A fotókon csend, zöldövezet, rendezett kerítések, sima utak. A reklámanyagokban: „vidéki élet”, „környezetbarát környezet”, „tér a családnak”, „gyerekek a friss levegőn”. A fejekben pedig az az érzés uralkodik, hogy az élet végre nyugodtabb, tisztább és kiegyensúlyozottabb lesz.
Aztán eltelik egy év.
És hirtelen kiderül, hogy a lelkesedés valahová elszállt. A ház áll, a hitelt fizeted, költözni már nehéz lenne, de belül azt érzed: „valami nem stimmel”. És a legkellemetlenebb az az érzés, amikor nem tudod pontosan megmagyarázni, mi is a baj, miközben az elégedetlenség csak gyűlik.
Az ok az, hogy egy családi ház vásárlása nem csupán négyzetméterekről szóló üzlet. Ez egy életstílus megvásárlása. Az életstílust pedig, a házzal ellentétben, nem lehet látni a látványterveken.
Az első hónapok általában az adrenalin jegyében telnek. Költözés, felújítás, bútorvásárlás, füvesítés. Minden új, minden átmenetinek és megoldhatónak tűnik. Még a problémákat is apró háztartási nehézségeknek fogod fel, amik „majd később valahogy megoldódnak”. De nagyjából egy év múlva elmúlik az újdonság varázsa, és elkezdődnek a szürke hétköznapok. És pontosan ebben a pillanatban éri sokakat a csalódás.
Az egyik leggyakoribb ok az infrastruktúra, amiből a valóságban kevesebb van, mint amennyit ígértek. Amikor a házat mész megnézni, arról győzködnek, hogy az iskola „tervben van”, a bolt „mindjárt megnyílik”, az utat pedig „a következő szezonban befejezik”. Hivatalosan senki nem hazudik. De egy év múlva még mindig a városi iskolába viszed a gyereket a reggeli dugókban, a kenyérért is kocsival mész, az út pedig eső után ismét sártengerré változik.
Ezt követi a felismerés, hogy mennyire függsz az autótól. Egy városban az autó csak egy kényelmes extra. De egy faluban létszükséglet. Nélküle tehetetlen vagy. Se gyógyszertár, se orvos, se szakkörök a gyerekeknek, se munka, hacsak nem dolgozol teljesen távmunkában. És ha a családban csak egy autó van, akkor az élet a menetrendek, az utazások és az örökös kompromisszumok körül kezd forogni. Sokan nem veszik figyelembe, mennyire kimerítő pszichológiailag az állandó logisztika.
Még egy dolog, amire ritkán gondolnak előre, azok a szomszédok. A városban lehet, hogy azt sem tudod, ki lakik a fal túloldalán. Egy faluban viszont szó szerint egymás szeme előtt éltek. A kerítések csak jelképesek, a hang szabadon terjed, és az emberek természete sem változik meg. Ha nincs szerencséd a környezeteddel – hangos társaságok, véget nem érő építkezések, viták a kerítés miatt, zenebömböltetés hétvégén –, nincs hová menekülnöd. Nemcsak házat vettél, hanem egy közösséget is, amit nem te választottál.
Külön történet a ház karbantartása. Sok vásárló alábecsüli, mennyi energiát, pénzt és figyelmet igényel egy családi ház. Egy lakásban a problémák legtöbbször megoldódnak a közös képviselőnél. Egy háznál minden a te nyakadba szakad. Kazán, csatornázás, szivattyúk, tető, kerítés, hóeltakarítás, telekrendezés. Eleinte ez még kellemesnek is tűnhet: „én vagyok a gazda, mindent kézben tartok”. De idővel az állandó felelősség nyomasztóvá válik. Különösen akkor, ha a „nyugodt élet” reményében vetted a házat, de helyette egy végeláthatatlan feladatlistát kaptál.
A pénzügyi csalódás is gyakran szerepet játszik. Az emberek ugyanis sokszor csak a vételárral számolnak, megfeledkezve a fenntartási költségekről. A drágább rezsi, a gépészeti rendszerek karbantartása, a fűnyíró, medence, stb. gondozása, a javítások – mindez olyan összeggé áll össze, amely idővel már nem tűnik annyira vállalhatónak. Különösen annak fényében, hogy egy házat gyorsan és jó áron eladni sokkal nehezebb, mint megvenni.
Van egy sokkal árnyaltabb ok is: a társadalmi elszigeteltség. Sokan azt hiszik, hogy a városon kívüli élet automatikusan nyugodtabbá és boldogabbá teszi őket. De ha nem alakult ki benned a városon kívüli élet rutinja, nincs a közeledben baráti kör, nincs meg a „saját hely” érzése, akkor egy év után úrrá lesz rajtad a kirekesztettség érzése. Spontán beülni egy kávézóba, találkozni a barátokkal, sétálni egy élettel teli környéken egyre nehezebbé válik. Az az érzés pedig, hogy állandóan „utazol valahová”, kezd fárasztóvá válni.
És talán a csalódás legfájdalmasabb oka az elvárások és a valóság közötti szakadék. A családi házat a szabadság szimbólumaként veszik meg, de helyette a függőség egy új formáját kapják. Függőséget az autótól, az időbeosztástól, az időjárástól, az infrastruktúrától, a szomszédoktól. Nem azért, mert a családi ház rossz választás, hanem azért, mert teljesen más életvitelt követel meg, mint ahogy azt sokan elképzelik.
A vásárlás után egy évvel az illúziók szertefoszlanak. A ház többé már nem egy álom, hanem csak a háttér. És ha ez a háttér nem egyezik azzal, ahogyan valójában szeretsz élni, megjelenik a csalódás. Csendes, botrányoktól mentes, de tartós.
Fontos megérteni: a probléma nem magukkal a házakkal van. A probléma az, hogy gyakran a „még a lakásnál is jobb” mentalitással veszik meg őket, nem fogva fel, hogy ez nem egy belvárosi lakás „feljavított változata”, hanem ez egy teljesen más életformát jelent. És ha ez az életforma nem illik hozzád, azt a ház sem fogja megoldani.
