HIRDETÉS BEZÁRÁS
ÉletmódÉrdekességek

Egy pszichológus elmagyarázza, miért jobb abbahagyni a gyerekeink szájon csókolását

    Nemrégiben Victoria Beckham feltöltött egy képet, amint szájon csókolja lányát, és boldog születésnapot kíván a kis Brooklyn-nak. Ez heves vitát váltott ki a követők között, hogy elfogadható-e vagy sem. Az orvosok szerint egy gyermekeknek fontos, hogy szeretetben és biztonságban érezzék magukat a családi környezetben, de a szájon csókolás nem a legjobb ötlet a szülői szeretet kifejezésére.

    HIRDETÉS

    Mi, a Liked.hu-nál megpróbáltunk utánajárni, hogy miért vált ez ki olyan nagy ellentétet az emberekből, illetve, hogy mi a véleménye erről a profi gyermekpszichológusoknak.

    Ez megváltoztatja a gyermek személyes határokkal kapcsolatos értelmezését.

    Az ajkak és a száj környéke a gyermekek testének személyes határai – magyarázza Charlotte Reznick pszichológus. Amikor szájon csókoljuk a gyermekünket, egyúttal nemcsak beférkőzünk ebbe a személyes térbe, de arra is sarkalljuk őket, hogy tulajdonképpen valaki probléma nélkül behatolhat az ő intim szférájukba.

    Ez nemcsak a szájon csókolásra igaz, de a túlzott ölelgetésre-puszilgatásra, az erőszakos közeledésre és egyéb intim szférát sértő cselekedetekre. Az invazív szülők növelhetik annak kockázatát, hogy gyermekeikben „áldozati szindróma” alakuljon ki, és ne tudjanak „nemet” mondani, illetve megfelelő biztonságban tartani a saját személyes határaikat.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Ez egészségtelen.

    Az orvosok, és különösen a fogorvosok egyenesen figyelmeztetnek rá, hogy a szánkban óriási számú baktérium mennyiség található, köztük olyanok is, amelyek a felnőttek számára ártalmatlanok, ám a gyermekeket súlyosan károsíthatják. Mivel a gyermekek immunrendszere gyengébb, veszélyes fertőzések juthatnak a szájukba vagy a testükbe – magyarázza Charlotte Reznick.

    A gyermek az együttérzésének kifejezéseként másokat is elkezdhet szájon csókolni.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    A gyermek mindig úgy viselkedik, amire otthon megtanítjuk, az ilyen túlzásba vitt szeretetet pedig akár a családi körön kívülre is kiviheti – más gyermekeket vagy felnőtteket is szájon csókolhatnak az együttérzésük kifejezése végett. A pszichológusok rámutatnak arra, hogy még ha ez csak egy ártatlan szülői gesztus is, a gyermekek könnyedén megpróbálhatják leutánozni. Megpróbálják megismételni a szüleiktől látottakat anélkül, hogy felismernék ennek a gesztusnak a bensőséges jelentését. Ezért javasolják, hogy a gyermekeinket mindig csak arcon vagy homlokon csókoljuk.

    Te mit gondolsz róla, szerinted elfogadható a saját gyermekünk szájon csókolása a szeretetünk kifejezése végett, vagy átlép egy bizonyos határt, amit nem kellene? Oszd meg velünk hozzászólásban, kíváncsiak vagyunk a véleményedre!

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

50 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • Megdöbbentő volt, amikor ismerősöm három éves kislánya engem is szájon puszilt, pedig életében először látott.  Ez nem aranyos, hanem veszélyes és ostobaság a szülők részéről.  Teljesen félreviszi a gyereket,  egyedül a bacilusok és vírusok örülnek a szabad vándorlás lehetőségének.
  • Teljes mértékben ellenzem a szülő - gyermek közti szájrapuszit! Nem illik, és nem is egészséges.
  • Soha nem értettem, hogy jut valamelyik szülőnek eszébe ekkora butaság!!!
    • Szerintem a gyereknek jut eszebe, hiszen azt latja a szuleitol.  Mi megmagyaraztuk nekik.. 
  • Szájon soha!!! Mindig is elleneztem! Ez nem olyan dolog szerintem amit egy picúrnak gesztusként meg kell mutatni! 
  • Amikor  unokatestvéreim kicsik voltak ez még erosen a 90' evek elejen volt...kb..mar akkor is   szájon puszilta a  hülye anyjuk oket (nagybátyám exfelesége) kitudja neki honnan jött ez az undorito szokasa...akkor is tobb ízben volt belole vita es ellenerzet , hogy miert igy fejezi ki a szeretet mert ez nem normális dolog, de hala eg csak ő puszilta igy a gyerekeiket ilyen majom szeretettel. Szerintem szájon csókolni csak felnottkent a parunkat az ami a normalis.  Aki mast mond az beteg......
  • Gusztustalannak tartom, amikor egy szülő szájon csókolja a gyerekét, javarészt a fent említett okok miatt. 
  • Volt, hogy láttam ilyet régebben, emlékszem mennyire megdöbbentem.  Ezt nagyon rossz dolognak tartom. 
  • Nálunk és testvéreimnél gyerek korban ez elfogadott volt, csak családon belül csináltuk, így utólag nyilván nem értékeljük és ezt el is magyaráztuk a szülőknek... Azoknak mondom, akik elítélik ezt a dolgot: a szülők ezt nagy esélyek azért csinálják, mert náluk is ez volt a norma.
  • Ritka,  de semmi bajom vele. 2,5 évesen sokat puszilt így a fiam, mert ezt látta apa-anya között. Apa tiltotta, így mással eszébe se jutott. Már eltelt egy év, nem tudom megmondani, mikor kaptam utoljára a gyerekemtől szájra puszit. Természetesen nem erőltetem, én magamtól nem szájon puszilom és nem is bánom, ha teljesen megszűnik. Az teljesen más, ha a szülő elvárja és ő maga is folyamatosan szájon csókolja a gyerekét. És még közösségben is ezt látja jónak. 
    • Nálunk ugyanez volt a nagyobbik lányommal.  A kicsi jelenleg nem is akar adni, úgy kell kikönyörögni tőle, bezzeg ha ő kap, az szuper. :D 
  • Valóban túl veszélyes a gyermekeinket szályon csókolni. Teljesen egyet értek az orvosi véleményekkel is!!!!
  • Nem tartom elfogadhatónak!Szeretni lehet ,nagyon a gyermeket,de ne így mutassuk ki!
  • Beteges visszataszító látvány a szülőnek,nagyszülőnek az ilyen jellegű szeretet nyilvánítása a gyermek,-unoka felé.
    • És az milyen visszataszító, amikor egy apa a felnőtt fiát csókolja szájon üdvözlésképpen - két szememmel láttam, nem tudtam eldönteni, hogy felnyerítsek vagy elszaladjak. Azt mondta az apa, náluk ez hagyomány hosszú évek óta, a családban mindenki így üdvözöl mindenkit...
  • Szerintem levegőt se vegyetek mert az is veszélyes! A saját gyermekemet had pusziljam már meg, másét meg nem illik. 
  • Szerintem sem szabad. Intim nagyon.,és nem gyerek-felnőtt érintkezési forma !
  • Amikor picik voltak én is adtam szàjra puszit,nem gondolom,hogy sérültek volna.Természetesen ahogy nőnek ez elmarad,àtalakul,sima arcra puszivà.Kicsit túl van ez is lihegve,mint  sok minden màs!!😁
    • Szerintem is tul van fujva mar ez is . Nekem 3 rom gyerek van mar mind felnot de nem serultek es nem puszilgatak szajon senkit.Pedig mig picik voltak en osze visza pusziltam oket ok pedig orultek persze volt szajra puszi is  egy darabig de ez magatol termeszetesen  elhagytuk volt nincs szajra puszi ja es azota vannak unokaim is azokat is szet puszilom es van mikor szajon is  es nem erdekel hogy ki hogy itelkezik haborog pont lesz*rom.
  • Pfff! Teljes mértékben beteges, visszataszító látvány!!! Nem is értem felnőtt emberekben hogyan alakulhat ki ilyen ostobaság! És az a szomorú ezt el is kell magyarázni a szülőknek.... Jaaaaaaajjj 😣
  • 4,584
    DivatdiktátorBeszélgetésindító
    Szerintem sem normális. Ilyet szerencsére NEM csináltak velem kicsi koromban,de mostmár úgy gondolom hogy ez jobb is így 
  • Akinek még nincs gyereke az kiakadt, akinek meg már nincs gyereke más korosztály.  Nem csókolózik a szülő a gyerekével.  Akkor a fenekére, a talpára, a pocijára sem lehet már adni?  "intim szférát sértő cselekedet" akkor a nyunyiból se töröljem ki a kakit? Én inkább a nevelést erőltetném, mint kérdést. 
    • Végül is valakisok szek számára az is normális, hogy közösülnek a saját gyerekeikkel, mi is itt a probléma? Ja várj...
    • A száj erogén zóna.  Aki ezt nem tudja vagy nem ismeri fel, annak a szexuális életében komoly hiányosságok vannak.  Kisgyerekkorban amikor a gyerek még nem serdül, ez a szülők részéről elfogadható? Gondolom azt már furcsállná minden anyuka, ha a 16 év feletti lánya állandóan szájon csókolná/puszilná apukát. Ugyanígy bizarr ha egy  serdülő fiú teszi azt az anyjával.  A talp és pocak más. De a pocak alá a nemi szervekre ugyanúgy vonatkozik hogy tabu.  A fenékre adott puszi egy éves kor alatt elfogadható.  A száj az örömszerzés egyik szerve. Evés, ivás, szex.  A popsi az ürítésé. 
  • Aki egészséges felfogással rendelkezik, az tudja, hogy beteg dolog ilyet csinálni a gyerekével, főként ahogy idősödik a gyerek. Még 1-2 évesen ha véletlen van ilyen, az rendben van, de mikor már 10 éves meg több, és direkt csókolod folyton szájon, az durva.... Olvastam már nem egy olyan kommentet, hogy ő a mai napig {30 éves vagy több}, a szüleivel még mindig csókolózik. Aki ezt tényleg nem látja betegnek, az már komoly klinikai eset. 
  • Nem is tudtam, hogy vannak ilyen BETEG emberek akik ilyet csinálnak. Most komolyan! Én max a szerelmemmel csókolóznék! Azt is utálom, ha valaki kis szerelmemnek hívja a kutyáját, macskáját, gyerekét. Azt gondolnám, ezt nem kell magyarázni.
  • Milyen túl intim ? Hasamban növekedett 40 hetig ..es a v*namon keresztül jött ki ...Én nem értek vele egyet, bar elfogadom ha valaki igen . De en csatlakozom az előttem szólóhoz nagyon túl van lihegve ezis! Már olyan cikk is volt h pszichológusok szerint nem szabad a gyerekhez nyúlni az engedélye nélkül 🤣szóval ne pelenkázd ne fürdessed és ha  lehet ne is vedd fel, mert h sérti a jogait és behatolsz az intimszférajaban... had döncsem már el én hogy mennyit és hogy puszilgatom a saját gyerekem ,mások megvető pillantasa nélkül ( bar engem annyira nem izgat) ,mert hat ugye az ítélkezés nagyon megy és mindenki a másikkal van elfoglalva ...
  • Nálunk pont fordítva van, a fiam szinte sértve érzi magát, amiért az apjának adok a szájára puszit, neki pedig nem. De megbeszéltük, hogy ez olyan dolog amit a férj a feleséggel csinál, de pl csak a gyerekek kaphatnak a pocakjukra puszit :)
  • Három gyermekem van, a legkisebb bölcsibe, óvodába került 2-3,5 éves koráig szeretett szájra puszival köszönni, neki ez volt a kötődés, hiányoztunk. Megbeszéltük hogy ilyet csak apának és anyának lehet, mással amúgy sem puszilkodott így. Most hogy sokat otthon vagyunk nem csinálja, biztonságban van.Erről is leszoknak, mint a cumiról, szülők közt alvásról...
  • Szerintem nem meg kell mondani, h.csak nálunk itthon van ez. Aztán úgy is kinővi elhadja mind két fel.
  • Meg lehet magyarázni, hogy miért normális. A pedofil sem érti, hogy mi a bajunk azzal, hogy ő gyerekekkel kíván hancúrozni. Neki az is normális.
  • 18,641
    10 hozzászólásBeszélgetésindítóKépfeltöltőRendszeres látogatóKommentkirályTizedik reakcióTörzsvendégBejegyzéskészítő
    Engem teljesen meglepett, amilor láttam ezt a cikket, hogy egyáltalán van olyan szükő, aki ilyen beteg, agyament dolgot csinál...
  • Az állítólag "pszichológusok" nincsenek sehol feltüntetve, ergó nem tudom melyik eszetlen inkompetens ember húzta ki a hátsójából ezt a valamit amit ""hírnek"" mernek csúfolni. Egy gyerek sem fog """áldozati szindrómában"" szenvedni csak mert szájon puszilja  szülője őket, áldozat szindróma trauma behatására alakul ki, jó lenne ha nem lenne hazugság és hülyeség terjesztve az interneten hülye tudatlan emberektől akik hobbi pszichológusok :).A szájon puszilás teljesen normális dolog mivel az állatok is szájból-szájba etetési viselkedést mutatnak főként az emlősök az utódaikkal kapcsolatban ezért ez egy teljesen normális dolog emlősök számára."Ez egészségtelen" nem, nem az. A gyermek kiskorában is sok mindent a szájába vesz, különösen földet és dolgokat amik a földel érintkeztek, azért csinálják mivel kiskorukban gyenge az immunrendszerük és így készül fel a testük az immunrendszerük megerősítésére amely egy teljesen normális dolog a kisgyermek szervezetét a felnőtt szájában lévő baktériumok nem gyengítik se korlátozzák, a gyereknek semmi baja nem lesz tőle... itt hazugságot állít ez a bulvár cikk aki nem hiszi el olvasson utána!Én még egy gyereknél sem tapasztaltam hogy szájon csókolt volna más embereket a környezetébe, sem kisgyerekeket akik ezt a viselkedést mutatták társaik felé akiknél ez fellép ott bizonyára más van a háttérbe mint egy sima kis szájon puszi, sok emberrel találkoztam már akiknek a szülei szintén így kezelték gyermekeiket és nem mutattak ilyen abszurd viselkedést mások felé!
      • Nem a nyelved dugod a szajaba. Ez megy apa es anya kozott, de egy apro szajrapuszibol kell ekkora cirkuszt csinalni? 

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.