Ha! Kapaszkodj meg – most jön a döbbenet!
A galamb az egyik legokosabb szárnyas a városi környezetben. Valójában a városi környezetben az állatok közül csak a legokosabbak maradnak életben: a patkányok, a galambok, a varjak, a mosómedvék. A butább állatok itt elvesznének vagy megijednének.
A galamb képes különbséget tenni arcok között, megjegyezni sorozatokat, és elvont fogalmakkal bánni. Kísérletek során a galambok a mesterséges intelligencia kezdetleges modelljeihez hasonló eredményeket értek el: képeket osztályoztak, mintázatokat ismertek fel, és akár 1200 különböző képkombinációt is megjegyeztek.
Ha egyszer dobtál neki egy morzsát, emlékezni fog rád. És ez ritkaság a madarak körében.
Ha megijesztettél egy galambot, azt is megjegyzi. És nem a kabátodról vagy a táskádról, hanem az arcodról ismer fel. Ez a legmeglepőbb. A madarak többsége ugyanis nem képes arcokat megkülönböztetni. Ebben csak a varjak jobbak a galamboknál.
Tudósok kísérletet végeztek: az egyik ember etette a galambokat, a másik pedig ijesztgette őket. Aztán ruhát cseréltek. A galambok azonnal a „jó” emberhez repültek, a „gonosztól” pedig távol tartották magukat. Egy hét múlva megismételték a kísérletet, az eredmény ugyanaz volt: a galambok emlékeztek az arcokra.
Hogyan lehetséges, hogy nem tévednek el a városban?
Mi néha még navigációval sem találjuk meg rögtön a helyes kanyart, egy galamb viszont simán hazatalál akár több tíz kilométerről is. Mi a titka?
- Vizuális támpontok alapján tájékozódnak – épületek, utak, parkok mentén.
- Érzékelik a Föld mágneses mezejét – mintha beépített iránytűjük lenne.
- Használják a Nap állását és a belső biológiai órájukat.
- Megkülönböztetik a különböző városrészek szagait, mintha egy szagtérképet használnának.
- Sőt, még az infrahangokat is érzékelik – ezek az alacsony frekvenciájú rezgések segítenek nekik óriási távolságokból is tájékozódni.
Talán éppen ezért marad a galamb a „béke madara”. Nem az ártatlansága miatt, hanem mert arra emlékeztet: a világ sohasem tökéletes. De meg kell tanulnunk együttélni rajta. Kiabálással, ürülékkel, az erkélyen hagyott tollakkal.
És ez is az élet része.
