20 ember, aki nem félt drasztikusan változtatni az életén

Az életben általában mindent szép apránként eltervezünk, majd a legtöbben nemes egyszerűséggel félünk bármilyen drasztikus változtatásba belevágni, nehogy kibillenjünk a magunk kis kényelmes komfortzónájából. Nem úgy az alábbi emberek, akik bármilyen drasztikus változtatásra képesek voltak annak érdekében, hogy így vagy úgy, de valóra válthassák azt, amit igazán szeretnének. Példátlan eltökéltségükből pedig mindannyian inspirációt és bátorságot meríthetünk.


  1. 11 ,,30 év dohányzás után úgy döntöttem, hogy végleg abbahagyom."


      

  2. 12 ,,17 év után először vágtam le a hajamat."


      

  3. 13 ,,Apám mindkét lábát elvesztette 2018-ban. 2019-ben mégis ismét újra tudott járni."


  4. 14 Ez a lány a kitartásának köszönhetően 144 kilóról 56 kilogrammra fogyott.


  5. 15 ,,A barátom nemrég felmondott a munkahelyén, hogy palackokat tervezzen egy üdítőgyártó cégnek. Ez az első munkája."


  6. 16 Jogásziskolát végzett látássérült lány. Az édesanyja (jobbra) tiszteletbeli diplomát kapott, amiért 4 éven át ő olvasta fel a lányának az összes jogi könyvet.


  7. 17 ,,3 héttel az orrműtétem után egy teljesen új embernek érzem magam."


  8. 18 ,,Elváltam az alkoholista férjemtől, és az akkor 6 hónapos fiammal a szüleimhez költöztem. Most a fiam 8 éves, én művész vagyok, azt csinálom, amit szeretek, és ma költöztünk be az első saját házunkba.”


  9. 19 ,,Hat hónappal ezelőtt úgy döntöttem, hogy felmondok a borzalmas munkahelyemen és felépítem a saját kis házamat. Most lettem kész vele. Engedjétek meg, hogy bemutassam az új otthonomat.”


  10. 20 Új életet kezdeni sokszor nehéz, de semmi sem lehetetlen!


SZÓLJ HOZZÁ!


Mit készítsünk?!
Kép
Fotó vagy GIF.
GIF
GIF képek vagy MP4 formátumú videók.
Videó
Youtube, Vimeo vagy Vine.
Szöveg
Szöveg-orientált bejegyzés, beágyazásokkal, videókkal és képekkel.
Lista
Klasszikus internetes lista, számozással.
Szavazás
Véleménynyilvánítás az előre megadott kérdésekre.
Visszaszámlálás
Ugyanaz, mint a sima lista, csak fordított számozással.
Személyiség teszt
Egy sor kérdés, melyek végül lelepleznek valamit rólunk.
Kvíz
Tudáspróba, melyekre csak jó vagy rossz válasz van.
Nyílt lista
Egy lista, melyet a látogatók szabadon bővíthetnek.
Ranglista
Egy lista, melynek elemeire a látogatók szavazhatnak.

Küldd el egy barátodnak!