Szaporodás céljából rabszolgává tették: 40 év rabszolgaság és több mint 250 gyermek

Ismerd meg Roque José Florencio, ismertebb nevén Pata Seca (Szárazlábú) hihetetlen történetét, egy férfiét, aki a rabszolgasors mélységeiből emelkedett fel, és egy egész közösség ősatyjává vált. Az ő élete a túlélés, az erő és az emberi méltóság megtestesítője.

Az afroamerikai Roque José Florencio 1828-ban látta meg a napvilágot a brazíliai Sorocabában. Édesanyja rabszolga volt, így sorsa már születésekor megpecsételődött. Tizenkét évesen került egy földbirtokoshoz, aki hamar felismerte a fiúban rejlő „értéket”. Roque ugyanis nemcsak erős és kitartó volt, de mire felnőtt, két méter magasra nőtt, és vonzó külsejével kitűnt a többiek közül.

Gazdája, egy bizonyos Oliveira nevű ültetvényes, hamarosan különleges feladattal bízta meg. Nem a földeken kellett görnyednie, mint a többi rabszolgának. Oliveira ugyanis kieszelt egy tervet: Roque-t tenyészrabszolgaként fogja „hasznosítani”, hogy így növelje rabszolgái számát az ültetvényen. Ez egy cinikus, de a maga korában nem egyedülálló módja volt az „állomány” gyarapításának, hiszen az új, egészséges rabszolgákra mindig szükség volt a kemény munkához. Roque-t jól táplálták, külön kunyhót kapott, és orvos is felügyelte az egészségét – mindent megtettek, hogy „kiválóan teljesítsen”.

Roque-nak nem volt beleszólása a sorsába. Gazdája hozta hozzá a nőket, akiktől utódokat kellett nemzenie. Az első lány, akit hozzá vezettek, Stella volt. Mindketten azt hitték, talán összeházasodhatnak és közös kunyhóban élhetnek, de miután Stella teherbe esett, elvitték, és helyét egy másik fiatal rabszolganő, Roza vette át.

A gyerekek csak születtek: Stella és Roza gyermeke három hónap különbséggel jött világra, és közben már több másik lány is anyaságra készült. Becslések szerint Roque-nak több mint 249, egyes források szerint akár 300 gyermeke is született élete során. Ezeknek a gyerekeknek a sorsa legtöbbször ugyanaz volt: rabszolgaként dolgozni az ültetvényen, vagy eladták őket a rabszolgapiacon.

Bár Roque kiváltságosabb helyzetben volt sok sorstársánál – például felügyelet nélkül járhatott a városba postáért vagy intézhette az istálló körüli teendőket –, ez nem jelentette azt, hogy beletörődött volna a sorsába. Többször is megpróbált megszökni, de kétméteres termetével és jellegzetes külsejével könnyen felismerték és elfogták.

Ennek ellenére nem adta fel a szabadságba vetett hitét, sőt, segített más rabszolgáknak is a szökésben. Az így megmenekült emberek gyakran „quilombóknak” nevezett falvakat alapítottak, amelyek a szabadság valódi bástyáivá váltak. Roque-t ezért sokan tisztelték, az emberi méltóság és az igazságosság szimbólumaként tekintettek rá.

Egyetlen alkalommal Roque mégis ragaszkodott a saját döntéséhez: azt kérte gazdájától, hogy újra Stellával lehessen. Mivel ebből a kapcsolatból is egy erős fiúgyermek született, a gazda nem gördített akadályt a további találkozások elé. Stella összesen öt vagy hat gyermeket szült Roque-nak, mielőtt meghalt.

A „Pata Seca” név legendája

Roque második neve, a „Pata Seca”, portugálul „száraz lábat” jelent. Több történet is kering arról, hogyan kapta ezt a becenevet:

• Egyesek szerint órákig képes volt a forró földön járni anélkül, hogy fájdalmat érzett volna.
• Mások úgy tudják, hogy egyszerűen nagyon száraz, pikkelyes volt a bőre a lábán.
• Egy harmadik verzió szerint a lába annyira száraz volt, hogy nem hagyott nyomot a homokban, így nehéz volt a nyomára bukkanni – bár szökései végül mindig a feltűnő külseje miatt hiúsultak meg.

A várva várt szabadság és az új élet

Roque negyven évet töltött rabszolgaságban. A szabadságot 1888-ban nyerte el, amikor Brazíliában hivatalosan is eltörölték a rabszolgaságot. Ekkor Roque hatvanéves volt. Hálából „szorgalmas munkájáért” korábbi gazdájától egy kisebb földdarabot kapott.

Itt alapította meg a Sítio Pata Seca nevű farmját, ahol cukornádat termesztett és abból rapadurát (finomítatlan nádcukor darabkákat) készített. Bár a bevétel szerény volt, független életet biztosított számára. Sajnos a birtok egy részét elvesztette, mert nem volt pénze kerítésre, így a szomszédok egyszerűen elfoglalták.

A szabadság nemcsak a munkában hozott változást. Roque végre saját maga rendelkezhetett magánéletével is. Feleségül vett egy Palmira nevű nőt, akivel még akkor ismerkedett meg, amikor gazdája postáját szállította a városba. Házasságukból kilenc gyermek született. (Egyes források szerint Palmira már korábban két gyermeket szült neki, és házasságkötésük után még hét közös utóduk jött világra.)

Örökség és egy hihetetlenül hosszú élet vége

Roque José Florencio, vagyis Pata Seca, rendkívül hosszú életet élt. A beszámolók szerint 130. születésnapját is megünnepelték, méghozzá nagy vendégséggel. Néhány hónappal később, 1958. június 13-án hunyt el. Halálát egy banális baleset okozta: egy szögbe lépett, és az elfertőződött seb miatt vérmérgezést (tetanuszt) kapott. (Más források szerint 80 éves kora körül érte a halál, szintén egy szög okozta fertőzés miatt.)

Temetésére ezrek mentek el, hogy leróják tiszteletüket a férfi előtt, aki rabszolgából lett szabad farmer, és aki hihetetlen akaraterővel és életszeretettel vészelte át a történelem viharait, megélve a brazil köztársaság kikiáltását és két világháborút is.

Palmira gyermekei és leszármazottai őrizték meg apjuk történetét, és dokumentumokkal is alátámasztották Roque szerepét az Oliveira-ültetvény „rabszolgaállományának” gyarapításában. Becslések szerint Pata Seca leszármazottai ma a város lakosságának kb. 30%-át teszik ki, így az öröksége szó szerint tovább él utódaiban.