Egy ország, ahol a vonatok másodpercre pontosan érkeznek, az emberek még az automatáknak is meghajolnak, a cseresznyevirág pedig olyan finoman nyílik, mintha maga a természet rendezne esztétikai fesztivált.
De minél tovább élsz ott, annál jobban megérted: az igazi Tokió nem olyan, mint a képeslapokon. És pontosan ezt az árnyoldalt, amit udvariasan eltakar a kultúra selyemfüggönye, szinte sosem mutatják meg a turistáknak.
A turista templomot lát. A helyi sort a pszichoterapeutához. A turista a tökéletes pályaudvart látja. A helyi az álmatlan éjszakát, mert megint éjfél után ért haza. A turista a mosolyokat látja. A helyi azt, ami mögöttük rejlik.
Az igazság az, hogy Japán a hihetetlen szépség, de egyben a hihetetlen nyomás országa is. Képes elbűvölni, de képes gépiesre koptatni is az embert, ha megpróbál „az ő módjukon” élni.
Első igazság: A japán társadalom a világ egyik legzártabb társadalma.
A felszín udvarias, tökéletes, csiszolt. De próbálj meg a mélyére hatolni – finoman, de határozottan kirekesztenek. Nem azért, mert külföldi vagy. Hanem azért, mert a japánok ritkán engednek közel magukhoz bárkit, még a többi japánt is. Semmi heves érzelem, semmi „lelkizés”, semmi érzelmi kitörés.
Ha gondod van, mosolyogj. Ha rosszul érzed magad, mosolyogj. Ha ordítani tudnál, kérj elnézést a zavarásért, és mosolyogj. Nem csoda, hogy Japán évek óta világelső a társadalmi elszigeteltségben élők számában. Az úgynevezett hikikomorik nem mítoszok, nem internetes rémtörténetek. Ez a valóság: amikor valaki évekig ki sem mozdul a szobájából, mert a társadalmi nyomás erősebbé vált, mint az élni akarása.
Második igazság: a munka nem munka. Hanem a vallásod.
A Japánról szóló gyönyörű videókban sosem mutatják azokat az embereket, akik este fél 11-kor tolonganak a peronon, mert megint bent ragadtak az irodában. A japán „túlóra” nem azt jelenti, hogy „néha bent maradunk nyolcig”. Ez egy életszisztéma: otthon–munka–otthon–munka, amíg a szervezet magától meg nem húzza a vészféket.
Van egy japán szó: a karosi. Azt jelenti: „halál a túlhajszoltságtól”. Ez nem valami ritkaság, hanem egy hivatalos szakkifejezés. És ez sokat elárul egy olyan országról, ahol a munkamánia nem aggodalomra, hanem tiszteletre ad okot.
Harmadik igazság: Tokióban az emberek épp annyira magányosak, mint amennyire sokan vannak.
Ez egy olyan paradoxon, amit csak belülről láthatsz: a város óriási, a tömeg végeláthatatlan, az embereknek mégis olyan érzésük van, mintha fejhallgatóval élnének, amin be van kapcsolva a „csend” üzemmód.
Japánban még az éttermeket is úgy találták ki, hogy minimalizálják a kontaktust. Vannak helyek, ahol egy külön fülkében eszel, és a szék úgy van elhelyezve, hogy senki se lássa az arcodat.
Valaki némán beadja az ételt egy kis ablakon keresztül, és ugyanilyen némán vissza is csukja azt. Ez nem „kényelem”. Ez annak a kultúrának a lenyomata, amelybe mélyen beleivódott az a gondolat, hogy ne zavarjunk másokat – még a saját hangunkkal sem.
Negyedik igazság: a makulátlan rend mögött a hibázástól való félelem áll.
Japán lenyűgöz a tisztaságával, csendjével és pontosságával. De mindezt nem varázslat hozza létre, hanem a kolosziális társadalmi kontroll. Nem azért nem szemetelsz, mert megbüntetnek. Hanem mert szégyent hoznál magadra mindenki előtt. Nem azért nem telefonálsz a metrón, mert tilos.
Hanem azért, mert „megzavarni mások kényelmét” szinte bűntett a társadalmi harmónia ellen. Az élet állandó önkontrollá válik: hogyan állsz, hogyan nézel, hogyan beszélsz, hogyan veszel levegőt. Szép? Igen. Kényelmes? Csak akkor, ha ebbe a kultúrába születtél. Egy külföldi számára ez a végkimerülésig fárasztó lehet.
Ötödik igazság: a romantikának semmi köze a japánok életéhez
Olyan érzésünk van, mintha a japánok úgy élnének, mint az animékben: cukin, érzelmesen, lelkesen. De a valóság sokkal keményebb. A randizás ritkaság. A párkapcsolat óriási felelősség. A házasság pedig olykor puszta formalitás.
Az ország rekordokat dönt azon emberek számát tekintve, akiknek még soha nem volt párkapcsolatuk. A születési ráta az egyik legalacsonyabb a fejlett világban. És igen, a fiatalok egyre gyakrabban választják a magányt a párkapcsolat helyett – nem azért, mert nem vágynak a szerelemre, hanem mert nincs idejük, nincs erejük, nincs belső tartalékuk hozzá.
És ami fontos
Ez a cikk nem egy kísérlet arra, hogy „befeketítsük” Japánt. Ez egy kísérlet arra, hogy megmutassuk az igazi Japánt – azt, amit nem látsz az útikönyvekben. A hihetetlen szépség, fegyelem, ízlés, részletek és technológia országa. Egy ország, amibe lehetetlen nem beleszeretni, de ahol nagyon nehéz élni, ha nem állsz készen arra, hogy alávesd magad a ritmusának.
Japán tökéletes – amíg turistaként tekintesz rá. De amint egy kicsit tovább maradsz, megérted, milyen nagy ára van ennek a tökéletességnek.
