Ebben a cikkben elmeséljük neked, valójában miért is volt szükségük a kalózoknak a szemfedőre, hogyan is álltak a dolgok a higiéniával a hajón a valóságban, és sok más érdekes tényt is megtudhatsz a kalózokról! A végén pedig lerántjuk a leplet az igazi kalózkódexről!
Mindennapi élet
Sztereotípiák
Nagyon gyakran találkozol kalózokkal kapcsolatos sztereotípiákkal. Ez gyakran a filmeknek és az irodalomnak köszönhető, ahol nem mutatják be neked a kalózok valódi életét. A valódi kalózok mindennapi élete jelentősen különbözött attól, amit a filmekben láthatsz. A rablás, fosztogatás és egy valódi kalóz életének egyéb velejárói természetesen a valóságban is léteztek, de ez általában rendkívül ritkán fordult elő. Mindenekelőtt a kalózok mindennapi élete nagyon nehéz és kemény munkát jelentett a hajón.
A kalóz környezete
Kezdjük azzal, mi vette körül a kalózt? Elsősorban a végtelen tenger vagy óceán, majd maga a hajó. A kalózhajó általában nem volt túl nagy méretű. A hajó méretét elsősorban a sebesség határozta meg; ahogy sejtheted, minél nagyobb egy hajó, annál lassabb. Ezért a kalózoknak leggyakrabban kicsi, gyors és jól manőverezhető hajójuk volt, amellyel könnyedén üldözőbe vehették az áldozatot, vagy éppen ellenkezőleg, a lehető leggyorsabban megléphettek az üldözők elől.
A hajó kis méretei miatt az élet rajta semmivel sem volt könnyebb, mint a nagyobb hajókon. Számos tényező bonyolította a kalózok életét, például a szag.
A szag
Igen-igen, jól hallottad, pontosan a szag. Az ilyen hajókon legtöbbször rothadó hal és veríték borzalmas elegye terjengett. Azokban az időkben a hajókon nem volt olyan zuhany, amihez ma hozzá vagyunk szokva. Az édesvíz túl értékes kincsnek számított ahhoz, hogy fürdésre pazarolják, a sós vízzel való rendszeres mosakodás pedig egyszerűen lehetetlen volt. Emiatt terjenghetett az izzadt kalózok szörnyű bűze. Míg a nyílt színen, például a fedélzeten, ez a szag még valamennyire elviselhető volt, addig a szűkös hajóterekben ez a bűz szó szerint az őrületbe kergette az embert.
Munka a hajón
De nemcsak a szag tette próbára a kalózok életét. Kicsit korábban már említettük a hajón végzett munkát; de valójában miből is állt ez? A kalóz rabló és fosztogató, de másodállásban – sőt, néha főállásban is – matróz volt. A matróz munkája pedig rendkívül nehéz, sőt veszélyes is volt. Váltásokban dolgoztak, négyóránként cserélve egymást. Az időt „üvegekkel” mérték; ezek félórás homokórák voltak, és két váltás között 8 „üveg” telt el. Amint elhangzott a nyolcadik „üveg” jelzése, a kalóz pontosan tudta, hogy itt az ő műszakja, függetlenül napszaktól, időjárástól és közérzettől. A kalózmatróz legtöbbször nehéz, monoton munkát végzett: volt, aki a vitorlákkal dolgozott az árbocon, nagy magasságban, ami gyakran vezetett sérülésekhez és halálos balesetekhez; mások a fedélzetet súrolták, vagy egyéb hajókörüli teendőket láttak el. És ez így ment négyóránként, hónapokon, sőt, esetenként éveken keresztül.
Betegségek
Nem szabad megfeledkezned a betegségekről sem, amelyek szintén rendkívüli módon megnehezítették a kalózok életét. Ilyen volt például a skorbut, ami a C-vitamin súlyos hiánya miatt alakul ki. Ez végül számos következménnyel járt, mint például a gyors kimerülés, foghullás, ízületi fájdalmak, és végső soron a halál. Mindez állandóan ott leselkedett a kalózokra, és rendkívül veszélyessé tette a mindennapjaikat. Körülbelül így festett tehát egy kalóz élete a hajón.
A kalózok étrendje
A kalózok mindennapi életét nagyjából már áttekintettük, és levonhatod azt a következtetést, hogy az nagyon nehéz és veszélyes volt. De akadt-e bármi, ami örömet szerezhetett egy kalóznak? Igen, ez az étel volt! Bár, hogy őszinték legyünk, többnyire az is elég szűkös volt.
Milyen élelmiszereket vittek magukkal?
Ahogy bizonyára tudod, abban az időben még nem léteztek konzervek vagy fagyasztókamrák, ami erősen behatárolta a hajó fedélzetére vihető élelmiszerek körét. Friss élelmiszert – zöldséget, gyümölcsöt és nyers húst – csak nagyon keveset vittek magukkal, és ez gyakorlatilag az első néhány nap alatt el is fogyott, mivel nem volt lehetőség ezeket az élelmiszereket hosszabb ideig tárolni. Pontosan a friss élelmiszerekhez való hozzájutás hiánya miatt alakult ki a már említett skorbut.
Legtöbbször tartós élelmiszereket vittek, ami abban az időben füstölt vagy sózott ételeket jelentett; ezekből igen nagy mennyiséget halmoztak fel. A kenyeret kétszersültre cserélték, amely sokkal tovább elállt, mint a hagyományos pékáruk. De ezeknek is megvolt a maguk hátránya: a kétszersültben nagyon gyakran megtelepedtek a rovarok. Ennek ellenére mégis megették, mivel nem volt más választásuk.
Állatok a hajón
Sok történész állítja továbbá, hogy amikor a kalózok tengerre szállás előtt megpakolták a hajóikat, a hajóteret dugig tömték haszonállatokkal, konkrétan tehenekkel és kecskékkel. Bizonyos esetekben a kalózok tyúkokat is vittek a hajótérbe. Az állatokat kalózvárosokban szerezték be, például a Kalózok Köztársaságában (Nassau). Ez valóban okos megoldás volt, mivel a kalózok a tyúkokat tojásaikért tartották. Amikor a fő élelmiszerkészletek elfogytak vagy megromlottak, a kalózok levágták az állatokat, így friss húshoz jutottak.
Mit ittak a kalózok?
A kalózok vizet ittak, amiből szintén nagy mennyiséget vittek magukkal, de ez is hajlamos volt megromlani; az állandó hőségben a víz gyorsan megposhadt. Ezért aztán rummal keverték, hogy elnyomják a rossz szagát és fertőtlenítsék. A rum meglehetősen könnyen elérhető italnak számított a hajón. Azonban elterjedt róluk az a sztereotípia, hogy a kalóz állandóan részeg, és mindig csak rumot iszik, de a valóságban ez nem egészen így volt.
Rumot valóban ittak, de csak adagolva, kis mennyiségben, hogy elkerüljék a részegeskedésből fakadó zendüléseket. Néha jutalomként megengedték a kalózoknak, hogy a megszokott adagnál többet igyanak, ez azonban nem fordult elő túl gyakran, éppen azért, hogy elkerüljék a már említett zendüléseket és nyugtalanságot.
Kannibalizmus
Annak ellenére, hogy alaposan feltankoltak élelemből, nem voltak ritkák azok az esetek, amikor az ennivaló mégis elfogyott. Ilyenkor a kalózoknak nem sok választásuk maradt: vagy a halászat – amihez azonban rendkívül ritkán folyamodtak, mivel hosszadalmas elfoglaltság volt, és nem mindenkinek volt hozzá ideje és türelme – vagy egy sokkal szélsőségesebb megoldás: a kannibalizmus.
Amikor a kalózoknak tényleg elfogyott minden élelmük, és esélyük sem volt szárazföldet érni, bizony megeshetett, hogy alaposabban szemügyre vették valamelyik társukat. Például bizonyos szélsőséges helyzetekben a megcsonkított vagy sebesült kalózok gyakran elsőként kerültek kés alá, hogy aztán a közös kalózüstben végezzék. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy minden kalóz kannibál lett volna, de azért ilyen esetek sem számítottak ritkaságnak a kalózok között. Mindebből levonhatod azt a következtetést, hogy a kalózok étrendje rendkívül szegényes volt, és nélkülözött mindenféle ínyencséget.
A kalóz megjelenése
A kalózok mindennapi életéről és étrendjéről már beszéltünk. Itt az ideje, hogy szemügyre vegyük, hogyan is festett egy valódi kalóz.
Hiányzó végtagok
Ugyanezek a filmek a kalózt úgy ábrázolják, mint akinek kampó van a keze helyén, fekete szemfedője, esetleg falába van, és persze papagáj ül a vállán. Általánosságban elmondható, hogy a végtaghiány valóban előfordult a kalózok között, hiszen nem voltak ritkák a harcban vagy baleset következtében szerzett sérülések. Azonban a hírhedt kalózkampónak semmiféle történelmi alapja nincs, és semmi köze a valósághoz.
A szemfedő
A híres fekete szemfedő viszont valóban létezett, csakhogy egészen más szerepet töltött be. Korántsem a hiányzó szemet takarta – abban az időben egy félszemű ember látványa aligha váltott volna ki különösebb reakciót másokból a fizikai fogyatékossága miatt. A szemfedő praktikus eszköz volt.
A helyzet ugyanis az, hogy amikor világos helyről hirtelen sötétbe lépsz, időre van szüksége a szemednek, hogy alkalmazkodjon és láss a sötétben. Létezik egy elmélet, miszerint azért, hogy ne vesztegessenek drága másodperceket a látás alkalmazkodására, a kalózok előre felkészítették az egyik szemüket: sötét fedővel eltakarták, így kizárták az erős fényt. És amikor a kalóznak be kellett mennie egy sötét helyiségbe, például a hajótérbe egy közelharchoz, egyszerűen levette a fedőt.
Papagáj és kalóz
Ugyancsak nehéz elképzelni egy kalózt a vállán csücsülő papagáj nélkül, de ez is csupán egy mítosz, amit a kalózregények írói terjesztettek el. E regények szerzői abból merítettek ihletet, amit maguk körül láttak: ez pedig a tizenhatodik és tizenhetedik század egyik bevett divatja volt, nevezetesen az egzotikus állatok iránti kereslet, amelyeket a tengerészek hoztak magukkal távoli útjaikról. Ilyen egzotikus állatkát birtokolni azokban az években a divat csúcsának számított.
Lehet, hogy létezett kalóz papagájjal a vállán, de erre nincsenek dokumentált történelmi bizonyítékok. Összességében a kalóz külsőre semmiben sem különbözött korának átlagos civil tengerészétől. Legtöbbször egyszerű és olcsó, világos színű ruhát viselt; a világos öltözet kevésbé nyelte el a meleget, ami segített könnyebben elviselni a forró tengeri éghajlatot.
Hogyan szereztek pénzt a kalózok?
Kalózok és kincsek
Eljött az ideje, hogy arról beszéljünk, hogyan keresték meg a kalózok a megélhetésüket. Például biztosan ismered „A Kincses Sziget” című regényt, amelynek központi témája a kincsvadászat. Mindez azonban erősen romantizált. A valóságban egy átlagos kalóz soha nem is gondolt kincsek felkutatására. A kalózok nagyon keveset kerestek, szakmájuk minden nehézsége és megpróbáltatása ellenére.
Rablás
Jövedelmük általában egyszerű rablásokból és fosztogatásokból származott. Kisebb kereskedelmi hajókat fosztottak ki, amelyek nem tudtak érdemi ellenállást tanúsítani. Az ilyen kis kereskedelmi hajókból származó zsákmány ritkán volt értékes; aligha fedezte a kiadásokat, és a teljes hasznot egyenlő arányban osztották szét a legénység minden tagja között. Így például a hajó kapitánya pontosan ugyanannyi részt kapott, mint egy egyszerű matróz vagy a hajószakács.
A káperkedés
De létezett a fosztogatásnak egy jövedelmezőbb módja is: a káperkedés. Durván fogalmazva, ez egyfajta legális kalózkodási engedély volt. A káperlevelet hivatalosan, annak az államnak a koronás pecsétjével állították ki, amelyhez a kalóz, azaz a káper tartozott. A káperkedés gyakorlatilag minden tengeri vagy óceáni kijárattal rendelkező államban létezett, így Angliában, Spanyolországban, sőt, még Oroszország sem volt kivétel.
Az egyik ilyen híres káper volt például Sir Francis Drake, aki szintén káperlevelet kapott, ami lehetővé tette számára, hogy az angol koronával ellenséges államok hajóit még jövedelmezőbben fosztogassa. A kalózok többsége így szerzett pénzt: egyesek ritka és nem túl jövedelmező rablásokból tengődtek, mások sikeresebb káperkodást folytattak. Aranyhegyei azonban szinte senkinek sem voltak, és azt a keveset, amit sikerült megkeresniük, szinte azonnal elverték az első adandó parton, örömlányokra és italra.
Meddig élt egy kalóz?
Most, hogy tudod, hogyan szerzett pénzt egy kalóz, önkéntelenül is felmerülhet benned a kérdés: átlagosan meddig élt egy kalóz?
Régen a kalózkodást gyakorlatilag minden államban bitófával vagy másfajta kivégzéssel büntették, és ha egy kalóz fogságba esett, a sorsát aligha lehetett irigyelni. De emlékezhetsz a korábban említett káperkedésre; ez ugyan kizárhatta a lehetséges halálnemek közül a bitófát, azonban sok minden mást nem: például a szintén korábban említett skorbutot, a harc közbeni halált vagy valamilyen más szerencsétlenséget.
Mindezek alapján a történészek arra a következtetésre jutottak, hogy egy kalóz átlagos élettartama akkoriban kettő-három év volt. Ha egy kalóznak sikerült öt évig is „praktizálnia” a szakmájában, már rendkívül tapasztalt és tiszteletre méltó embernek számított. Ebből világosan láthatod, hogy a kalózok élete rendkívül rövid volt. Összehasonlításképpen: egy ültetvényen dolgozó rabszolga várható élettartama abban az időben tíz év vagy annál is több volt – és ez fogság, testi fenyítés és silány táplálkozás mellett értendő.
A kalózkódex
A kalózélet számos aspektusát már megvizsgáltuk, de mi a helyzet a kalózkódexszel? A kalózokat általában vakmerő útonállóknak képzeled, akik szabályok és törvények nélkül élnek. De ez nem így van – pontosabban, csak részben nem így. Valójában tényleg nem tartották be az egyes államok által lefektetett számos normát és törvényt, viszont saját törvényeik szerint éltek, amelyeket „Kalózkódexnek” neveztek.
Furcsán hangzik, nemde? De törvények nélkül a kalózkodás aligha létezhetett volna. A kalózkódexet minden út előtt egyénileg állították össze, mindig hozzáadva valami újat, vagy elhagyva valami régit. Minden kalóznak alá kellett írnia, majd pedig kötelessége volt a kódexben foglalt összes szabályt kérlelhetetlenül betartani. A kódexet áttanulmányozva elmondhatod, hogy minden szabály egyetlen célnak volt alárendelve: a kalózhajónak a lehető leghatékonyabban kellett működnie.
A kódex megsértésének büntetése
Mindezt azért, hogy semmi se vonja el a kalózok figyelmét a nehéz fizikai munkától a „friss tengeri levegőn”. Így például, ha valaki nőt csempészett a fedélzetre, kivégezték, mivel az akkori hiedelem szerint a nő a hajón szerencsétlenséget hozott – a kalózok pedig, mint minden tengerész, nagyon babonás emberek voltak. Ugyanígy kivégezték a szökevényeket is, mivel ezt árulásnak minősítették. Az olyan vétkekért pedig, mint a zsákmány egy részének elrejtésére és eltulajdonítására tett kísérlet, vagy a bajtársak más módon történő megkárosítása, az elkövetőt egy lakatlan szigeten tették ki, teljes magányban, mindenféle élelem és víz nélkül.
Léteztek testi fenyítések is. Például a lőporraktár közelében történő dohányzásért vagy lövöldözésért öt-tizenöt korbácsütés járt. Továbbá a hajón szigorúan tilos volt verekedni vagy pénzre szerencsejátékot játszani, mivel ezek könnyen tömeges késelésbe torkollhattak. Nos, és persze mindenkinek feltétel nélkül engedelmeskednie kellett a kapitánynak. Az engedetlenségért különféle büntetések jártak, a korbácsütéstől kezdve egészen a kivégzésig. A lényeg az volt, hogy a kapitányra hallgass, a szárazföldön pedig azt tehettél, amihez kedved tartotta.
Mellesleg, a kalózoknak még saját, valódi „kalózfővárosuk” is volt, Port Royal, ahová a Karib-tenger szinte minden kalóza özönlött. Ez a mai Jamaica területén feküdt. Éppen ott, a kikötői kocsmákban és bordélyházakban szórták el a megfáradt „tengeri farkasok” a rabolt aranyat, és juthattak hozzá mindahhoz, ami a hajón tilos volt. Ilyen szigorú, de igazságos törvényeket kellett minden kalóznak betartania, hiszen szigorú szabályok nélkül a kalózkodás, mint jelenség, nem létezhetett volna. Ahogyan egyetlen más emberi közösség sem.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
