1882. április 1-jén a fiatal keresztény lány, Solymosi Eszter, a magyarországi Tiszaeszlár falu lakója, elindult, hogy teljesítse gazdasszonya megbízását – festéket vásároljon. Útközben találkozott a nővérével, felkeltette a többi helyi lakos figyelmét, és sikeresen megvásárolta a szükséges festéket – de gazdasszonya házába már soha nem tért vissza.
A lány hozzátartozói a keresésére indultak. Amikor Eszter rémült édesanyja a helyi zsinagóga mellett kereste őt, annak szolgája, Scharf József, megpróbálta megnyugtatni az asszonyt: mondván, nemrég egy másik faluban eltűnt egy kisfiú, akinek az elrablásával még a zsidókat is megvádolták, pedig a fiú csupán eltévedt és hamarosan előkerült. Scharf véleménye szerint Eszternek is ugyanígy, szerencsésen haza kellett volna térnie.
Ha tudta volna, hová vezetnek a szavai!…
És hogy hová vezettek: Eszter anyja belekapaszkodott abba az ötletbe, hogy a zsidók rabolták el a lányát, nyilvánosan megvádolta a helyi zsidókat azzal, hogy feláldozták a lányát, és nagy port kavaró bírósági pert indíttatott ellenük. Ez pedig antiszemita megmozdulásokhoz és pogromokhoz vezetett szinte egész Magyarországon. Sajnos, azokban az időkben sokan elhitték, hogy a zsidóknak keresztény gyermekek vérére van szükségük a rituális szertartásaikhoz.
Az ügyet Bary József törvényszéki végrehajtó vette kézbe, aki megszállott antiszemita volt. Tudvalevő, hogy a rendőrség lefizette és megfélemlítette a tanúkat: ennek áldozatául estek Scharf József kiskorú fiai is. A rendőrségi nyomás hatására azt vallották, hogy apjuk állítólag becsalogatta Esztert a zsinagógába, ahol más fanatikusokkal együtt vágást ejtett a lány nyakán, a vérét egy rituális edénybe gyűjtötte, majd megölték. A helyi zsidó közösség számos tagját letartóztatták.
Két és fél hónappal később a folyóból egy női holttestet emeltek ki, olyan ruhában, amely nagyon hasonlított ahhoz, amit Eszter az eltűnése napján viselt. A holttest kezében egy festékfoltos zsebkendő volt – pont olyan, amilyet Eszter a gazdasszonyának vásárolt. Az igazságügyi orvosszakértők megállapították, hogy az elhunyt körülbelül 18-20 éves volt, prostituáltként dolgozott, és mindössze 8-10 nappal a holttest felfedezése előtt fulladt a vízbe.
Ez a lelet újabb letartóztatási hullámot indított el. Bary József vizsgálóbíró arra a következtetésre jutott, hogy a korábban általa letartóztatott zsidók cinkosokat bíztak meg azzal, hogy öljenek meg egy másik lányt, adják rá Eszter ruháit, és így leplezzék a gyilkosság rituális jellegét.
A vádlottaknak azonban szerencséjük volt: a bíróság hozzájárult a megtalált lány holttestének újbóli vizsgálatához. A holttestet exhumálták, és a vizsgálat elvégzésére a kiváló igazságügyi orvosszakértő, Eduard von Hofmann vállalkozott, aki később kijelentette, hogy az elhunyt nagy valószínűséggel valóban Solymosi Eszter volt. Véleménye szerint az első szakértői vizsgálat következtetései teljességgel tévesek voltak: a vízbe fulladt lány legfeljebb 14 éves lehetett, nem volt prostituált, és teste akár hónapokig is a vízben lehetett.
Figyelembe véve a rendőrség tanúkra gyakorolt nyomását, a bűncselekményre utaló egyértelmű bizonyítékok hiányát és Hofmann szakvéleményét, a bíróság minden vádlottat felmentett.
Ezek az események ihlették Munkácsy Mihály magyar festőt, hogy megfesse a „Vérvád” című képét. Ebben honfitársainak a tiszaeszlári ügyről alkotott véleményét tükrözte – a bírósági ítélet ellenére az emberek nem akartak hinni abban, hogy a zsidók ártatlanok Solymosi Eszter halálában.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
