A világ egy lenyűgöző hely, és nem számít hány iskolát végeztél vagy mennyi könyvet olvastál, akkor is lesznek olyan dolgok, amik képesek meglepetést okozni. Láttad már például a Titanic konditermét? Tudod, hogy nézett ki a világ legrégibb hajója?
Ne aggódj, én sem. Viszont sokat keresgéltem a neten, hogy összegyűjtsem ezt a 21 lenyűgöző fotót, ami számomra teljes meglepetést okozott, és ki tudja, talán mások is tanulhatnak belőlük.
1 Kezdjük is valami olyannal, amit valószínűleg te sem tudtál: Conrad Veidt volt az az ember, akinek az 1928-as „A nevető ember” című horrorfilmben nyújtott alakítása ihlette a Joker filmek ikonikus gonosztevőjét.

Ismerős az a mosoly, igaz?
2 Így nézett ki a 3 éves Albert Einstein:

Utálom belátni, de lehet, hogy már ekkor is jóval okosabb volt, mint sokan közülünk.
3 Ez a Pesse-kenu, amit valamikor i.e. 8040 és 7510 között építhettek, ezzel pedig a világ legrégibb hajója.

Ez a hajó körülbelül 10.000 éves.
4 Ilyen gigantikus sorok kígyóztak, amikor 1990-ben megnyílt az első McDonald’s a Szovjetunióban:

5 Ukrajna invázióját követően aztán a McDonald’s teljes Oroszországból kivonult, az éttermeit pedig átadta egy orosz üzletembernek, akinek így hirtelen egy 800 étterme lett azzal a névvel, hogy „Finom – és kész”.

Íme a két étterem összehasonlítása, 32 év különbséggel.
6 A hirdetőtábla, ami a Manhattan-terv részeként használt gyártelep előtt állt:

,,Amit látsz itt, amit csinálsz itt, amit hallasz itt, amikor elmész, csak hagyd itt.”
7 Ez az úgynevezett Ain Sakhri figura, mely egy 11.000 éves szobor, és a kutatók szerint a legrégibb olyan műalkotás, ami két szeretkező embert ábrázol.

Sajnálom, hogy ennyire buja vonalra tévedtünk.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
2 hozzászólás