A hitvese hálószobájába a szolgálólányt küldte, mivel ő maga már túlságosan belefáradt a férfi közeledéseibe. Filippa már tizenhárom gyermeket szült, egészsége meggyengült, és a király szerelme már nem szerzett neki örömet.
A tizenöt éves Alice Perrers nem sokkal korábban tűnt fel az udvarnál. Férje Hertfordshire-i lovag volt, aki elintézte, hogy felesége Filippa Hennegaui királyné kíséretébe kerüljön, mielőtt örökre nyoma veszett az egyik hadjárat során. Alice elég ügyes és talpraesett volt ahhoz, hogy gyorsan felismerje a helyzet kínálta előnyöket. A királyné már nem volt fiatal és betegeskedett, míg az ötvenöt éves III. Eduárd király még mindig szenvedéllyel viseltetett iránta. Egyetlen kegyencnője sem volt az évek során.
Csak az utóbbi időben vette észre őfelsége azokat a hosszú, álmodozó pillantásokat, amelyeket a király Alice Perrersre vetett. Ebben az ifjú hölgyben nem volt semmi, ami lángra gyújthatta volna a férfiszíveket, kivéve egy kacér mosolyt, a szempillák jól begyakorolt rebegtetését, és – egy elbűvölő hangot, amely egyszerre volt lágy, gyengéd és mégis izgalmas.
Alice nem szegült szembe a király akaratával, de úrnője iránti tiszteletből a háttérben maradt. Amikor Filippa királyné elhunyt, ő vigasztalta Eduárdot, és mellette állt a gyász napjaiban. Hamarosan pedig elfoglalta úrnője helyét mindenben, a címét kivéve. Ott ült a király mellett a lovagi tornákon, nyíltan fogadta a követeket és a kérelmezőket, sőt, még a király fiainak is tekintettel kellett lenniük apjuk kegyencnőjére.
III. Eduárd királynak és Filippa Hennegauinak tizenhárom gyermeke született, de csupán kilenc érte meg a felnőttkort. Legidősebb fiuk és a trón örököse, Eduárd, a Fekete Herceg, még apja életében elhunyt, de kiskorú fiát, a későbbi II. Richárdot hagyta hátra. A rangsorban következő Genti János, Lancaster hercege volt. Ravasz és előrelátó emberként azt a taktikát választotta, hogy tisztelettel és megbecsüléssel viseltetett Alice Perrers iránt, hogy továbbra is élvezze apja jóindulatát.
Szeretőjét a király bőkezűen elhalmozta ékszerekkel és birtokokkal, de maga Alice is igen talpraesettnek bizonyult az üzleti életben. Egy lovag özvegyeként jogot kapott a királytól, hogy önállóan intézhesse ügyeit, és ebben igencsak sikeres volt. III. Eduárd tizenöt majorságot ajándékozott neki, de további negyvenhatot szerzett saját üzleti érzékének köszönhetően, és olyan gondosan felügyelte azok gazdálkodását, hogy hamarosan olyan vagyonra tett szert, amellyel a legelőkelőbb családokkal és a királyi család tagjaival vetekedett.
Ez a felemelkedés sokaknak nem tetszett. Pletykákat és rosszindulatú híreszteléseket terjesztettek Alice Perrersről: azt suttogták, hogy apja takács volt, ő maga pedig szolgálóleány egy lovag házában; hogy nem való nőnek férfiak dolgába ártania magát; és hogy az öregedő királyt egy boszorkány tartja varázslat alatt.
Kigúnyolták Alice vonzalmát a fényűző ruhák iránt is. Egyszer olyan pazar és irizáló anyagból készült ruhában és köpenyben vonult be a Towerbe, hogy a csodálkozó köznép elnevezte őt „Napkisasszonynak”. Az arisztokrácia azonban ezt ízlésficamnak és feltűnősködésnek minősítette.
Alice Perrers három gyermeket szült a királynak. Fiát, John de Southeray-t (Surrey), apja Richárd walesi herceggel és más arisztokraták fiaival együtt ütötte lovaggá. Később a király összeházasította őt Percy báró lányával. Alice és a király lányai, Jane és Joan, szintén előkelő férfiakhoz mentek feleségül.
Alice Perrers, szövetségese, Genti János, valamint Latimer báró befolyása olyannyira megnőtt, hogy 1376-ban a Parlament azzal a kéréssel fordult a királyhoz, hogy száműzze udvarából a kegyencnőt. Kimondták, hogy ez az asszony William de Windsor felesége, és vissza kell térnie a férjéhez, továbbá elfogadhatatlan, hogy a királyság igazságszolgáltatási ügyeibe avatkozzon.
Ez megfelelt a valóságnak: 1374-ben Alice Perrers valóban feleségül ment William de Windsorhoz. Az esküvőre királyi ékszereket kapott, vőlegénye pedig 1615 fontot. Valószínűsíthető, hogy ez a házasság csupán színlelésül szolgált.
III. Eduárd elrendelte Alice eltávolítását az udvarból; száműzetésre és vagyonelkobzásra ítélték, azonban Perrers már néhány hónap múlva elérte az ítélet hatályon kívül helyezését.
A király szenvedett a nő hiányától, aki tíz éven át bearanyozta az életét, és helyettesítette számára szeretett feleségét. Haldoklása közben azt kérte, hozzák elé Alice-t. Halála előtt Eduárd megkérte, vegye le a gyűrűt az ujjáról, és szerelmük emlékéül mindig viselje magánál. Később azzal vádolták majd Alice-t, hogy ellopta a gyűrűt a haldokló király kezéről.
III. Eduárdot a Westminsteri apátságban temették el, felesége, Filippa mellé. Halálával Alice Perrers hatalma is szertefoszlott. Rosszakarói sakálokként vetették rá magukat a védtelenné vált asszony vagyonára. Ismét kimondták száműzetését és vagyonának elkobzását. Bírósági úton ugyan sikerült részben visszaszereznie birtokait, azonban most második férjének unokaöccse támadta meg a végrendeletét. Mindezek a perpatvarok rengeteg gondot okoztak, és sok figyelmet és idegenergiát emésztettek fel.
Alice Perrers 1401-ben hunyt el, körülbelül hatvanéves korában. Anglia történelmében az egyik leggyűlöltebb asszonyként maradt fenn. A krónikák „szemtelen, arcátlan, alantas származású szajhának”, „gátlástalan és pimasz intrikusnak” nevezték.
Számomra azonban egy olyan hölgynek tűnik, aki némileg megelőzte a korát. Ahelyett, hogy alávetette volna magát a férfiak hatalmának, követve azok kívánságait és törvényeit, Alice önállóan hozott döntéseket, sok férfi üzletembernél sikeresebben intézte ügyeit, és hatalmas vagyont halmozott fel. Befolyása csupán azoknak nem tetszett, akik maguk akarták irányítani a királyt – ez a helyzet már számtalanszor megismétlődött a történelem során, és még ugyanennyiszer meg is fog.
